Aki valamilyen felsőoktatási intézményben, egyetemen, főiskolán valaha kapcsolatba került a történettudománnyal, annak rendszerint az első évfolyam végére el kellett készítenie egy helyismereti tárgyú dolgozatot, olyan, viszonylag szűk témát tárgyaló értekezést, amely a lakóhelye vagy éppen az általa választott település egyik helyismereti momentumának alapos, tudományos igényű földolgozását adja. Ez afféle kutatás-módszertani előgyakorlat a későbbi, nagyobb lélegzetű évfolyamdolgozatokhoz, tudományos diákköri tanulmányokhoz, netán a diplomamunka megalkotásához. Aki tehát történelem szakon diplomát szerzett, annak gyakorlati tapasztalatai vannak a tekintetben, hogy a viszonylag szűk témáknak is olykor kimeríthetetlen mélysége van. Nos, erre mutat példát – mestermunka formájában – az ismert Csongrád megyei, szentesi történész, levéltáros Labádi Lajos, aki nem mellesleg számos monografikus, kézikönyv méretű és igényű helyismereti-helytörténeti kiadvány szerzője, szerkesztője, lektora és gazdája. Azt mutatja be nagyon is kézzelfoghatóan, sőt szemléletesen, hogy egy városi díszkút történetébe hogyan sűrűl bele egy évszázad várostörténete, hogy egy látszólag csekély kiterjedésű témának milyen mélységei, dimenziói lehetségesek, sőt arra is példát ad, hogy a “száraz” helyismereti kérdés szinte epikus lendületű bemutatásával izgalmas olvasmányt lehet nyújtani az érdeklődőknek, meg azoknak is, akik amúgy nem rajonganak a helytörténeti kutatásokért. (tovább…)