Bánkeszi Katalin: Köszöntő 3
Gereben Ferenc: Magyar olvasáskultúra a Kárpát-medencében. Mi történt az ezredforduló után? 5
Kovács Ilona: Gondolatok a Világtalálkozó előtt 28
Mezey László Miklós–Pegán Anita: „A könyvtár, ami összeköt”. Interjú a „Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése” címu ösztöndíjprogram résztvevőivel 35
Hajnal Ward Judit: Egy magyar digitális világkönyvtár víziója 47
Mák Ferenc: A végtisztesség keresztjei – Mártírjaink 1944–1948. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet készülő archívumáról 57

“A 2000-es években a sajtóolvasás mennyiségi mutatói valamelyest gyengültek határokon túl is, minőségi mutatói pedig a bulvárosodás jegyeit mutatják. Tovább erősödött az a tendencia, hogy a felnőtt fiatal korosztályok és a képzettebb rétegek körében hódít a többnyelvű, sőt többségi nyelvű sajtóolvasás (és médiafogyasztás). A média belső szerkezetének változása – főleg urbánusabb és fiatalabb rétegekben – a televízióról az internetre áthangolódó igényekben is megmutatkozik. A könyvolvasás mennyiségével kapcsolatos információk – ahol időben összehasonlító adatokra leltünk – mindenütt és minden rétegben az olvasók arányának és az olvasás gyakoriságának drasztikus csökkenéséről tudósítanak. Ez a Magyarországon már elég régóta érzékelhető tendencia a külhoni magyarok körében is egyre inkább érezteti hatását.” (Gereben Ferenc)

“A találkozások felhívták a figyelmet egyik legfontosabb közös ügyünk, a külföldi magyar gyűjtemények, hagyatékok kérdésére. Ez a téma hosszú ideje foglalkoztatja a hazai könyvtári
szakmát és a külföldi magyarság kérdéseivel foglalkozó szervezeteket és intézményeket egyaránt. A jelenleg tervezett konferenciának is ez az egyik központi témája. (…) Nem kevésbé fontos azonban a korábbi, az eddig fel nem tárt, a gazdasági kivándorlók és korai emigránsok történelmi múltját dokumentáló, többségében magánkézben levő emlékek felkutatása, összegyűjtése és megőrzése” (Kovács Ilona)

“Hogy miből gondolnám, hogy a magyar könyvtárosok szerte a világon tehetnek valamit? Egyrészt, mert óhatatlanul kezükbe kerülnek magyar vonatkozású anyagok, amelyekről esetleg nem tud a világ. Másrészt a térítés nélkül végzett munka nincs ellenükre. De a legfontosabb, hogy a hozzáértés intim módon a sajátjuk. (…) A Magyar Könyvtárosok Világtalálkozója kiváló alkalom lehetne egy ötletbörzére, a párbeszéd megindítására vagy akár csak az érdeklődő könyvtárosok lajstromba vételére, akik szabad idejükben szívesen dolgoznának egy magyar világkönyvtár összeállításán.” (Hajnal Ward Judit)

Kedves Olvasóink!

A Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat decemberi száma ezúttal nem a szokásos, rovatokra tagolt tartalommal jelenik meg, hanem tematikus számként, amelynek apropóját az adja, hogy szeretnénk újraéleszteni azt a hagyományokkal bíró rendezvényt, amely lehetőséget ad a világ különböző pontjain élő és dolgozó magyar könyvtárosoknak, hogy Magyarországon találkozzanak, megismerjék egymást, kölcsönösen beszámoljanak munkájukról, terveikről, eredményeikről, és közösen gondolkodjanak a jövőről, az együttműködés lehetőségeiről. 2013 tavaszán – mintegy kilenc év kihagyás után – ismét szeretnénk megrendezni a Magyar Könyvtárosok Világtalálkozóját, hogy személyesen is megvitassunk aktuális és stratégiai jelentőségű kérdéseket. (tovább…)

Bevezetés

Azt a feladatot kaptam, hogy próbáljam összegezni a Kárpát-medencében élő (hazai és külhoni) magyarság olvasáskultúrájának legfőbb vonásait, ahogy azt ma látjuk. A feladat nehézségét az jelenti, hogy az ezredforduló táján voltak az utolsó olyan reprezentatív felmérések, amelyek több ország (Magyarországon kívül Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia) magyarságára is kiterjedtek, és amelyek egységes szempontrendszer alapján a sajtó- és könyvolvasás jelenségeit is részletesen, behatóan vizsgálták.1 Ennek a felméréssorozatnak eredményeiről, kisebb-nagyobb részletességgel, több ízben beszámoltam (Gereben 2004, 20102), és az eredményeket egy önálló kötetben is bemutattam (Gereben 2005). Bár a kelet-közép-európai rendszerváltozások után a határon túli magyar olvasáskultúra feltérképezése szinte azonnal megkezdődött3, jelen esetben arra törekszem, hogy az átfogó ezredfordulós felméréseket tekintve alapnak, az azokhoz mért, a 2000-es években bekövetkezett változásokról adjak számot. (tovább…)

Előzmények

Több évtizedes hagyományra tekint vissza a Magyar Könyvtárosok Világtalálkozója. Az évtizedek alatt az elnevezése és a találkozó jellege is változott, de a funkcióját tekintve a legfontosabb az, hogy a külföldön élő és a szakmában dolgozó magyar könyvtárosokkal megindult a professzionális kapcsolatfelvétel. Találkozásaink és a szakmai kérdésekről folyó eszmecseréink lehetőséget adtak a tapasztalatok cseréjére, a személyes kontaktusok építésére, amelyek értékes, hosszan tartó, szakmai és emberi szempontból gyümölcsöző kapcsolatokká váltak.
Első lépésben a nyugati világ felé nyitott a szakma 1980-ban, fontos beszámolókkal hívva fel a figyelmet a könyvtárak modernizációjára. A második találkozón, 1985-ben már a vendégek jelentős számú hazai szakemberrel találkoztak, és a kölcsönös tájékoztatás, valamint a nyugati vendégek beszámolói közvetlen, személyes élmények alapján hitelesítették az új irányokat a szakirodalomból egyre szélesebb körben tájékozódó hazai szakma számára. A harmadik konferenciát (1992) különösen fontossá tette, hogy már a szomszédos országok magyar könyvtárosai is nagy számban lehettek jelen. A következő három találkozó (1996, 2000, 2004) ebben a szellemben folytatódott, és végül, hatodik alkalommal, valóban méltán viselte a világtalálkozó elnevezést.1 (tovább…)

Interjú a “Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése” című ösztöndíjprogram résztvevőivel

Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének A könyvtár, ami összeköt – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése elnevezésű ösztöndíjprogramja 2012-ben ismét meghirdetésre került. A Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtáros szakemberek közös munkavégzését, tapasztalatcseréjét, együttműködését támogató pályázati felhívásra – a tavalyi év sikere után* – még többen jelentkeztek. A tizenhét jelentkező közül tíz pályázó kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen az ösztöndíjprogramban. Idén Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek ösztöndíjasok. (tovább…)

“Nézd csak, erre meg az van írva, hogy magyar tudósok” – hallottam a hátam mögött. A következő percben már a kezembe is nyomták a vékonyka dossziét az egyetemi levéltár alagsori kutatótermében, ahol harmadik napja próbáltuk átrágni magunkat az egyetemi káplán hagyatékán. Bradford Abernethy harmincnégy szürke egyendobozában viszonylag rendezetten és jó állapotban sorakoztak a dossziék, de azért bőven volt még tennivaló a könyvtáros-levéltáros-könyvtár szakos csapat számára. Közel harminc év alatt bármelyik szakmában sok dokumentum halmozódik fel, ha az ember hangyamód gyűjtöget. Az Egyesült Államokban szigorú szabályok léteznek az iratmegsemmisítésre vonatkozóan. A jelenségre a nyelv a maga kreatív módján külön kifejezéssel reagált: CYOA, vagyis Cover Your Own Ass a neve az intézményekben és szervezetekben divatos gyakorlatnak. Ennek célja cégünk virtuális és saját magunk valóságos hátsó felének védelmezése az adminisztratív ballépésektől, annak jogi következményeitől és a lesújtó kritikáktól. Feltételezhető, hogy az egyetem vallási dolgaiért felelős káplánjának nem ez volt az elsődleges célja az iratok felhalmozásával. Abernethy atya eredeti megbízatása mellett aktívan részt vett az egyetemi életben, nemcsak oktatott és konferenciákat szervezett, hanem egyik fő mozgatója volt a külföldi csereprogramoknak. (tovább…)

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet készülő archívumáról

A volt Jugoszlávia területén élő magyarság politikai vezetői és kimagasló tudományos, közéleti személyiségeinek nemzetben gondolkodó csoportja 1989-1990 óta minden adódó alkalommal hangsúlyozta: a délvidéki magyarság megmaradásának elsőrendű és alapvető feltétele, hogy egyenrangú polgárként vegyen részt Jugoszlávia, majd Szerbia társadalmi, gazdasági és politikai életében. Márpedig mindaddig nem lehetünk egyenrangú polgárai az országnak, amíg a történelmi tények tudományos igényű feltárásával nem tisztázzuk az 1944-1945-ben a magyarság ellen elkövetett partizán vérengzések körülményeit, s amíg a történtek felderítését követően jogilag is nem rehabilitálják az ártatlanul kivégzett áldozatokat. Szerbia bíróságainak kell kimondaniuk, hogy a szerb fegyveresek mészárlása emberiség elleni bűntett volt, hogy a kommunista vörös terror kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát, és hogy akik az ártatlanokra fegyvert fogtak, azok közönséges gyilkosok voltak, megérdemlik, hogy a nevüket megismerje a közvélemény. (tovább…)