Hír

Statisztikai képzés Szegeden

Az OSZK Könyvtári Intézetének kutató-elemző munkatársai felkérést kaptak a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtártól arra, hogy egy háromnapos, a vármegye könyvtárosainak szervezett ismeretfelújító tanfolyamon előadást és gyakorlati képzést tartsanak a statisztikai adatszolgáltatással és a statisztikai adatvizualizációs felület használatával kapcsolatban.

Kollégáink szívesen tettek eleget a felkérésnek: 2023. június 6-án jó hangulatú, a személyes visszajelzéseknek is teret adó, gyakorlatorientált program valósult meg, amelynek során a résztvevők megismerkedhettek a statisztikai adatvizualizációs felület használatával, valamint az éves könyvtári statisztikai adatszolgáltatás néhány jellemző problémájával. Az ezek kapcsán felmerülő kérdésekre kollégáink személyes visszajelzést adtak.



A képzés mellett munkatársainknak lehetőségük volt bejárni a könyvtárat, megismerhették funkcionális tereit és néhány innovatív szolgáltatását is, úgymint a könyvautomata működését, a gyerekkönyvtár programjait. Emellett a házigazdák segítségével gyors látogatást tettek a megyei könyvtárral szoros együttműködésben lévő Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárában.

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.