Hír

Új vezető a Könyvtártudományi Szakkönyvtár élén

2024. június 1-jétől Takácsné Bubnó Katalin vezeti a Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtárát.

Takácsné Bubnó Katalin a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte első diplomáját matematikatanár–informatikus könyvtáros szakon, majd másoddiplomáját informatika tanári szakon a Debreceni Egyetemen.

Pályafutását a Debreceni Egyetem könyvtáraiban kezdte, ahol kezdetben a Matematikai és Informatikai Intézet intézeti könyvtárosaként dolgozott. Feladatai közé tartozott többek között az olvasószolgálat, a formai és tartalmi feltárás, a gyűjtemény gondozása, valamint a szaktájékoztatás. 2011 novemberében csatlakozott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárhoz (DEENK), ahol először az Egyetemi Bibliográfia és annak szolgáltatásaiért volt felelős. Később az elektronikus dokumentumok beszerzéséért felelős csoport vezetője lett. 2018-tól idén május végéig a Gyarapítási Osztály megbízott vezetőjeként dolgozott, emellett több projektben is részt vett, például az MTMT2 országos tesztelésében, az IKR közbeszerzésében, valamint a Minőségirányítási Tanácsban, a DEENK RDA-szabványosítás kérdéseiben.

Takácsné Bubnó Katalin 2016 óta tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Szekciójának, ahol 2018-tól titkári, 2023-tól pedig elnöki pozíciót tölt be. Jelenleg a Debreceni Egyetem Matematikai és Számítástudományok Doktori Iskolájának abszolvált doktorandája.

Új feladatához gratulálunk és sok sikert kívánunk!

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár eddigi vezetője, Fazokas Eszter a jövőben a szakkönyvtár főkönyvtárosaként folytatja szakmai tevékenységét. Vezetői munkáját ezúton köszönjük!

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.