Hír

Roma kultúrát támogató pályázat a 2016-os évre

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlapján közzétételre került az EMMI által hazai forrásból finanszírozott, roma kultúrát támogató idei pályázat. Pályázatot nyújthatnak be többek között a nyilvános könyvtárak és fenntartóik.

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg: 50.000.000 Ft
A pályázatok benyújtási határideje: 2016. április 20.
A felhívás keretében két komponens pályázható.
Az „A” komponens (RKZF) keretében a roma művészek alkotásainak bemutatására teremt alkalmat, mely magában foglalja az időszaki kiállításokat, irodalmi és zenei esteket, felolvasásokat, filmbemutatókat, színházi- és táncelőadásokat, valamint ezek kombinációját. A roma művészek művein túl olyan alkotások is bemutatásra kerülhetnek, melyek szerzője nem roma származású, de a mű témájában pozitív értelemben foglalkozik a cigánysággal. A szervezett eseményhez kapcsolódhatnak a tematikát követő gyermekprogramok, műhelyek is.
A „B” komponens (KEMT) keretében egynapos kulturális események támogatása (fesztiválok, roma ünnepségek, roma napok, stb.) megvalósítása támogatható, amelyek nagyobb közösségeket képesek megszólítani. Fontos szempont, hogy ezek ne zárt (csak a roma közösséget elérő), hanem nyitott (össztársadalmi célzású települési, megyei szintű) események legyenek. Ilyen események közösségépítő hatással kell, hogy legyenek az adott területen, ezért elsősorban a helyben, környéken élő roma előadók, művészek, helyben környéken működő roma kulturális egyesületek, szervezetek bemutatkozása, bemutatása a cél.





Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.