Hír

Megjelent a 3K 2021/6. száma

Tartalom

Műhelykérdések

Dancs Szabolcs: Segédlet a szerzői jogi státuszok MARC-alapú rögzítéséhez

Múltunkból

Danku György: Gondolatok a Földabrosz adatbázis alapját képező térképgyűjteményről

Napló

Hajnal Ward Judit: Keresztúton. Új biblioterápiai olvasókönyv előkészületben

Dóra László: Megbeszélünk mindent és kivesszük a legjobb könyveket

Könyv

Kégli Ferenc: Időpontok, események, adatok – Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtárkultúrájának ötszáz éve (Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtártörténeti kronológiája. Összeállította Gerő Gyula és Prókai Margit)

Vilcsek Andrea: Papírtörténet 2.0 (Pelbárt Jenő: Egyetemes papírtörténet)

Samu Botond Gergő: Egy rövid, de annál termékenyebb 17. század végi rézmetszői pályafutás és élet (Szalai Béla: Matthias Greischer. Egy rézmetsző Esterházy Pál nádor udvarában)


Ízelítő a lapszámból

„A digitális tartalmak szerzői jogi státuszának szabványos rögzítése egyre inkább elvárásként fogalmazódik meg az elektronikus könyvtári szolgáltatások üzemeltetőivel szemben, de az egyes digitalizálási projektek esetén is alapfeltételként merülhet fel. Az Országos Széchényi Könyvtár korábban a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégiához kapcsolódóan már megfogalmazta ajánlását e tárgyban, javaslatainak egyes elemei a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Bölcsészeti Központ metaadatolási ajánlásaiban is tetten érhetőek. Az alábbiakban azzal a szándékkal foglaljuk össze az eddigi anyagok tartalmát, hogy különálló segédletként tegyük közzé a szakma különböző fórumain, illetve cikk formájában is publikáljuk ajánlásainkat, abban bízva, hogy minél több szakmabeli tudja majd alkalmazni a leírtakat, valamint hogy a fejlesztők is számolnak majd a jogi közlemények kiemelt fontosságával.” Dancs Szabolcs: Segédlet a szerzői jogi státuszok MARC-alapú rögzítéséhez

„2020 augusztusában indult az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális térképes tartalomszolgáltatása. A Földabrosz elnevezésű online felületen jelenleg döntően könyvtáralapítónk, gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) egykori többezer darabos térképgyűjteményéből mintegy ezer nyomtatott térképmű látható és tanulmányozható. Nem véletlen, hogy éppen a nagy értékű alapítói gyűjteménnyel indítottuk könyvtárunk újabb digitális szolgáltatását. Ferenc gróf térképgyűjteménye ugyanis amellett, hogy gyűjteményünk magját képezi, az európai térképtörténet műveinek egyik kincsestára, számos újkori ritka, esetenként unikális művet foglal magában. Jóllehet Széchényi Ferenc 1802-ben alapvetően nemzeti könyvtárat kívánt létrehozni könyv-, kézirat-, térkép-, metszet- és éremgyűjteménye felajánlásával, azonban 1819-ben, pár hónappal halála előtt, a nemzetnek adományozta a soproni könyvtárában őrzött nem hungarika térképeket tartalmazó könyv- és térképgyűjteményét is.” Danku György: Gondolatok a Földabrosz adatbázis alapját képező térképgyűjteményről

„Az első biblioterápiás szövegeket tartalmazó könyvem a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben Tintásüveg. Történetek a tengerentúlról címmel. A Sorsok és szenvedélyek sorozat, amelyben napvilágot látott, a tudományos vagy szépirodalmi igénnyel írott művek közlése helyett a gyakran máshová nem beskatulyázható, de értékes és innovatív szövegek publikálását tekinti elsődleges céljának, olyan műveket, „amelyek az irodalom, a művészetek felől érkeznek, de mégsem pusztán (vagy akár nem elsősorban) irodalmi értékük, hanem szakmai tartalmuk is fontossá teszi őket." […] Ezeket a hagyományokat folytatja egy újabb kötetre való fiktív szöveg, Keresztúton címmel. A kötetbe felvett írások a szenvedélybetegségekkel és mentális zavarokkal küzdő, különböző életkorú és szociokulturális hátterű szereplők mindennapjaival foglalkoznak. A történetekben a problémák gyökere talán még mélyebben húzódik, és a belső indíttatású, a rendellenességek felismerésén alapuló megoldások mellett nagyobb hangsúly esik a külső segítség igénybevételével történő felépülésre. Ilyen a jelen cikk függelékében szereplő történet is, amely egy képzeletbeli utazás első állomásain vezeti keresztül az olvasót.” Hajnal Ward Judit: Keresztúton: Új biblioterápiai olvasókönyv előkészületben

A 3K 2021/6. száma elektronikus formában az alábbi linken érhető el:


 

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.