Élményalapú, aktivitásra épülő
A jógyakorlat megvalósítása 16 órás, négy modulból álló programsorozat keretében történik, középiskolás tanulók számára, 10–12 fős csoportokban. A program első lépése a teremtő olvasás, ahol a résztvevők irodalmi szövegek mélyebb értelmezésével fejlesztik szövegértésüket, érveléstechnikájukat, narratív logikájukat. Ezt követi a nyitott figyelem modul, amely kreatív feladatokon (például képekről írt történetek, leírások) keresztül erősíti a megfigyelőképességet, koncentrációt és a lényeglátást.
A A könyv útja: az írótól az olvasóig című jógyakorlat célja, hogy a 10–12 éves tanulók játékos, élményszerű formában ismerjék meg a könyv készítésének teljes folyamatát, miközben fejlődnek könyvtárhasználati, szövegalkotási, digitális és szociális kompetenciáik. A program három modulból áll: az elsőben a gyerekek megismerkednek a könyv részeivel, történetével és a könyvtári alapfogalmakkal. A második modul során saját szöveget írnak, illusztrálnak, így szerzői és illusztrátori szerepbe kerülnek.
A jógyakorlat egy több lépéses, élményalapú könyvtári foglalkozás, amely során a tanulók szerepjáték keretében élik át a 19. századi kivándorlás folyamatát. A résztvevők csoportokban dolgoznak, „családokat” alkotnak, döntéseket hoznak arról, miért és hogyan indulnak útnak, milyen útvonalat választanak, és mit visznek magukkal. A tevékenységek közé tartozik az úti napló vezetése, vizuális és szöveges források feldolgozása, valamint dramatikus, döntési helyzeteket tartalmazó szituációs játékok.
Oldalak
Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.