6-10 éves
A tárlatokhoz az iskolai tananyaghoz igazodó, aktív részvételt igénylő, élménypedagógiai módszereken alapuló foglalkozásokat kapcsolunk a célcsoportok számára, amely így együtt egy rendhagyó tanulási formát biztosít a diákok számára.
A vándorkiállítások mindaddig kiemelt szolgáltatásunk maradhat, amíg olyan mértékben meg nem sérülnek, hogy azt már nem lehet javítani. A benne lévő információk elavulása nem releváns, a természet megismerése, a környezetünk védelme a továbbiakban is kiemelten fontos feladat.
Az e-Learning tanítást és tanulást segítő szolgáltatás fejleszti a gyerekek digitális műveltségét, olyan ismereteket tartalmaz, amelyek nem avulnak el. Kiegészíti az iskolában megszerzett tudást, lehetőséget teremt a tanórák és a könyvtári foglalkozások színesítésére, ezáltal érdekessé válik a diákok számára a tanulás. A tantárgyi kapcsolódás mellett iskolai környezetben felhasználható a köznevelési témahetek, illetve egyes világnapok programjaként.
Az együttműködés keretében havi rendszerességgel a margittai óvodások és iskolások számára mesefoglalkozásokat, helytörténeti ismeretterjesztő előadásokat, vetélkedőket szervezett a Sinka István Városi Könyvtár, valamint felelevenítve a világjárvány idején népszerű bőröndös kölcsönzést, lehetőséget biztosítottunk a gyerekeknek a könyvtári állományunk egy-egy részének megismerésére. Lényegében elvittük a könyvtárat Margittára.
Oldalak
Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.