A könyvtár 2020. november 11-től személyesen nem látogatható. Online szolgáltatásaink továbbra is rendelkezésre állnak!

Hír

Túl a horizonton – Beyond the Horizon online beszélgetéssorozat. Találkozás R. David Lankesszel

R. David Lankes

Az angliai Devon és Torbay könyvtári hálózatát fenntartó Libraries Unlimited (Határtalan könyvtárak) nevű szervezet az Eventbrite online konferenciaszervező cég felületén zoomos interaktív beszélgetéssorozatot indított. A Beyond the Horizon sorozat keretében a könyvtárügy öt úttörő alakjával folytatott interaktív beszélgetésbe lehet bekapcsolódni.

Az előzmény: interjú Marie Østergårddal

2020. július 9-én R. David Lankes volt az online esemény vendége, aki a Dél-karolinai Egyetem Könyvtár- és Információtudományi Iskolájának igazgatója. Lankes pályája során számtalan Egyesült Államokbeli kormányügynökséggel és könyvtári és tudományos, illetve könyvtárszakmai szervezettel működött már együtt. 2016-ban az Amerikai Könyvtárak Egyesületének (ALA) Ken Haycock-díjában részesült a könyvtárszakma népszerűsítéséért tett érdemei elismeréseképpen. Számos kötet szerzője, 2012-ben a The Atlas of New Librarianship című munkájáért megkapta az ABC-CLIO/Greenwood-díját mint a legjobb könyvtárszakmai könyv (Lankes honlapjáról ingyenesen letölthető e-könyvként.) Kurrens kutatási témája a könyvtárszakma újragondolása az "Új könyvtárosság" szemléletével, amelynek lényege, hogy a könyvtárosok a közösségeik körében a tudásgyarapodást könnyítve, segítve fejlesszék a társadalmat.

 

Lankesszel az interjú során Sue Willamson közkönyvtáros intézményvezető és egyúttal az Angliai Művészeti Bizottság elnöke beszélgetett, visszautalva egy 2016-os konferenciára, amelyen mindketten részt vettek. Sok minden történt 2016 óta: a geopolitikai változások és a Brexit után 2020-ban a COVID-19 világjárvány, illetve a Black Lives Matter mozgalom kapcsán kialakult zavargások példátlan kihívás elé állítják a társadalmakat, így a könyvtáros szakmát is. A könyvtárak szerepe David Lankes véleménye szerint a közösség szolgálata, egyúttal formálása is – azaz ha jól működnek, a könyvtárak vissza is tudnak hatni a közösségek életére a közjó érdekében; egyszerre cselekvők és tanácsadók. Ilyen értelemben nem lehetnek semlegesek, és óhatatlanul belépnek a politikai szférába. Mindez újra előtérbe került az utóbbi időszak eseményeinek tükrében. Ezzel párhuzamosan azt tapasztalhattuk, hogy kiszélesedett a könyvtárhasználat, és nőtt a könyvtárakba vetett bizalom.

A pandémia a közösségorientált könyvtárakat kaotikus helyzetbe sodorta: először bezártak, és csak egyetlen üzenetet fogalmaztak meg: “zárva vagyunk, online szolgáltatunk”. A következő hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a könyvtárak el tudják látni feladataikat fizikai épület nélkül is. Később bővítették online szolgáltatásaikat (COVID-ismeretterjesztéssel vagy éppen mesedélutánokkal); a lokális, helyorientált közösségi funkciókat a digitális térbe is gyorsan be kellett integrálni. Lankes rámutatott, hogy a járványidőszak alatt is ki kell tartani a közösségorientált, közösséget támogató és formáló könyvtár eszménye mellett. A zárvatartás alatt bebizonyosodott, hogy nőtt a könyvtárosok kreativitása, de nem szabad a végletekig vinni az önfeláldozást – a könyvtárosok nem betegedhetnek bele a munkába. Kérdés az is, hogy hogyan őrizhetők meg és aknázhatók ki ezek a kreatív energiák az újranyitás után.

Lankes tapasztalatai szerint a közösségorientált könyvtári működés nem mentes az ellentmondásoktól és nehézségektől. Példának okáért sokszor a fejlődni, változtatni kívánó könyvtárakat maga a közösség “fogja vissza”, pontosabban az emberek fejében élő, nosztalgikus könyvtárkép a “könyvpalotákról”, amit még gyerekkorukból őriznek, és nem vesznek tudomást az új fejleményekről, például a makerspace-ekről vagy a társadalmi párbeszédet előmozdító rendezvényekről. Ám egy korszerű könyvtárban utóbbiak nem kiegészítő, hanem alapfunkciók; a közkönyvtárak a közösség, nem pedig a könyvek színterei. Lankes példaként említette a skandináv országokat, ahol az állampolgárok egyre több mindent (hivatalos ügyeket is) intézhetnek digitálisan, a könyvtár ezzel párhuzamosan a fizikai találkozások színtere – ám a COVID-19 ezt a tendenciát kétségkívül kihívás elé állítja.

A szakember szerint a közkönyvtárak elsődleges célja most is az, hogy segítsék közösségüket, és támogassák a tanulást, azaz legyenek innovatív helyek és tanulóterek, ne csak puszta digitális közvetítők a tartalomszolgáltatók és az emberek között. A közösség felfogása és a közösséggel való kapcsolat azonban nem egyértelműek. Le kell szögezni, hogy a könyvtáros is a közösség része, de ez nem jelenti azt, hogy amatőr/önkéntes. (Sajnos a forráshiánnyal küzdő brit könyvtárakban sokszor önkéntesekkel működtetik a közkönyvtárakat, ez semmiképpen sem követendő gyakorlat.) A lelkes könyvtárhasználók mellett “nehéz emberekkel”, problémás közösségekkel is dolgozunk kell, akik nem akarnak kommunikálni, vagy éppen ellenségesek. A valódi közösségszervezés – amikor mindenkit el kívánunk érni – ezért kemény munkát jelent, nehéz döntésekkel. A szakmában sokan ezt nem vállalják fel, inkább a könnyebb oldalról közelítik meg a közönséggel való kapcsolatépítést (pl. közösségi médiafelületek gondozása). Lankes kulcsfogalmakként az inklúzióra és a sokszínűségre helyezte a hangsúlyt, amiknek a könyvtár tevékenységében és gyűjteményében is tükröződniük kell. A legkisebbekkel érdemes kezdeni: a feltevések szerint a születésünk utáni első 2000 óra kulcsfontosságú a mintázatok bevésődése és a kognitív fejlődés szempontjából, nem is beszélve a magabiztos olvasási készség időben való elsajátításáról, ami a továbbtanulásra és a későbbi esélyekre is rányomja a bélyegét. Az olvasásfejlesztési programok ezért a közösségközpontú működés egyik csapásirányát képezhetik, különös tekintettel arra, hogy a kicsik mellett a szülőket is sikerül elérni, és mód nyílik az ő tanulásuknak a támogatására is (ún. adult literacy programokkal). Az írás- és olvasásfejlesztés így az egész közösségnek szól (community literacy). A közösségépítés ezért nemcsak marketingszöveg: nem a könyvtár brandjét szolgálja, hanem a használókat, hogy a gyerekeknek jobb jövőjük legyen. Ezzel összefüggésben minden oldalt és csoportot szolgálni és tanítani kell a nagyobb társadalmi igazságosság érdekében. A tanulás a jelentéstalálással, történetmeséléssel, részvétellel kapcsolódik össze, és a könyvtárosi éthosz kulcsává válik.

Az élethosszig tartó tanulásnak, aminek a könyvtárosok a fő szószólói és színterei, nemcsak pozitív oldala van. Az új ráeszmélések felelősséggel járnak – erre látunk példát a rasszizmussal való leszámolás törekvésében, vagy éppen koronavírus idején, amikor helyt kell állni, és segíteni kell a traumatizált embereknek, akár kikapcsolódási lehetőséggel, akár információval, akár azzal, hogy összekötjük őket másokkal. Lankes hangsúlyozta, hogy a krízis ráébresztett minket arra, hogy nem izoláltan működünk, hanem kapcsolatok szövevényes hálójában, ezért a falak építése rossz politika. Igaz ez a könyvtáros szakmára is, ahol az USA könyvtárosai most sokat tanulhatnak az újranyitó európai könyvtárak tapasztalataiból. A digitális csatornákon egyre könnyebb a kommunikáció, mindazonáltal most is érvényes, hogy meg kell ismerni az ellenvéleményeket is.

 

Ezután a kollégák tehettek fel kérdéseket az előadónak. Egy brit könyvtáros arról érdeklődött, gyerekek esetén hogyan valósítható meg a közösségorientált működés. Lankes szerint akkor járunk el a legjobban, ha magukat a gyerekeket kérdezzük meg, mire van szükségük. Emellett fontos, hogy ne csak befogadóként, hanem alkotóként tekintsünk rájuk, amihez remek eszköz a könyvtári makerspace és a 3D-s nyomtatás.

Egy másik kérdező azt szerette volna tudni, tanítják-e a könyvtárosképzésben a közösségorientált működést. Lankes szerint nem eléggé; az ő egyetemén most vezettek be egy ilyen kurzust, de probléma, hogy a képzésben ismeretátadást és konkrét módszertani útmutatókat várnak. A jó gyakorlatok, igényfelmérések tanulságai nem ültethetők át egy az egyben egyik könyvtárból a másikba, hiszen minden közösség más, ahogy az is, mit várnak a könyvtártól, mire szeretnék használni. Az egyes könyvtárak máshogy reagálnak ezekre a helyzetekre.

Arra a kérdésre, hogy hogyan navigáljon a könyvtár a szélsőséges csoportok és a különböző szubkultúrák között, és hogyan kerülje el, hogy feszültséget és negatív indulatokat keltsen, Lankes azt válaszolta, hogy partnerkapcsolatokat kell létesíteni az önkormányzattal és a civil szervezetekkel, de ezzel együtt is bonyolult a helyzet, a gyűlöletnek és az erőszaknak sokféle formája létezik, akár büntetőjogi következményekkel. A könyvtárosok maguk is képzésre szorulhatnak, emellett fontos a kiegyensúlyozott rendezvényszervezés (counterprogramming), amikor minden oldalnak helyet biztosít a könyvtár. Eközben a kizárás vagy a kontextusba helyezés lehetőségeit is mérlegelni kell; a cél sosem lehet a propaganda, csak az információ. A “nyitott, befogadó, biztonságos hely” koncepcióját azonban most a koronavírus keresztülhúzhatja.

Szintén a járványhelyzet kapcsán lángolt fel újra az adatvédelem kérdése. Egy kolléga felvetésére válaszolva Lankes kifejtette azon álláspontját, hogy a könyvtáraknak részt kell vállalniuk a kontaktuskutatásból, természetesen az egészségügyi szereplőkkel és a hatóságokkal együttműködve. Személyes adataink szerinte amúgy is egyre inkább valutává válnak, amiért “veszünk” valamit cserébe, például a Facebook vagy más “ingyenes” szolgáltatás igénybevételével. (Mindez persze akkor jogszerű, ha az adatokat meghatározott célra és időre gyűjtik tőlünk.) A közkönyvtárak az adatkezelés terén is taníthatják a nagyközönséget.

Erik Boekesteijn, az eseménysorozat korábbi meghívottja azt vetette fel, merre lépjenek tovább a könyvtárak, ha a saját szempontjukból már mindent megtettek a közösségért, amit tudtak (képzésekkel, programokkal), mégsem történt érdemi változás, nem nőtt a személyes felelősségvállalás. Lankes szerint a Maslow-piramis értelmében az emberek először alapvető szükségleteiket szeretnék kielégíteni, jelesül a bizonság iránti vágyat, és csak ezután következhet az önfejlesztő célú tanulás. A könyvtár ebben is segíthet, emellett összekötheti egymással a különböző szereplőket. Példaként említette, hogy az USA-ban túl nagy a szakadék az iskolák és a könyvtárak között, pedig az intézmények céljai közösek, a gyerekek fejlődése szempontjából létfontosságú az olvasás és a könyvtárhasználat.

Egy kérdező arra volt kíváncsi, megvalósítható-e a közösségi irányítás a könyvtárakban. Lankes szerint ez a fenntartótól függ; vannak példák civil bizottságokra a könyvtárak vezetésében. Sok helyen a könyvtárigazgatóknak szavuk van a döntéshozatalban a releváns témákban.

Az utolsó kérdés arra irányult, hogyan lehet megalkotni egy közösségi tanulási ökoszisztémát az iskolák, könyvtárak, múzeumok stb. részvételével. A könyvtáraknak elsősorban el kell fogadniuk, hogy az elsődleges feladatuk az oktatás, nem az információszolgáltatás. Ennek szellemében természetes módon minden a tanulást fogja támogatni, és a könyvtárosokat is tanulási partnerként fogják kezelni például az iskolák. Hangosan kell kifelé sugározni, hogy a könyvtár tanulóhely!

A beszélgetéssorozat 2020. július 16-án folytatódik a közösségfejlesztés úttörőjeként ismert Nina Simon, a OF/BY/FOR ALL nemzetközi non-profit szervezet ügyvezető igazgatója, valamint Daniel Clark, az eseménysorozat-gazda Libraries Unlimited kreatív igazgatójának részvételével.

 

Készítették:

Szabó Piroska és Bódog András (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)

Share

 

Kapcsolat

Cím: 1016 Budapest, Szent György tér 4-6. (Budavári Palota F épület)
Postacím: OSZK KI KSZK, 1827 Budapest

Tel: +36 1 224-3725

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.