Hír

Nyári egyetem a szellemi tulajdon témájában

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO), a Szellemi Tulajdon és Menedzsment Központ (CIPPM) és a Bournemouth Egyetem közös szervezésében nyári programsorozatot rendeznek a szellemi tulajdon aktuális kérdéseinek témájában az online térben 2024. május 6. és 17. között. A rendezvény lehetőséget biztosít az érdeklődők számára arra, hogy elmélyítsék ismereteiket a szellemi tulajdon aktuális kérdéseinek témájában, illetve lehetővé teszi, hogy átfogó képet kapjanak a Szellemi Tulajdon Világszervezetének szerepéről és funkciójáról is. A programban érintett témák között szerepel többek között a szerzői jog és a kreatív iparágak, továbbá az új technológiák és a szellemi tulajdonjog viszonya, a védjegyek és a márka az interneten, valamint a földrajzi indikátorok és egyéb aktuális kérdések a szellemi tulajdonjog területén. Aki regisztrál, számos neves szakértő előadása mellett szakmai megbeszéléseken is részt vehet. A nyári iskola záróeseményén – a szellemi tulajdonról és az ENSZ fenntartható fejlődési céljairól szóló vendégelőadást követően – a résztvevők lehetőségek kapnak csoportjuk összefoglaló beszámolóinak ismertetésére is.

Részletes program:
2024. május 6., hétfő: Megnyitó és bevezető előadások
május 7., kedd: Szerzői jog és kreatív iparágak
május 8., szerda: Az új technológiák, a kreatív iparágak és a szellemi tulajdonjog viszonya
május 9., csütörtök: Védjegy, márka és az internet
május 10., péntek: Földrajzi indikátorok: aktuális kérdések
május 13., hétfő: Szabadalmak, üzleti titkok és innováció
május 14., kedd: Aktuális kérdések a szellemi tulajdonjog területén (többek között a divat, a videojátékok és a tetoválás művészetének kapcsán)
május 15., szerda: A szellemi tulajdonjog és a gazdaságtan
május 16., csütörtök: A mesterséges intelligencia, a tömeges digitalizáció és a zeneipar
május 17., péntek: Záró gondolatok és a résztvevői csoportbeszámolók bemutatása

A részvétel regisztrációhoz kötött, további részletek az alábbi regisztrációs linken találhatók: https://www.bournemouth.ac.uk/research/centres-institutes/centre-intellectual-property-policy-management-cippm/wipo-cippm-bournemouth-university-summer-school-intellectual-property/wipo-cippm-bournemouth-university-summer-school

Share

További oldalak

 

Kapcsolat

Cím: 1016 Budapest, Szent György tér 4-6. (Budavári Palota F épület)
Postacím: 1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3725

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.