 |
| Legvégül a tópart : (Ön)életrajz két kézre / Rózsa György, Rózsa Dávid ; [a névmutatót kész. Pásztor Angelika, Rózsa Dávid] – Bp. : MTA Könyvtár és Információs Központ ; KSH Könyvtár, 2014. – 262 p. : ill. ; 22 cm ISBN 978-963-235-465-1 |
Az év elején jelent meg Rózsa Györgynek (1922–2005), az MTA Könyvtár 1960–1996 közötti főigazgatójának életrajza az MTA Könyvtár és Információs Központ és a KSH Könyvtár közös kiadásában. Unokája, Rózsa Dávid készítette el ezt az életútinterjún alapuló szöveget, melyet eddig publikálatlan családi fényképek és dokumentumok, több mint négyszáz tételes bibliográfia és névmutató egészít ki.Az MTA KIK főigazgatója, Monok István így ajánlja a könyvet figyelmünkbe: „Több szempontból is fontos, érdekes kötet a két Rózsa szerzőségi közléssel ellátott munka. Napjainkban, amikor az előttünk járók életművéről lekicsinylően szokás beszélni, társadalmilag és emberileg aláznak meg építő generációkat, akik két kezükkel kaparták ki az országot a II. világháború romjai alól, üdítő látni egy könyvet, amellyel az unoka tiszteleg nagyapja munkássága, emberi és szakmai teljesítménye előtt. Rózsa György felkészült tudós, közéleti szereplő volt, jó könyvtáros szakember és – ez a könyvnek egy következő rétege – a személyes sorsát (de milyet!) megélt ember. Kortörténet, szakma, emberiesség. Ezeket találja a kötetben az olvasó.” (9. p.)
Rózsa Dávid, a kötet társszerzője – aki a szerkesztés mellett a monogramjával jegyzett lábjegyzetekben, illetve a Bevezetésben és az Utóhangban is megszólal – az érettségi után, 2000 nyarán és őszén beszélgetett nagyapjával, és készített hangfelvételeket a találkozásokról. Az eredmény: közel ötven órás hanganyag, melynek átirata majdnem 800 oldalt tett ki. Ebből készült – a magánéleti vonatkozású részletek kihagyásával – a könyv (Ön)életrajz két kézre alcímmel, melynek első részét még életében jóváhagyta az elbeszélő. Néhány esetben a nagyapa műveiből vett vendégszövegek is bekerültek a műbe. A végső változat csak később készült el, és 2014-ben nyílt lehetőség a publikálására. Dávid egy riportban a könyv címéhez is (Legvégül a tópart) megadja a kulcsot: „Nagyapám Genfben csodálatos helyeket ismert meg. Élete végéig mondogatta, hogy ha ötösünk lesz a lottón, kiköltözünk a Genfi-tó partjára és ott fogunk élni. Bár ez nem következett be, ezen a vidéken zártam le nagyapám történetét.” (Budai Polgár, 2015. 5. sz. 16. p.)
A Bevezetésben először Rózsa György rövid pályaképét kapjuk, majd a kötet születésének körülményeit ismerjük meg. (Itt mond a társszerző–szerkesztő köszönetet mindenkinek, aki segítségére volt munkája során.)
A kötet felépítése rendkívül arányos. A három fő rész – A kirekesztés formái, „éjfél és hajnal közt”, Kényszerpályám emlékezete – négy-négy alfejezetre oszlik. A szövegeket sikerült „jól megszerkeszteni és megfogalmazni úgy, hogy mégis” a nagyapa „hangján szólaljon meg a történet”.
A közel 160 oldalas önvallomás részletes bemutatása meghaladná a szűkre szabott terjedelmet, így az ismertetés csak néhány elemét ragadja ki.
Az első részben (A kirekesztés formái) az elődök, rokonok és a szülők bemutatása után a nagyváradi és a bukaresti évek elevenednek meg, majd a budapesti évek következnek, köztük a tragikus 1944-es év, a Kasztner-vonat, a német (Bergen-Belsen) és a svájci lágerben (Caux sur Montreux) töltött hónapok – utóbbinak a későbbi eseményekben lesz „új értelmezése” –, végül 1945 augusztusában a hazatérés Pestre.
A második rész („éjfél és hajnal közt”) már a fiatalember útkeresése, házassága (1946), a Külügyi Intézet tanfolyama (1947), majd a külügyi pálya, a moszkvai követség, a „bukás” – ebben játszott döntő szerepet a svájci tartózkodás –, majd amikor az ÁVH 1950. augusztus 30-án letartóztatta és internálta (Kistarcsa).
Három hónap munkanélküliség után az Országos Könyvtári Központ fogadja be: itt kezdődik az a pálya, melyen szenvedélyesen munkálkodik majd élete végéig. (Az OKK után a Népkönyvtári Központban, 1954 májusáig, rövid ideig az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani osztályán dolgozik, majd az MTA Közgazdaságtudományi Intézet könyvtárába kerül – közben a pedagógiai főiskolát is elvégzi estin, majd levelezőn.)
1960-ban került az Akadémia könyvtárába igazgatóhelyettesként – Haraszthy Gyula a vezető ekkor –, és igazgatóként folytatja egészen nyugdíjazásáig, 1996-ig. „Közben 1969-től hat éven át – helyettesének átadva az itteni könyvtárvezetői feladatait – az ENSZ genfi könyvtárának főkönyvtárosi posztját töltötte be.” Ennek az időszaknak egy alfejezetet is szentelt (Hidegháború a katalógustérben); ez több szempontból is meghatározó volt későbbi pályájára. (Az olvasók zömét bizonyára a harmadik rész, az itt eltöltött időt elbeszélő Kényszerpályám emlékezete fogja a legjobban érdekelni.)
Munkásságának főbb eredményeit nehéz röviden felsorolni: a kutatóintézeti könyvtári hálózat kiépítése, egy kiadványsorozat, egy tudományszervezési periodikum elindítása, egy current contents kiadvány (HungInfo) létrehozása, az új, önálló könyvtárépület felépítése (1988-re), az Institute of Scientific Information Science Citation Indexének megvásárlása és szolgáltatása, integrált könyvtári rendszer (először a DOBIS/LIBIS, majd az Aleph) bevezetése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése, tudományos fokozat(ok) szerzése, az egyetemi oktatásban való részvétel, és még folytathatnánk tovább.
.Az életrajz utolsó lapjai – már nyugdíjba vonulása után – keserű szájízzel íródnak, noha 1996-tól haláláig a Pro Bibliotheca alapítvány vezetőjeként még dolgozott a könyvtár negyedik emeletén, és – szokása szerint – nem mulasztotta el, hogy átnézze a könyvtár új könyvszerzeményeit, elsősorban a franciákat. (Ebben nemcsak betegsége, hanem a körülmények megváltozása, ha úgy tetszik a könyvtár nehézségei, a rendszerváltás utáni fejlemények – infláció, csökkenő költségvetés, kényszerű létszámcsökkentés stb. – is közrejátszottak.)
Az Utóhangban Dávidnak a Farkasréti temetőben elmondott búcsúztatója zárja a biográfiát. A Függelék néhány levele, dokumentuma és három vers (Levéltár), Rózsa György műveinek válogatott bibliográfiája és a Felhasznált irodalom, végül a Névmutató és a Rövidítésjegyzék teszi teljessé a könyvet. A címlap verziója bizonyítja azt a feltevést, hogy a kötet gondos nyelvi és tartalmi lektoráláson esett át, Rózsa György borítófedélre került fényképei pedig életének főbb szakaszait idézik fel.
Az önéletrajz csak egy szelete a könyvtáros pályának, és színezi annak hátterét. A további fontos adalékok Rózsa György könyvtári témájú írásaiból, elsősorban „Tudományok és művészségek szeretete” című gyűjteményes kötetéből (1986), valamint számtalan folyóiratcikkéből nyerhetők ki. Ezek tovább bővíthetik ennek a szakmai útnak a megismerését.
Jó lenne még több, hasonló mélységű és részletes életrajzzal találkozni a közelmúlt nagy könyvtárosairól!