„KELL EGY MŰHELY!”
A KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI ÉS
MÓDSZERTANI KÖZPONT (KMK)
NEGYVEN ÉVE
(1959–1999)

Abstracts   607

Így alakult (Kovács Katalin)    613
Bevezető (Dippold Péter)   615

VISSZATEKINTÉS

PAPP István: Az egykori KMK-ról (1969–1982)   617
SZENTE Ferenc: Késői vallomás egy hajdan volt KMK-ról   643
GYŐRI Erzsébet: Az utolsó évek   648
BARTOS Éva: Ami megmaradt …  A Könyvtártudományi és Módszertani Központ történetének ötödik évtizede  651

TANULMÁNYOK

KÉGLI Ferenc: „Igazi műhely volt…” A Könyvtártudományi és Módszertani Központról: koncepció, működési feltételek, szervezeti felépítés, munkatársak   655
HANGODI Ágnes: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ oktatási tevékenysége   683
FEHÉR Miklós: A KMK szerepe a könyvtárak, könyvtári hálózatok működésében   709
POGÁNY György: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ szakkönyvtári, dokumentációs és bibliográfiai tevékenysége   726
BARTÓK Györgyi: Az Új Könyvek története – kronológiában elbeszélve. Gyűjteményfejlesztési és állománygyarapító tevékenység a KMK-ban   755
PÉTERFI Rita: Egy értelmiségi műhely az olvasás szolgá-latában. A KMK-ban folyó olvasáskutatás története  769

ÍGY LÁTTÁK

VAJDA Kornél: Vélemények a KMK-ról (Enyhén szélhámos összefoglalás)   791
(ARATÓ Attila, BÉNYEI Miklós, GYURIS György, ROMÁN Lászlóné, TÓTH Gyula, VARGA Béla
visszaemlékezése)   796

***

FÜGGELÉK

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ története dátumokban (Összeáll.: Rácz Ágnes)   819
A Könyvtártudományi és módszertani Központ munkatársai (Összeáll.: Rácz Ágnes és Kégli Ferenc) – csak elektronikusan

„It was an excellent team!”

Forty years (1959-1999) of the Centre for Library Science and Methodology (CLSM)
Jubilee anniversary issue

How this publication was born
The Centre for Library Science and Methodology (CLSM) was established as a department of the National Széchényi Library in 1959 to carry out activities to the benefit of Hungarian librarianship as a whole. CLSM operated till 1999 under this name. It was followed by the Hungarian Library Institute which performs quite different tasks, intends to meet current requirements and has a safe legal status. The articles in this issue present the forty years of CLSM from its foundation to setting up the Hungarian Library Institute. They summarise the tasks of national importance performed by CLSM (development of the library system, management of education, documentation, acquisitions and reading research activities). The editorial describes the background of how this jubilee anniversary issue was prepared.
Tovább…

„Kell egy műhely!”
A Könyvtártudományi és Módszertani Központ negyven éve
(1959-1999)
Jubileumi emlékszám

Így alakult

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ az OSZK főosztályaként jött létre 1959-ben össz-könyvtári feladatok ellátására. 1999-ig működött ezen a néven, utódintézménye, a kor követelményeihez igazodó, megváltozott feladatrendszerű, de biztos jogállású Könyvtári Intézet lett. A szám tanulmányai a KMK megalakulásától a Könyvtári Intézet létrehozásáig tartó negyven év bemutatására vállalkoztak a központ által ellátott országos hatáskörű feladatok (a könyvtári hálózatfejlesztési, oktatásszervezési, dokumentációs, állománygyarapítási, illetve olvasáskutatási tevékenységek) összefoglalásával. A szerkesztőségi előszó a jubileumi szám készítésének hátteréről számol be.
Tovább…

Az emlékszám összeállításáról Katsányi Sándor ültette a bogarat a szerkesztők fülébe. Már évekkel ezelőtt felvetette, meg kellene íratni a Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) történetét, amelyhez a 2009-es év kerek évfordulós megemlékezésre kínálna alkalmat, az 1959-es alapítástól számított évekre való visszatekintéssel. Logikusnak tűnt, hogy a KMK folyóirata, a Könyvtári Figyelő legyen az intézményről szóló visszatekintés fóruma. Az ötletadó vázolta elképzeléseit azokról a tartalmi pillérekről és kulcsfontosságú személyekről, amik/akik köré felépíthető lenne egy tematikus szám.
Katsányi elképzelésein kívül meghallgattuk mások véleményét is: kikértük a kollégák és a szerkesztőbizottság javaslatát a bemutatás lehetséges logikájáról, közben azonban világossá vált, hogy 2009-ben már nem készülnek el a tanulmányok.
Szerkesztési alapelvként elfogadtuk, hogy a KMK tárgyilagos és elfogulatlan bemutatása érdekében ne a régi KMK-sok írjanak, hanem olyan fiatalok, illetve a középnemzedékhez tartozó és esetleg külsős kollégák, akik elfogultság nélkül látják és tudják láttatni az intézmény működését.
A szám szerkezetének kialakítása, az egyes témák tartalmának meghatározása és a szerzők megnyerése bonyolultabb volt, mint gondoltuk. Végül kialakult a szerzők köre: voltak köztük, akik soha nem dolgoztak a KMK-ban, mások az intézmény utolsó éveiben lettek munkatársai. Körvonalazódott a bemutatás mikéntje, tartalma is: azt kértük a szerzőktől, hogy a tanulmányok a KMK jellemző feladataira koncentráljanak, melyek azért jól köthetők az egyes osztályok munkájához. Megállapodtunk abban is, hogy az 1959 és 1999 közötti évekről beszélnek, a 2000-ben létrehozott Könyvtári Intézet csak említés szintjén jelenik meg a szövegekben, de nem tartozik a szorosan vett, vállalt témához.
Tovább…

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) megalakulásától kitüntetett helyet foglalt el a magyar könyvtári életben. Létrehozása tartalmilag és időben többé-kevésbé követte az európai trendeket, bár 1959-es megalakulása nemzetközi összehasonlításban inkább a késői alapítások közé tartozik. Negyven éves történetének ténye – amelynek nem vége, hanem más minőségű folytatása a Könyvtári Intézet működése – összefoglalásra késztet minket: nem a tanulságok levonása miatt, hanem azért, és fejlődésének sajátos és meghatározó intézményéről van szó.
A könyvtárak nem csupán egyedi intézményekként játszanak szerepet a társadalomban, rendszerré szerveződve egyenkénti hatásuk megsokszorozódik. Minden rendszernek szüksége van egy olyan irányító és szervező erőre, amely az egyes elemeket a közös ösvényre tereli – és ha minden jól megy, segíti is az úton maradásukat. A KMK megalakulásától kezdve ezt a feladatot vállalta és valósította meg. Ha végigtekintünk az intézmény negyven éves történetén, akár meglepődve is tapasztalhatjuk, hogy a megalakulásakor megfogalmazott szakmai célok végigkövették negyven éves működését, és a jogutód intézmény, a Könyvtári Intézet is alapvetően ezt folytatja. Leszámítva a szocialista művelődéspolitikára való hivatkozást, a könyvtári koordinációs központ feladata alapvetően ma is a könyvtártudományi munka szervezése, a módszertani feladatok elvégzése, a bevált (mai szóval jó) gyakorlat elterjesztésének támogatása, a könyvtárszakmai dokumentáció (mai szóval: információ) létrehozása és fenntartása, valamint az oktatás-továbbképzés bizonyos szeleteinek biztosítása a könyvtárosok számára. Ha mondhatjuk is azt, hogy az alapvető célok hasonlóak, a megvalósítás tartalma, azaz a tulajdonképpeni szolgálat természetesen ma egészen mást takar, mint 1959-ben. A negyven év tapasztalata éppen azt mutatja meg, hogyan volt képes egy intézmény, nevezetesen a KMK ezt a változó belső tartalmat folyamatosan megújulva követni. A változások üteme a társadalom fejlődéséhez igazodott. Az a tény, hogy a KMK negyven évig fennállt, azt bizonyítja, hogy az intézmény képes volt a folyamatos megújulásra, a könyvtári rendszernek pedig szüksége volt szolgáltatásaira.
Tovább…

„… a hírnév – az intellektuális és a társasági egyaránt – oly gyorsan semmivé lesz (mert bár a műveltség azután megpróbál szembeszállni az effajta betemetődéssel, ugyan sikerül-e ezerből akár csak egyszer is lebontania a rétegről rétegre halmozódó felejtést?).”

(Marcel Proust: A megtalált idő.
Ford. Jancsó Júlia. Bp. : Atlantisz, 2009. 36. p.)

Nem lehet véletlen az, hogy számos előddel és ma is élő utóddal bíró, tehát tudatosan tartalom- és alakváltó szerv négy évtizedét egyazon név alatt élte meg.1 Ráadásul azt a negyven évet, amelyet sokan a modern magyar közkönyvtárügy megalapozása és kibontakozása szakaszának tekintenek, de olyanok is jócskán akadnak, akik a tudományos, a szak-, sőt az oktatás valamennyi szintjét szolgáló könyvtárak életrajzában is hasonló folyamatot vélnek felfedezni. Az 1959–1999-es időszakról van szó, amelynek a magyar nemzeti könyvtár keretében működő Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) minden szakmai visszapillantás szerint, legyen az intézményi vagy személyes, szinte kihagyhatatlan szereplője volt. A Kádár-rendszer politikai és gazdasági konszolidációjának, viszonylagos sikereinek és felbomlásának három, majd az új (vagy régi?) rendszer fájdalmakkal is járó nekiveselkedésének első évtizede adta a KMK működéséhez a társadalmi hátteret, s végső soron e háttér szükségletei, elvárásai határozták meg tevékenységének fő célját, vagyis a könyvtári szolgálat minden tekintetben való előmozdítását.
Tovább…

Sárguló noteszlapokat böngészek… Emlékezésre kért fel a Könyvtári Figyelő főszerkesztője. Talán nem baj, ha azzal kezdem, hogy mindig tudtam, hogy félteni kell a KMK-t. Amikor 1960-ban Sallai István biztatására tagja lettem, már másnap az akkori minisztérium sokak által rettegett főelőadója azzal fogadott, hogy rendet kell csinálni, mert a KMK nem áll hivatása magaslatán. Nem erősíti kellő módon a könyvtárak politikai munkáját.
Hogy mi a kellő mód? Arra nem volt válasz. Megértettem, hogy a KMK  hivatalból csak rosszul dolgozhat, mert megfogalmazatlan elvárásoknak kell megfelelnie. Ezzel a megírt sorssal kell együtt élnie, s ha jót akar, maga találja ki az elvárásokat, és úgy tesz, mintha a felettes hivatalosság találta volna ki őket. Ez a taktika végig működött kisebb botlásokkal.
A KMK jó szellemű műhely volt, valóságos szigete a szabad gondolkodásnak és sikeres terjesztője a nyugati típusú könyvtári rendszer fejlesztési elveinek. A szakmában sokak előtt volt tekintélye, de voltak irigyei és ellenségei, – ahogy illik, s szokás. Futala Tibortól hallottam többször korábban is, hogy új szakmai agytröszt van alakulóban a KMK ellen, aztán nyolcvanban, amikor már nem a minisztériumban volt, hanem az OMIKK-ban, figyelmeztetett, hogy vannak olyan hangok, melyek szerint a KMK réges-rég betöltötte szerepét, valami más felállás kellene.
Tovább…

Jó lenne mindenre és pontosan emlékezni, és még jobb lenne azokat az éveket, eseményeket élethűen megidézni. Különösen ez utóbbi kívánna művészi tehetséget, amiből viszont nem mindenkinek adatott, e sorok írójának sem.
Lapozgatom a már megsárgult határidő naplókat, 1954-től vezettem minden értekezletről, megbeszélésről. Helyszínek, dátumok, nevek sokasága tolul elő. Voltam községi, járási és megyei könyvtáros, szülővárosom Miskolc városi könyvtárának igazgatója, dolgoztam a korabeli minisztérium könyvtári osztályán, a könyvtárellátás vezetőjeként, sokfelé tehát, amikor 1985-ben visszaérkeztem a KMK-ba (1976-ban egy rövid időt a KMK Hálózatfejlesztési osztályán töltöttem.). Önéletrajzi adataim itt csupán azt jelzik, hogy sokféle könyvtári közegben fordultam meg, mire a KMK munkatársa lettem.
1985-ben, amikor Bereczky László a Könyvtáros főszerkesztője lett (Gerő Gyula nyugdíjba vonulása után), Szente Ferenc, a KMK igazgatója engem kért fel az Új Könyvekként emlegetett Gyűjteményfejlesztési osztály vezetőjének.
December elseje volt, ilyenkor mindig több könyv jelenik meg, mint az esztendő más hónapjaiban, új munkatársaim óriási könyvkupacok mögött ültek és verték írógépeiket.
Tovább…

Már a cím is pontatlan. Az ötödik évtized ugyan igaz, de az már nem a Könyvtártudományi és Módszertani Központé. Ez az évtized valójában a Könyvtári Intézet történetének első évtizede. Mi változott meg az új jogszabály és az új név következtében? És mi maradt meg?
Ez az évtized két vezetői ciklust foglal magában. Az első ciklus igazgatóját, Dippold Pétert nem fűzték közvetlen élmények, kötelékek a korábbi KMK-hoz, objektíven tudott, a jogszabályi követelményeknek megfelelően, intézményt tervezni és alakítani. (Hívására jöttem vissza én is 17 év távollét után az Intézetbe.)
A ’90-es évek legvégén – a rendszerváltás utáni traumákat kiheverve – újra nagy pezsgésben volt a könyvtáros szakma. Az 1997. évi CXL. törvény és annak követő jogszabályai megszilárdították az intézményi működési kereteket, a könyvtáros pályakép felépítésének lehetősége a szakmai presztízs erősítését csillantotta meg, a komoly támogatásokkal beinduló informatikai fejlesztések pedig garanciát ígértek arra, hogy a szakma lépést tud tartani a korszerűsítés követelményeivel. Stratégiai időszakokra lebontott könyvtárügyi fejlesztések tették tudatossá és tervezhetővé a munkát.

Tovább…

1958. október 1-jén lépett hatályba1 az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új szervezeti szabályzata, amelynek következtében alapvetően átalakult az intézmény működése. Az igazgatósághoz mindaddig közvetlenül kapcsolódó 18 osztály még az év folyamán – munkafolyamatok szerint – négy főosztály alá szerveződött: I. Modern könyvek gyűjteménye; II. Modern különgyűjtemények; III. Muzeális különgyűjtemények; IV. Könyvforgalmi ügyek. A szervezeti szabályzat szerinti V. főosztály, – amelynek a Sallai István vezette Módszertani osztályra épülve, annak átalakításával, kibővítésével kellett létrejönnie, – 1959. január 1-jével kezdte meg működését Könyvtártudományi és Módszertani Központ néven.2

Előzmények

A könyvtáros szakma itthon is, külföldön is ekkor már jó pár évtizede napirendre tűzte az országos együttműködés és/vagy irányítás struktúráinak és módszereinek megteremtését. Elvben állami szándék, civil (egyesületi) kezdeményezés vagy üzleti megközelítés lehetett domináns. Nálunk inkább az első modell, Nyugaton inkább a mási kettő (vagy variációjuk) érvényesült hosszabb távon.
Tovább…

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ1 megalakulása után – legfontosabb munkaterületeinek megfelelően – három osztályra tagozódott, ezek között a kezdetektől fogva igen tevékeny munkát folytatott az Oktatási osztály2. Mivel feladatainak jellegéből következett, hogy tankönyvírásra, szak- és továbbképző tanfolyamokon előadások és gyakorlatok tartására, szakszövegek fordítására és lektorálására külső szakembereket kérjen fel, a másik két létrejött osztály (könyvtártudományi, módszertani) szerkezetével ellentétben kezdetben egyébként is kis osztálylétszámán belül nem alakultak ki további csoportok3. Az osztályvezető mellett egy előadó foglalkozott a középfokú, egy másik az alap- és a felsőfokú szakképzéssel, egy harmadik a továbbképzéssel, és az utóbbinak segített be egy pedagógus végzettséggel rendelkező kolléga, aki az abban az időben kötelező ideológiai képzésért is felelős volt.
Az osztály feladatainak első részletezésekor e tanulmányban egy másik évfordulós visszaemlékezésre4 támaszkodom: „Szakmai képzés és továbbképzés terén központilag gondozta, illetve támogatta a könyvtárosok politikai és szakmai továbbképzését, illetve szakképzését; tanulmányi anyagot (tankönyvek, jegyzetek, szöveggyűjtemények stb.) állított össze a szakmai képzés és továbbképzés különböző formái számára, támogatta és értékelte az egyes hálózatokban folyó belső szakoktatási munkát s ennek keretében szakirodalmi figyelőszolgálatot végzett; felmérte, javasolta, illetve biztosította a szakképzés, valamint a továbbképzés költségtervezetét; megszervezte a MM által adott irányelvek alapján indított központi tanfolyamokat, továbbá a központi továbbképzés egyéb formáit és módozatait (előadás-sorozatokat, egyéni tanulás, szakirodalom tanulmányozása)”.
Tovább…

„Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!”
(Petőfi Sándor: A XIX. század költői)

Előhang

Az írásban történő megszólalás felelősségére Petőfi örökérvényű sorai intenek. A felelősség súlya most különösen nehezedik a cikk szerzőjére, mert „élő szövethez” kell nyúlnia. Élő, mert a Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) elmúlt évtizedeire visszatekintő írásban szereplő személyek közül többen ma is jelen vannak a szakmában, a szakmai köztudatban, és gyorsan kiderül, ha a bemutatást nem a lényeges hangsúlyok megtalálásával alakította a tanulmányíró.
„A szenátorok derék emberek, de a szenátus gonosz…” Ez a római időkben született mondás kifejezi, hogy az intézmény más (jobb vagy rosszabb is lehet), mint amit tagjai önmagukban jelentenek, amit önértékként adnak hozzá. A KMK esetében mind a tagság, mind az intézmény értéket képvisel.
A KMK megkerülhetetlen szerepet töltött be a magyar könyvtárügyben, mítosza ma is él, és napjainkból visszatekintve is érzékelhető az intézmény „szellemi hatása”. Szellemiségének alappilléreit olyan fogalmak testesítik meg, mint minőség, innováció, felkészültség, nyitottság, kezdeményezőkészség, iránymutatás, tanácsadás, biztatás, támogatás.
Annak tudatában mertem vállalni a megszólalást – sikerüljön bárhogy is –, hogy kifejezzem tiszteletem a KMK máig ható ethosza iránt.1
Tovább…

„Mélységesen mély a múltnak kútja” – indítja Thomas Mann a József-tetralógiát, majd valamivel később úgy folytatja, hogy „minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk s tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe.” Távol áll természetesen e sorok írójától, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központ illetve utódintézménye, a mai Könyvtári Intézet szakkönyvtári, bibliográfiai és szakirodalmi tájékoztatási tevékenységét bemutatni szándékozó írását akár csak bármilyen távoli rokonságba hozza Mann iróniájával és történetfelfogásával, mégis e gondolattal kell kezdenie dolgozatát. A „nulladik év”, vagyis 1959, az alapítás éve előtt is történtek – részben intézményes, többnyire azonban egyéni – próbálkozások a könyvtártudományi tájékoztatási szolgáltatások kialakítására és 1959 után még hosszú ideig meglehetősen kavargó, kialakulatlan állapotban volt a hazai könyvtári tájékoztatás helyzete. Részben a rendelkezésre álló erőforrások elégtelensége, de nem kis mértékben a kitűzött cél nem kellő körülhatárolása miatt.
Tovább…

„Prológus”:
Engedtessék meg a krónikásnak néhány személyes megjegyzés, mielőtt az Új Könyvek – „kronológiához igazított” – elbeszélésébe belekezdene. A történet szereplői többségükben már eltávoztak körünkből, vannak, akik véglegesen és vannak olyanok is, akik jelenleg a nyugdíjas éveiket élvezik. Ezért hát a történet írója többnyire a szikár, talán „száraznak” is nevezhető, hivatalos jelentésekre támaszkodott az alábbi anyag összeállításakor, ám – mivel maga is a szerkesztőség munkatársa volt csaknem húsz esztendőn át – nem nélkülözhette a személyességet és azoknak a kedves emlékeknek a fölelevenítését, amelyek emberséggel töltötték meg a hétköznapokat és felejthetetlenné tették  az itt dolgozók számára  a szerkesztőségben eltöltött időszakot. Valamennyi kolléga „arcélének” megrajzolása azonban lehetetlen vállalkozás, de nem is ez volt a cél, ezért hát bocsáttassék meg a krónikás az irányú vétsége, hogy nem mindenkit nevezett meg az osztály, a szerkesztőség egykori munkatársai közül. Ha valaki nem találja majd nevét az írásban, egészen biztos lehet abban, hogy a kirekesztés legcsekélyebb szándéka sem munkált e sorok szerzőjében, aki reméli, hogy a jubileumi kiadvány mellékletében valamennyi munkatárs neve megemlíttetik.
Tovább…

A KMK Olvasáskutatási osztályának történetét feldolgozó írás elsősorban interjúkra, az osztály működésének eredményeként megjelent publikációkra, az OSZK évkönyvekben, a KMK beszámolókban fellelhető adatokra, valamint a Gerő Gyula által összeállított kronológiára1 épül. Interjút készítettem Gereben Ferenccel, Kamarás Istvánnal, Katsányi Sándorral, Nagy Attilával és Vidra Szabó Ferenccel. Az írás időről időre nehézségek elé állított, ami leginkább abban mutatkozott meg, hogy folyamatosan választanom, szelektálnom, sűrítenem kellett. Az elmúlt négy évtizedben az osztályon dolgozó, alig tucatnyi kolléga kezei közül kikerült több száz publikáció (kutatási jelentés, közlemény, tankönyv) tízezernél is több oldalt tesz ki. Az osztályon folyó tevékenységeknek többnyire fennmaradtak írásos nyomai, a munkatársakat belső erő és késztetés hajtotta az írásra, a történések megörökítésére, amelyek amellett, hogy megkönnyítették, de meg is nehezítették a történetíró dolgát. Igyekeztem a legfontosabb eseményeket, produktumokat számba venni, de nem állítom, hogy ez maradéktalanul sikerült volna. Egyrészt interjúalanyaim emlékezetére hagyatkoztam, bízva lényeglátásukban, másrészt, ha szükséges volt, igyekeztem az általuk említett történeteket a fellelhető dokumentumok segítségével kiegészíteni.
Mielőtt az események felidézésébe kezdenék, hadd mondjak köszönetet kollégáimnak, akik vállalták a múlt életre keltését, az örömteli vagy fájó részletek felidézését. A velük készített interjúk jelentették számomra a jutalomjátékot.

Tovább…

Az alant olvasható írás alcímében található jelző, tartalmával éles ellentétben, ezúttal komolyan veendő. Vagyis valóban szélhámos összefoglalásról van szó. Szélhámos e munka egyrészt azért, mert nem pontosan meghatározott, a különböző felmérési szabályoknak (reprezentativitás, súlyozottság, a mintavételi előírásoknak való megfelelés, stb., stb.) megfelelő fogalmakkal és eszközökkel dolgozik, mert nem kérdőíves tesztek adatainak elemzésére épül, hanem néhány írásos visszaemlékezésre, javarészt azonban könyvtárosokkal való beszélgetésekre, csevegésekre, anekdotázásokra, illetve meglehetősen szubjektív benyomásokra, sokszor csupán emlékekre, vagy ami még rosszabb, emlékek emlékeire „alapoz”. A szerző mentségére szóljon, hogy viszonylag nagy merítésű anyaggal dolgozott, hisz – önfeledt perceiben szeretné elhitetni magával, hogy néhány évtizeden keresztül személyesen ismert minden magyar könyvtárost – valóban sokakkal beszélgetett, és hát mi másról, természetesen a szakmáról, ezen belül igen gyakran a KMK-ról. De szélhámos e kis dolgozat azért is, mert neveket, mármint a beszélgetőtársak neveit eltitkolja. Teszi ezt két okból is. Egyrészt azért, mert senki sem hatalmazta fel arra, hogy a kötetlen beszélgetés hozadékát közzétegye, másrészt azért, mert persze át-, illetve újrafogalmazta az elhangzottakat, vagyis – lehet, hogy kicsit „meghamisította” őket.
Tovább…

A Könyvtári Figyelő szerkesztősége kérésére ragadtam tollat, vagy még inkább azért, mert úgy éreztem, hogy tartozom a szakmának és az ünnepeltnek is „közös múltunk” véleményezésével, ahogyan én látom, láttam, s megéltem aktív éveim időszakában.

A mai könyvtáros-generációnk fiataljai kedvéért bemutatkozásként el kell mondanom, hogy a közös múlt azt a közel három évtizedet jelenti, amit a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár igazgatójaként töltöttem el 1963-tól 1991-ig. Pályám során több aspektusból is módom volt a KMK létét, működését látni, tapasztalni és megismerni. Intézményvezetőként mindenekelőtt a saját könyvtárunk, könyvtárosaink, s a megyei könyvtárhálózat vonatkozásában, később a megyei könyvtárak igazgató tanácsának elnökeként az egész közművelődési hálózatot érintően, majd az OKDT-tagjaként az egész magyar könyvtárügy érdekében végzett munkáját, teljesítményét. A kezdetektől közel fél évszázad választ el, kizárólag megélt tapasztalataimra, s emlékeimre támaszkodva idézem, idézhetem fel azt, amit ma is lényegesnek, és igaznak érzek. A hosszú idő és a magas kor selejtezi, szűri az emlékeket, de talán megvan az az előnye, hogy az igazán fontosak és értékállók maradnak meg. Visszaemlékezésről lévén szó, ez szükségszerűen szubjektív lesz. Ezt vállalnom kell, de mivel a különszám bizonyára tartalmaz még hasonlóan szubjektív írásokat – az egészből valós kép bontakozhat ki.
Tovább…

Mint oly sokan mások a szakmából, én is egyetemistaként hallottam először a Könyvtártudományi és Módszertani Központról, vagy ahogy már akkor is emlegették, a KMK-ról. A hatvanas évek eleje volt ekkor, fiatalok voltunk, akárcsak maga az intézmény. Tanáraink, néha idősebb társaink szavai nyomán valamiféle misztikus ködben lebegett a szemünk előtt az épület, és az abban folyó munka. Némelyekről legendákat és anekdotákat meséltek, amelyeket – mivel közelebbről nem ismertünk senkit, semmit – vagy elhittünk, vagy nem. Olykor-olykor egy-egy kötelező vagy aján-lott olvasmány szerzőjét azonosítottuk, de emlékezetem szerint személyes kapcsolatba a KMK egyik munkatársával sem kerültem. Mire végeztünk (1966-ban történt), mégiscsak tudatosult ben-nünk, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központ a hazai könyvtári élet egyik igen fon-tos elméleti és gyakorlati műhelye. Olyan műhely, ahol a lendületes fiatalok és a tapasztalt idő-sebbek jól összeforrt, egymást kiegészítő csapatként munkálkodnak a magyar könyvtárügy kor-szerűsítéséért, az élenjáró módszerek széles körű megismertetéséért. Formálódó, gazdagodó szak-könyvtárának állományára a fővárostól távol élő könyvtárosok is támaszkodhattak, hiszen nem-csak szakbibliográfiai összeállításaival, hanem kölcsönző szolgálatával is segítette a vidéki kollégákat.
Tovább…

Nem vagyok emlékező típus, mivel tudom, a memória igen csalóka, ezért a szerkesztőségnek kétszer is kellett kapacitálnia, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központról szóló ösz-szeállításba írjak valamit. Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mit is kéne a számítógépbe pö-työgtetni, rájöttem: nem kell emlékeznem! Hű maradhatok önmagamhoz, és bár szubjektív leszek, mégiscsak tényekről fogok írni, hiszen könyvtárosságomat, könyvtári szakképesítéseimet kizáró-lag a KMK-nak köszönhetem.
Bő két év segédmunkálkodás után kerültem 1961 januárjának első napjaiban részmunkaidős rak-tárosnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, és – gondolom, a pálya elnőiesedése miatt is – még az év őszén beiskoláztak a két és fél éves KMK-s könyvtárosképző szaktanfolyamra. Indexemet még Sebestyén Géza írta alá, az 1964. március 7-i keltezésű bizonyítványt pedig Barabási Rezső szig-nálta. A középfokú tanfolyamokat 1959 őszén indította meg az intézet, először kétéves időtar-tammal. Az első tanmenetekről nincs tudomásom, de két évvel később igazán jól kidolgozott tan-tervvel és jól használható tankönyvekkel találkoztam. Könyvtártan, könyvismeret, irodalomisme-ret, címleírás, osztályozás, neveléslélektan és természetesen ideológiai tantárgyak szerepeltek a gyakorlatra fölkészítő gépírástanulás mellett, és valamelyes nyelvi képzést is kaptunk a szakszö-veg megértéséhez. Alaposan átgondolt, megszervezett (már ekkor több mint 30 különböző tan-könyv, füzet állt rendelkezésre) tanfolyamon vehettem részt, ami megfelelő módon fölkészített a pályára.
Tovább…

Húsz éve vagyok nyugdíjban, és bár nem szakadt meg a kapcsolatom a könyvtáros-társadalommal, különösen pedig a volt munkahelyemmel, mégis sok, saját könyvtáros múltammal kapcsolatos, emlékezésre érdemes esemény kihullott a memóriámból.
Ahhoz, hogy hitelessé tegyem mondandómat, szükségem lenne azokra az irományokra, amelyek a KMK-val és munkatársaival való kapcsolatomat, kapcsolatunkat dokumentálhatnák. Ezek – ter-mészetesen – a Megyei Könyvtárban maradtak, ahol most zajlanak a Tudásközpontba való átköl-tözés munkálatai, a terep tehát nem alkalmas a dokumentumok felkutatására (talán nem lett volna felesleges összehívni egy memória-frissítő beszélgetésre az egykori „prominens” kollégákat.)

A negyven évből kb. 35 évet számlál a mi kapcsolatunk. Igazából akkor kezdődött, amikor az Egyetemi Könyvtárban töltött 17 év után belecsöppentem a közművelődési könyvtárügybe. Úgy emlékszem, hogy az egyetemi könyvtárak körében nem volt olyan ázsiója a KMK-nak, mint a közművelődési könyvtárak világában. Talán, mert az egyetemi környezetben nagyobb volt a szu-verenitás? Az is lehet, hogy tévedek, és mindössze arról van szó, hogy a megyei könyvtárba igaz-gatónak kerültem, és ebből a sarzsiból pedig más kapcsolatok épültek, mint az egyetemiből. Igaz, egy időben az egyetemi könyvtárban igazgató-helyettes is voltam, és ebben a minőségemben – az igazgató helyettesítése címén – sokszor kellett a fővárosba utaznom, de a megbízatásaim inkább a minisztériumba, a Kovács Máté-féle tanszékre, a szakterületi központ szerepét betöltő Országgyű-lési Könyvtárba és más nagykönyvtárakba szóltak, nem a KMK-ba. Arra sem emlékszem, hogy a KMK munkatársai gyakorta megfordultak volna a Pécsi Egyetemi Könyvtárban. Rémlik, Papp István járt ott.
Tovább…

Tóth Gyula a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszékének vezetője volt 1973 és 2004 között. Szabó Ervin-díjas és MKE-emlékérmes könyvtáros.

Könyvtáros eszmélésem és a KMK nagyjából egyidős: 1958–59-re datálom őket. 1961 elejéig a szakirodalomból ismerhettem a KMK megalakulását, de a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárba kerülésem, módszertani cso-portvezetői, majd igazgatóhelyettesi mivoltomból fakadóan egész szakmai időszakom egybekap-csolódott a KMK-val. Mivel pályám két szakaszra bontható, kapcsolatom is e szerint alakult a KMK-val, illetve a munkatársakkal.
Az első szakasz (1961–1973) a hálózatszervezés, a végén a nagyobb közművelődési könyvtárak problematikája mentén alakult. 1960. december 1-jén történt munkába állásom első mozzanata a falusi könyvtárak tanácsi kezelésbe adásának levezényléséhez kapcsolódott. Majd felismerve, hogy ez nem oldja meg a kis települések könyvellátásának gondját, más utakat kellett keresni, ehhez Vas megye az ún. szentgotthárdi korszerűsített letét kísérletével kapcsolódott. Később mi is orientálódtunk a kiskörzeti megoldás felé, és mi is sóvárogtunk a bibliobuszért. Az élet a járási szintű (manapság kistérségi) ellátást igazolta. A bibliobuszról is megtudtuk a szakirodalomból, hogy az nemcsak állandó könyvtárral nem rendelkező terepen, de jól felhasználható a kiskönyvtá-rak állománycseréjéhez is, tehát a kettő összekapcsolható – mint Sebestyén Géza tervezte a ’40-es években. Természetesen mindent a KMK védőszárnyai alatt tettünk, baráti konzultációk és terep-munka keretében.

Tovább…

Nem szívesen írok visszaemlékezést, pedig a legtöbb ember (így én is) idős korában leginkább a régmúlt idők történéseiről mesél, azért is mert fiatalabb barátai és ismerősei (talán) azt várják, remélik tőle, hogy érdekes, netán tanulságos történeteket hallhatnak. Mindezideig sikerült ellen-állnom a saját magam és mások csábításának, hogy megírjam, és meg is jelentessem visszaemlé-kezéseimet. Mások hasonló publikációit is fenntartásokkal és viszolygással olvasom, mivel a gyakran túlzott szubjektivitás soha nem vonzott. A másik ok: kicsodát érdekelhetnek igazán és őszintén a mai világban az én életem történései? Egy ember voltam azon kevesek közül, akit soha senki nem bántott egy olyan korban, amelyben a háború, a forradalom, a politikai és társadalmi rendszerváltás és azok hordaléka volt a meghatározó, és a bántás és  intolerancia sokak számára rövidebb-hosszabb ideig természetes életmódnak számított. Cselédgyerekként a családban, majd kezdő könyvtárosként Békéscsabán, később három évtizedig igazgatóként a veszprémi könyvtár-ban elsősorban megértést és támogatást, segítőkészséget és szeretetet kaptam. Törekvéseimet, munkámat elismerték, magasabb pozíció, nagyobb presztízsű lehetőség soha nem csábított. Aktív dolgozóként és ma nyugdíjasként is azt csináltam, amit igazán szerettem. Izgalom és szenzáció tehát sehol. Harmadik ok is van: soha eszembe nem jutott, hogy valaha bárkit érdekelhet az én életsorsom, így életutamról és tevékenységemről egyetlen feljegyzést nem készítettem. Az időbe-ni és más tévedés lehetősége tehát az életkorommal egyenes arányban növekszik. A közelmúltban is barátaim olyan eseményekre hívták fel figyelmemet, amelyeknek valaha ugyan részese voltam, de már régen kiestek emlékezetemből.
Tovább…

A következő eseménytár az Országos Széchényi Könyvtár történetének – még folyamatban lévő –kronológiai feldolgozása során gyűjtött adatokból válogat. Az összeállításhoz – a szerző engedélyével – felhasználtam Gerő Gyula „Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007” című, 2010 elején megjelent adattárát is.

Terjedelmi okokból e rövid adattár nem tartalmaz minden, a Könyvtártudományi és Módszertani Központra vonatkozó adatot, de igyekeztem úgy szelektálni, hogy átfogó képet mutasson az intézetről. Összevontan, a legelső dátumnál közlök bizonyos egymással összefüggő, több dátumhoz köthető adatokat (pl. konferenciasorozatok, többször egymás után megrendezett tanfolyamok). A lényegesnek ítélt, ám napra pontos dátumhoz nem köthető eseményeket, tevékenységeket a megfelelő év elején, „[az év folyamán]” megjelöléssel közlöm. Az intézet nevét általában rövid formájában, az OSZK megnevezése nélkül használom, és ahol nem értelemzavaró, a tételek szövegéből kihagyom a KMK megnevezését. (Az összeállító.)
Tovább…

Az alábbi névtárban azok a személyek találhatóak, akik – ismereteink szerint – a Könyvtártudományi és Módszertani Központban fő- vagy mellékállásban (másodállásban), teljes vagy részmunkaidőben könyvtár-szakmai tevékenységet folytattak, vagy ehhez a munkaterülethez szorosan kapcsolódó ügyviteli, technikai munkát végeztek. Nem szerepelnek azok, akik a KMK alkalmazottai voltak ugyan, de kizárólag a Múzeum utcai épület üzemeltetésében vettek részt házmesterként, portásként, fűtőként vagy takarítóként.
A munkatársak azon a néven szerepelnek, amilyen nevet az intézményben töltött idejük alatt használtak. Ahol tudtuk, megadtuk a beosztást és az osztály(ok) nevét, ahol az illető munkatárs dolgozott. Időponthoz kapcsolva jelezzük a vezetői funkciókat osztály- illetve műhelyvezetőig bezárólag. Közöljük azt, ha valaki (tudomásunk szerint) mellékállásban, másodállásban, részmunkaidőben, nyugdíjasként, továbbá ügyviteli vagy technikai munkatársként volt az intézmény alkalmazottja. A következő adatsor az intézménybe való belépés, illetve távozás dátuma – olyan részletességgel amennyire ezt forrásaink lehetővé tették. (Azoknál a munkatársaknál, akik a KMK megszűnésekor alkalmazásban voltak, a távozás dátuma: 2000. júl. 31.).
Tudjuk, hogy névsorunk – jelenlegi állapotában – még nem lehet teljes és pontos. A hatályos rendelkezések ugyanis nem teszik lehetővé, hogy az Országos Széchényi Könyvtár közalkalmazotti alapnyilvántartásából teljes körűen kigyűjthessük a KMK egykori munkatársainak nevét, foglalkoztatásuk pontos kezdő- illetve záró dátumát. Gyűjtésünk alapvető forrásai így a nyomtatott/sokszorosított, illetve az Interneten elérhető dokumentumok lehettek csak: munkahelyi jelentések, évkönyvek, könyvek, életrajzi lexikonok és adattárak, cikkek, riportok, nekrológok. Az 1970-es évek elejéig nagyobb számban találhatóak a rész- és mellékfoglalkozású munkatársak, mivel erre az időszakra vonatkozóan már hasznosítani tudtuk az intézmény irattári anyagának részletes feldolgozását.
Az általunk is bizonytalannak ítélt belépési/távozási időpontot kérdőjellel láttuk el, az intézményben töltött évek ismeretlen időpontját szintén kérdőjellel jeleztük. Kérjük mindazokat, akik hiányzó adataikat pontosítani vagy kiegészíteni tudják, küldjék meg azokat a Könyvtári Figyelő szerkesztőségének (kovacs@oszk.hu).
Tovább…

ABSTRACTS  235 
REZÜMÉK  

TANULMÁNYOK   

VRANYECZ Tünde: Az adatbázisok jogi védelme az Európai Unióban 241
AMBERG Eszter: Az adatbázisok szerzői jogi védelme hazánkban 257
NÉMETH Márton: Trendek és szerzői jogi problémák a digitális médiaszolgáltatás világában 263 

Elődeink   

PATKÓSNÉ HANESZ Andrea: Kovács Máté és a tehetséggondozás 269
BÉNYEI Miklós: Kovács Máté és a Debreceni Egyetemi Könyvtár Évkönyve 277 

KITEKINTÉS  

COLLINS, Maria: A munkafolyamatok átalakítása: mit tartsunk meg, és mit szüntessünk meg?
(Töm: Dévai Péter) 285
BERGER, Sherri.:A megőrzés változó etikája: a gyakorlat és a felelősség újra fogalmazása a 21. században (Töm.: Viszocsekné Péteri Éva)  289
PESCH, Oliver: ISSN-L: új szabvány – jobb csatolások (Töm.: Viszocsekné Péteri Éva)  295
GÁTI Magdolna: A höglwörthi Ágoston-rendi apátság könyvtára és levéltára az 1803. évi szekularizáció idején 297

KÖNYVSZEMLE   

Könyvtártörténet napról napra
Magyar könyvtártörténeti kronológia 997–2007. Összeáll. Gerő Gyula. (Ism.: Pogány György) 305
Kutatási jelentés a vallásosság és az ízlés összefüggéseiről
KAMARÁS István: Vallásosság, habitus, ízlés. (Ism.: Péterfi Rita) 312
Egy Bényei Miklós-sorozat
Helyismereti művek. Hajdú-Bihar megye. Összeáll. Bényei Miklós. (Ism.: Gyuris György) 315

KÜLFÖLDI FOLYÓIRAT-FIGYELŐ  
REFERÁTUMOK 319

STUDIES

Legal protection of databases in the European Union
VRANYECZ Tünde

Copyright laws protect the unique manifestation, unique formulation of an idea/information. In case of databases protection refers to the way of systematisation and/or selection, not the data themselves. The amendment to the Berne Convention dealt with the issue of the legal protection of databases, the Rome Convention extended protection to the owner of the physical manifestation of the intellectual product, while the WIPO Contract declared unanimously that computer programmes need to be protected in the same way as literary works.
A separate legal regulation for databases was justified by copyright itself not being apt for the efficient protection of collections of this type.
The copyright of databases has been harmonised at the European level by the Directive 96/9/EC, introducing the concept of sui generis rights. Following the so-called Infosoc Directive (2001/29 EC on databases) the harmonisation of certain aspects of copyright and neighbouring rights has started.
The author sets out the logics of database protection, the semantics of the Directive on databases (scope of reference, two-level copyright protection), and presents the practice of applying the Directive in some European countries. The analyses of individual legal cases provide assistance to the refinement of the sui generis protection regarding content. In concrete legal situations the deficiencies of the Directive become visible, by whose correction the content of the Directive can be made more exact. In the second part of the article the author cites real cases from international practice, and explains the concepts of substantial investment and extraction of a substantial part.
Tovább…

TANULMÁNYOK

Az adatbázisok jogi védelme az Európai Unóban
VRANYECZ Tünde

A szerzői jogi törvények egy gondolat/információ megnyilvánulásának egyedi módját, egyedi megfogalmazását védik. Adatbázisok esetében a rendszerezés és/vagy válogatás módja válik védetté, nem maguk a közölt adatok. A Berni Egyezmény módosításakor már foglalkoztak az adatbázisok önálló védelmével, a Római Egyezmény a szellemi produktum fizikai megjelenésének tulajdonosára is kiterjesztette a védelmet, a WIPO-szerződés pedig egyértelműen kimondta, hogy a számítógépes programokat ugyanúgy védeni kell, mint az irodalmi alkotásokat.
Az adatbázisok önálló jogi szabályozását az indokolta, hogy a szerzői jog önmagában nem alkalmas az ilyen típusú gyűjtemények hatékony védelmére.
Az adatbázisok szerzői jogi védelmét európai szinten az EU 96/9/EK irányelv hangolta össze, bevezetve a sui generis jog fogalmát. Az ún. Infosoc-irányelv (2001/29 EK adatbázis-irányelv) hatására megkezdődött a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolása.
A szerző ismerteti az adatbázis-védelem logikáját, az adatbázis-irányelv szemantikáját (vonatkozási körét, a kétszintű szerzői jogi védelmet), majd néhány európai ország gyakorlatát mutatja be az irányelv alkalmazásáról. A sui generis védelem tartalmi finomításához segítséget jelentenek az egyes jogesetek elemzései. A konkrét jogi helyzetekben láthatóvá válnak az irányelv hiányosságai, amelyek korrigálásával pontosítható az irányelv tartalma. A tanulmány második felében valós eseteket ismertet a szerző a nemzetközi gyakorlatból, és ezek értelmezésével magyarázza meg a jelentős ráfordítás, illetve a jelentős rész kinyerése fogalmát.
Tovább…

Bevezetés

Az információszolgáltatás jogi feltételeinek vizsgálata azon túl, hogy időszerű, a téma képlékenysége miatt igényli a tisztázó elemzést, különösen egy olyan kultúrkörben, ahol a tárgyhoz kapcsolódó bírói gyakorlat nem bír hosszú múlttal.
Az információgazdaságban két ellentétes érdekszféra játszik hangsúlyos szerepet: egyfelől a nyilvánosság részéről megfogalmazódó elvárások az információhoz való minél gyorsabb és szabadabb hozzáférésről, másfelől a kontroll megtartása azok részéről, akik gazdasági előnyszerzés céljából az adatokat felügyeletük alá kívánják vonni. Szerephez jut még az a politika is, amely az újabb információs termékek előállításában az alkotók jogi védelmét ösztönző erőnek tartja. Európa közös gazdasági térséggé válásának alapfeltétele az egységes jogkezelés megteremtése, bár a „papírforma” alkalmazásától a gyakorlat még nem lesz egységes, különösen, ha a hagyományok erősen különbözőek.
E játéktér középpontjában az információ áll. A könyvtárak – az információszolgáltatás alapintézményei – számára létfontosságú annak a keskeny mezsgyének a megtalálása, amely kijelöli számukra a követendő utat. Működésük szempontjából előnyösebb, ha nem túlszabályozott az információhoz való hozzáférés. Mindazonáltal mivel az adatok feldolgozása, rendszerezése, kereshetősége hatékonyabbá teszi a könyvtárak működését, a könyvtárak érdekeiket is védik azok a törvények, melyek ösztönzik az adatbázisok létrehozására fordított befektetéseket.
A tanulmány központi kérdése az adatbázis-előállítók védelmének jogi szabályozása, a felhasználók lehetőségei és annak az értelmező gyakorlatnak a kényes pontjai, mely Európában éppen kialakulóban van.
Tovább…

Vranyecz Tünde tanulmányához* kapcsolódva az alábbiakban az adatbázisok hazai jogi szabályozását szeretném ismertetni.
A szerzői jog ma már nem csupán a szerzők jogait, hanem a hozzá kapcsolódó, más csoportok (pl. az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók) és a jelentős ráfordítással létrehozott adatbázisok előállítóinak jogait is védi. A szerzői joghoz kapcsolódó jogokon belül különbséget tehetünk a szerzői joggal szomszédos jogok (az előadóművészek, a hangfelvételek előállítóinak, a rádió- vagy a televízió-szervezetek és a filmek előállítóinak védelme) és az adatbázisok előállítóinak védelme, azaz a sui generis adatbázis-oltalom között.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (továbbiakban: Szjt.) VII. fejezetében rendelkezik az adatbázisokról. Az adatbázis önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez – számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon – egyedileg hozzá lehet férni. A definíció nem tartalmaz megszorítást arra nézve, hogy az adatbázisnak milyen formában kell megjelennie. Az adatbázis állhat önálló művekből, tudományos és művészeti alkotásokból éppúgy, mint más elemekből (pl. irodalmi műnek nem számító szöveges részekből, hangokból, jelekből, számokból, tényekből, adatokból), illetve mindezek összetételéből, ahogy ezt a szabályozás 2001-es indoklásában olvashatjuk. Mindazonáltal az adatbázisban szereplő adat, mű, alkotás önmagában is minősülhet önálló szerzői műnek (pl. egy vers), és ez esetben az adatbázisban való rögzítése is szerzői engedélytől függ. Az adatbázis fenti általános fogalma mind a gyűjteményes műnek minősülő, mind a sajátos (sui generis) védelemben részesülő adatbázisokat magában foglalja.
Tovább…

A digitális média tartalomszolgáltatásainak kapcsán a szerző folytatja a Könyvtári Figyelő egyik előző számában elkezdett kalandozásait* olyan jelenségek bemutatásával, amelyek tanulságosak lehetnek a könyvtárosok számára is. Ez alkalommal a földfelszíni műsorszórásra és az internetes és műholdas médiaszolgáltatások különféle jelenségeire tér ki.

A felelőtlen állami szolgáltatás-menedzselés állatorvosi lova

(Illusztráció a földfelszíni digitális mûsorszórás bevezetésén, illetve a NAVA sorsán keresztül)

A földfelszíni digitális műsorszórás hazai sorsa igen tanulságos történet: példa arra, hogy az elavult szakmai szemléletű politikusok zöld utat adva a rossz technikai paramétereknek, miképpen engednek tető alá hozni – az általános európai gyakorlat átvétele helyett – egy meglehetősen féloldalas szolgáltatást.
Európai uniós kötelességünk (mint ahogy a többi tagállamnak is) a digitális földfelszíni műsorszórás megteremtése, összhangban a frekvenciaspektrum átalakulásával. Ez az átrendeződés a jelenleg használt analóg frekvenciák helyén, nem mellesleg utat nyithat olyan új széles sávú internetes szolgáltatási modellnek, ami az internet és a műsorszórás előnyeit kombinálva a széles sávú internet elérhetőségét újszerű módon és tömegek számára teszi hozzáférhetővé, még a kevésbé piacképesnek talált földrajzi régiókban is. Ha az internet műsorszóró jellegű, digitális közműszerű elérhetősége megvalósul, az persze háttérbe szoríthat minden egyéb más hagyományos frekvenciaalapú médiaszolgáltatást is.
Tovább…