Beckó vagy Bolondóc

Mikszáth Kálmán (1847-1910)

Beckó vagy Bolondóc. Ill. Elek Lívia. Budapest, Unikornis, 1997. 164 p., ill., 20 cm (Nagy magyar mesemondók)

A Nagy magyar mesemondók sorozatban nem éppen teljes joggal foglal helyet Mikszáth Kálmán írásainak ez a speciális válogatása. Azért nem, mert Mikszáth "igazi" mesét, átírt népmesét vagy klasszikus értelemben vett műmesét sohasem írt. Mesemondónak csak metaforikus, átvitt értelemben nevezhető, illetőleg abban a vonatkozásban, hogy novelláiban, sőt regényeiben is felhasznált népmesei motívumokat, néha pedig egész folklórmesét is beillesztett egyik-másik munkájába. A most megjelent kötet mégis igazi "mesélőt" mutat, olyan elbeszélőt, akinek rövid írásai minden kisgyerek számára a meséhez hasonló, azzal adekvát élményt nyújthatnak. A kötetben első helyen Mikszáth visszaemlékező jellegű írásai olvashatók (Az öreg Dankó bácsi, Tavaszi rügyek, A Tisza stb.), részint, de nem kizárólag iskolai élményeinek epizódjaival. Nem mesék, de gyerekeknek (is) valók, az bizonyos. Jobban emlékeztetnek a mesékre, de mégiscsak inkább igazi - lírai - novellák az állatokról, illetve a magyar várakról, a magyar történelem régiségeiről szóló regék, mondák, elbeszélések (A nyúl, a doktorok és a betegség, Csókakő, Beckó vagy Bolondóc stb.). Az utolsó részben babonás, mitikus, folklórlegendás "mesék" találhatók (Az ördöngös professzor, A cseh muzsikusok legendái, A fehér kutya stb.). A kisiskolások a legjobb át­menetet kaphatják e kötettel a gyermekmesék és a valódi irodalom között, egyúttal remek bevezetést is az egyik legnagyobb magyar író világába. Annál is inkább, mivel a válogató nem állhatta meg, és néhányat felvett a felnőtteknek való, ámde a gyerekek számára érthető, élvezhető novellák közül (Az elfelejtett rab stb.).

 

A mű tartalmi jellemzője: elbeszélések, mondák

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: