Átjáró Másvárosba

Magyari Andrea (1973)

Átjáró Másvárosba. Ill. Mészely Ilka. Budapest, Kolibri, 2013. 190 p., 21 cm

Kázmér szobájába egy éjszaka furcsa kis idegen toppan be és a fiú segítségét kéri. Ugyanis Másvárosban, ahonnan érkezett, jó ideje szomorú változást észlelnek a lakók: hiába hangolja föl legszebb hangjaival az embereket Don Zon Góra, a hangmester, ők csak egyetlen hangon tudnak megszólalni, hiába fest viharfelhőket az égre Cerka, a festőlány, ott már hetek óta csak bárányfelhőket látni, és Szkriptum az író, akinek az lenne a feladata, hogy megírja az elkövetkező eseményeket, jó ideje egyetlen sort sem vetett papírra. A látogató, Közbenjáró feladata lenne, hogy ismét helyreállítsa a megszokott rendet, de ezt Kázmér és barátnője, Kamilla közreműködése nélkül nem tudja megvalósítani. A két jó barát ellátogat Másvárosba, és megtapasztalja, mekkora bajt jelent, mennyire unalmas lehet az olyan élet, ahol nem történik semmi. Miközben nagy igyekezettel próbálják megtalálni a probléma okát, egyre inkább magukra maradnak. Szkriptum kivételével Másváros lakói mind mély álomba zuhannak, fokozatosan teljesen elsötétül körülöttük a világ, és a gyerekek végleg elveszítik tájékozódási képességüket. Vajon sikerül-e hazajutniuk valaha és megmenteni Másvárost a végső pusztulástól?… A jellegzetes fekete-fehér és narancs színű Mészely Ilka-illusztrációk nagyszerűen jelenítik meg Másváros kissé sötét, ám nagyon is szerethető világát.

 

A mű tartalmi jellemzője: gyermekregény

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: