Tóth Bálint (1929)

Varázsduda. Ill. Gyulai Liviusz. Budapest, Littera Nova, 2000. 37 p., ill., 20 cm (Sophie gyermekkönyvek)

Találóbb címet aligha adhatott volna a költő gyermekversei kicsiny kötetének, hiszen számára a vers hangszer, amelyből mindenféle varázsos muzsikát, dallamot csal elő, hol játékosan szóló, csilingelő ritmust, hol meg komolykodót, mélyen zengőt. És bár más-más téma, motívum és intonáció szólal meg a versek során, abban közös valamennyi, hogy Tóth Bálint értő muzsikusként bánik a nyelvvel, az alliterációkkal és kivált a hangok akusztikus hatásával. A varázsos hangzás mögött többnyire valamilyen táj élménye bontakozik ki: a Balatoné (Naszádos Badacsony, keszthelyi alkony, Sellők), az ősz és téli erdők-hegyek világa (Vadgesztenye-csalogató, Györöki ősz, Falusi tél, Zengenek a havasok, Karácsonyi erdő stb.). Nincs bennük összetett motivika, talányos metafora, egyszerűen a meglátott szépséget adják vissza varázsos nyelvérzékkel, hanghatásokkal, akusztikus megoldásokkal. Ilyenformán a verseskötet nem egyszerűen igényes olvasmánya a kicsinyeknek, de megsejtett velük valamit az anyanyelv hajlékonyságából, a hangfestés művészetéből. Kisebbeknek felolvasásra, nagyobbaknak önálló olvasgatásra melegen ajánlható szép könyvet Gyulai Líviusz impresszionista rajzai illusztrálnak.

A mű tartalmi jellemzője: gyermekversek