Hajnali csillag peremén

Kovács András Ferenc (1959)

Hajnali csillag peremén. Budapest, Magvető, 2007. 151 p., ill., 24 cm

A romániai magyar költő Hajnali csillag peremén címmel megjelent kötete a költő kilencedik gyerekeknek szánt könyve, de az első, amely Budapesten jelent meg. A harminc év terméséből válogató gyűjteményben az évszakok körforgását követve, téltől-télig hét ciklusba (Holderdő, Állati dolgok!, Kásavirág, bodzavirág, Bogyó Bandi boldogsága, Őszi nap, Világjáró Malacika, Csillagcsengő) sorolódnak a versek, amelyekben bármiről is essék szó – ünnepekről, természeti jelenségekről, állatokról, a szülőföld egy-egy kedves szegletéről vagy a mindennapok apró-cseprő dolgairól – elsőként a bravúros nyelvjáték, rímtechnika, a zeneiség vonja magára a figyelmet. A költészet legváltozatosabb műfaji típusait vonultatva föl – mondókák (Pekari, Mondóka) népdalos hangzású versek (Kalotaszegi keserves, Sárpataki csujogatók, Küküllő menti legényes, Szüreti ének), verses mesék (Hasszán meg a szamara, Dzsinbüge) stb. –, rímbravúrok, a legkülönfélébb ritmikai, verstani formák bukkannak föl a kötet oldalain és dallamukkal, a ritmus és a rímek játékos sodrásával varázsolják el a költő verseivel ismerkedőket. A tartalmában igényes válogatás kivitelében is figyelemre méltó: Takács Mari gyönyörű illusztrációinak is köszönhetően a kötet 2007- ben elnyerte „Az Év Gyermekkönyve” -díjat.

 

A mű tartalmi jellemzője: gyermekversek

 

Ajánljuk 6-8 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: