A világ tizenkét tételben

A világ tizenkét tételben. Szerk. Falcsik Mária - Vál. Árvai Zsuzsa. Budapest, Helikon, 2007. 183 p., 27 cm

„Hangosan verset olvasni – ez szinte felér azzal, mintha megzenésítenénk a verset. Ez a kötet azért született, hogy a versolvasás – különösen a versek hangos felolvasásának – gyönyörűségét megismertesse mindazokkal, akik még nem próbálták…” – így foglalja össze a kötet megjelentetésének célját a versek válogatója, Falcsik Mária költő. Ennek a célkitűzésnek megfelelve az igényes összeállítás – a magyar irodalomra és a 20. századra helyezve a hangsúlyt – olyan verseket kínál ízelítőül a világ lírájának felmérhetetlenül gazdag terméséből, amelyekben erősen megnyilvánul a költészet zenei és festői ereje. Klasszikusaink – Arany János, Kassák Lajos, Móra Ferenc, Szabó Lőrinc, József Attila – mellett kortársak versei (Janicsák István, Kántor Péter, Tarbay Ede, Kovács András Ferenc, Tóth Krisztina stb.) és a világirodalom klasszikusainak – többek között John Keats, Johann Wolfgang Goethe, William Wordsworth, A.A. Milne – lírai remekei tizenkét tematikus fejezetben (Reggel, Barangolók, Játszani, Állati stb.) sorakoznak. A Gara Arnold könyvillusztrációs pályázat nyertese, Csilléry Orsolya színvonalas rajzaival díszített, igényes összeállítás szülők, pedagógusok, gyerekek figyelmébe ajánlandó.

 

A mű tartalmi jellemzője: gyermekversek

 

Ajánljuk 6-8 éves gyerekeknek

A művet eddig

1

látogató értékelte



Átlag pontszám:

5



Értékelje Ön is: