Vándorok

Gombos Péter (1973)

Vándorok. Budapest, Pont-Ikerhold, 2011. 145 p., 20 cm

Gombos Péter gyermekirodalom-kutató ifjúsági regénye a jövőben játszódik, méghozzá egy diktatórikus rendszerben, ahol gyerekek veszik fel a harcot a hatalommal szemben. 2238-ban járunk, ekkor már 40 éve bezárták a könyvtárakat, betiltották a könyveket, az olvasást, az embereknek hivatalosan nem lehet nevük, csupán egy kódjuk, és folyamatosan figyelik őket a harmóniaőrök. Főszereplőink – akik maguk között irodalmi hősöktől kölcsönzött nevükön szólítják egymást – azonban bejutnak egy évtizedek óta bezárt könyvtár épületébe, amelynek utolsó igazgatóját, a csapat vezérének, Robnak a nagyapját évekkel ezelőtt börtönbe vetették, ahol aztán meg is halt. A gyerekek itt nem csak tiltott könyvekre bukkannak, hanem egy időgépet is találnak, amelynek segítségével visszatérhetnek a múltba, találkozhatnak több száz éve élt írókkal. A hatfős kis csapat kalandos útjának első állomása London 1668-ban... Miközben ők számtalan élménnyel gazdagodnak – sőt, Rob nagyot csalódik is, hiszen kiderül, hogy kedvence, példaképe, Robinson Crusoe kalandjainak igazságtartalma sem több, mint a diktatúrát vezető Elnök hőstetteiről szóló történeteké, mely utóbbiak egyébként az iskolák tananyagát adják – szüleiket zaklatja a hatalom… A számos elgondolkodtató kérdést felvető, ugyanakkor szórakoztató, izgalmas, fordulatos, igényesen megírt kalandregényt a kamaszok körében érdemes ajánlani.

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény, kalandregény

 

Ajánljuk 14 év feletti gyerekeknek

A művet eddig

2

látogató értékelte



Átlag pontszám:

5



Értékelje Ön is: