Aggyisten, Biri és más novellák

Gárdonyi Géza (1863-1922)

Aggyisten, Biri és más novellák. Budapest, Unikornis, 2000. 231 p., 20 cm (A magyar próza klasszikusai)

Az író három kisregényét közreadó kötet címadó, megindítóan szép írása a falu két ellenséges családja gyermekeinek, Kelesse Palinak és Mács Birinek a gyűlölet talaján megéledő szerelmét rajzolja meg. A Leányzó főszereplői, a vak Olajos István és a csúnya, szeplős Etelka is szomorú és tragikus esemény következtében találnak egymásra és lesznek boldogok. Etelka vőlegényének ugyanis nyoma vész a háborúban és városi zenekarban helyére lépő vak fiú számára a lány hangja - szemben a külsejével - gyönyörű. A Ki-ki a párjával cím novellában a halállal állítja szembe a szerelmet Gárdonyi. Hősnője Olga tüdőbaját gyógyítani utazik az erdélyi falucskába, ahol megismerkedik a szintén nagybeteg Sipos Csabával. Kettejük sorsközösségéből lassan megszületik az a szerelem, amely sajnos nem lehet erősebb halálnál, hiszen a tél mindkettőjüket elragadja az élők sorából. H. Bagó Ilona tanulmányértékű Utószava egészíti ki a tizennégy éves kortól a legszélesebb körű ajánlásra érdemes kötetet.

 

A mű tartalmi jellemzője: elbeszélések

 

Ajánljuk 14 év feletti gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: