Az ágasvári csata

Bogáti Péter (1924-2012)

Az ágasvári csata. Ill. Dudás Győző. Budapest, Manó Könyvek, 2018. 361 p., ill., 21 cm (Régi kedvencek)

A szórakoztató ifjúsági regényben egy nyári táborozás izgalmas és mulatságos történései elevenednek meg. A székesfehérvári gimnazisták a Mátrába mennek táborozni, ahová magukkal viszik Dömét, a könyvtárszobában talált kisegeret is, mivel a színhely ötletét éppen a térképet alaposan megrágó egérnek köszönhetik. Már a sátorveréskor vicces kalandokat élnek át, aztán egyik éjjel az őrségben állókat megkötözve találják társaik. Hamarosan kiderül, hogy eltűnt a csapat zászlója is, méghozzá egy másik tábor diákjai „jóvoltából”. A Búvár Kund őrs tagjai kapják a feladatot, hogy felderítsék az ellenséges tábort. Miután visszatérnek, a táborgyűlés úgy dönt, hadüzenetet küldenek az ellenfélnek. Ezzel kezdetét veszi az izgalmas számháború a zászló visszaszerzéséért. A küzdelemből derekasan kiveszik a részüket a gyerekek, s fontos szerep jut az események alakulásában néhány tanárnak, a helybelieknek és a környéken vitorlázórepülőknek is, sőt, a végkifejletben még Dömének is, hogy aztán egy közös baráti tábortűz tegyen koronát minderre. Bár a vidám regény jó néhány évtizeddel ezelőtt született, a mai gyerekeknek is élményt jelenthet. Lábjegyzetek segítik a ma már kevésbé használatos kifejezések értelmezését a Dudás Győző mozgalmas, fekete-fehér, humoros rajzaival kísért olvasmányos regényben, amely remek szórakozást ígér a 11-14 éves gyerekeknek.

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény, kalandregény

 

Ajánljuk 11-14 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: