Nincsenapám, seanyám

Szabó Borbála

Nincsenapám, seanyám. Budapest, Tilos az Á, 2016. 282 p., 18 cm (Vészkijárat)

A Tilos az Á Könyvkiadó Vészkijárat sorozatában megjelent kortárs regény gimnazista hősnője, Bori éppen pótvizsgára készül, mert az érzéketlen Homonnainé meghúzta magyarból. Ez azonban még csak a kisebbik zűr az életében. Szülei elváltak, bátyjával az édesanyjukkal élnek, aki – a szintén velük lakó élettársával együtt – súlyos alkoholproblémákkal küzd. Az apjuknak már új családja van, felesége nem látja szívesen az előző házasságból született gyerekeket. Szegény nagymama pedig, mivel a kaotikus helyzetet képtelen kezelni, úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Nem csoda, hogy a felnőttkor küszöbén álló lány pánikba esik. Szerencsére minden nehéz helyzetből van kiút. A magányos Bori segítségére két macskája siet, akik a legnehezebb pillanatokban szédületes alakváltozáson mennek keresztül, a két költő óriás – Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső – alakját öltik fel. Egymással csipkelődve, verseiket elemezve ajánlanak megoldásokat az élet nehéz kérdéseire. A mű számos versidézettel, irodalmi utalással teszi különlegessé egy kamaszlány magára találásának nem mindennapi történetét. Az egyes szám első személyben elbeszélt, olvasmányos, szókimondó, ízig-vérig mai regény, melyben a vulgaritás jól megfér a költőiséggel, a 14 éven felüli korosztálynak ajánlható.

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény

 

Ajánljuk 14 év feletti gyerekeknek

A művet eddig

3

látogató értékelte



Átlag pontszám:

4.67



Értékelje Ön is: