A fürdők réme

Nyulász Péter (1968)

A fürdők réme. Ill. Ritter Ottó. 2. kiad. Budakeszi, Berger, 2017. 127 p., ill., 19 cm

Nyulász Péter ezúttal magyar kutyafajtákat választott szereplőknek legújabb meseregényéhez, hogy a BerGer Szimat Szolgálat izgalmas nyomozásának lebilincselő történetével ragadja magával a kisiskolásokat. Bugac Pongrác, miután elvégzi az egyetemet, átveszi bácsikáitól budapesti magánnyomozó irodájuk vezetését. Az ő egyes szám első személyű elbeszélésében követhetjük nyomon első izgalmas, budapesti nyomozását. A napja azzal indul, hogy meg kellene találnia Gerzson bácsikája mobilját, amit a drótszőrű vizsla a strandon felejtett, ám ez csak a kezdet, mert főhősünk innentől fogva izgalmasabbnál izgalmasabb – kutyarablással, motoros üldözéssel, méregkeverő vegyésszel tarkított – kalandokba sodródik, és remek kis csapatával meg kell oldania a híres fürdők bezárásának rejtélyét. A termálvizek gyanús elszíneződése miatt ugyanis a legnagyobb kánikula idején egyik napról a másikra bezárnak a fürdők, strandok, s ennek hátterében egy gonosz, szövevényes összeesküvés áll... A húsz rövid fejezetből álló, humoros, sodrú lendületű, rendkívül olvasmányos történet – a megszokottnál nagyobb betűkkel, szellősebben nyomtatott, változatos tipográfiájú, színes kiemelésekkel tarkított szövegével, Ritter Ottó színes, mozgalmas, vicces illusztrációi kíséretében – minden bizonnyal leköti a gyerekek figyelmét, élvezetessé téve számukra az első önálló olvasást. Az olvasás szórakoztató gyakorlása mellett pedig még helyenként az oldalak szélén apróbb, lila színű betűkkel rövid, hasznos, ismeretterjesztő információkat is találunk a történethez kapcsolódóan, például a Margitszigetről vagy éppen az enduro motorozásról. A meseregényhez munkafüzetek is készültek, melyek otthon vagy az iskolai órákon is használhatók az alsó tagozatosak számára.

 

A mű tartalmi jellemzője: mai meseregény, gyermekregény, meseregény

 

Ajánljuk 6-8 éves gyerekeknek

A művet eddig

57

látogató értékelte



Átlag pontszám:

4.98



Értékelje Ön is: