Szerencsesüti

Lundberg Hahn, Kerstin (1962)

Szerencsesüti. Ill. Nilsson Thore, Maria (1975) . Szentendre, Cerkabella, 2016. 166 p., ill., 21 cm

Az olvasmányos svéd regény főszereplője, Oscar átlagos kiskamasz, ami – legalábbis szerinte – családjáról már korántsem mondható el. Egyes szám első személyű elbeszéléséből megtudhatjuk, hogy édesapja, aki egykor operaénekesnek készült, rendkívül kínos helyzetekbe hozza, amikor bekíséri az iskolába, és még ráadásul dalra is fakad, hogy kipróbálja az akusztikát. Anyukája is gyakran viselkedik kínosan, mivel sokszor táncra perdül, a nagyi viszont nem viselkedik olyan kínosan, csak éppen nem hall, és ezért rendkívül furcsa dolgokat válaszol, ha kérdeznek tőle valamit. Főhősünk egy napon szerencsesütit kap a kínai étteremben a tulajdonos lányától, és azt kívánja, hogy a szüleivel jobban hasonlítsanak egymásra. Mivel nem ügyel eléggé arra, hogy pontosan fogalmazza meg a kívánságát, ezért az átváltozás nem egészen az elképzelései szerint történik. Ugyanis önmaga számára is váratlanul már rögtön másnap önként jelentkezik az iskolában, hogy a karácsonyi koncerten énekeljen, s ez még csak a kezdete a számára kínos, számunkra viszont mulatságos helyzetek sorának. Többek között a csinos Maját is félreérti, aki nem vele, hanem legjobb barátjával, Hugoval szeretne járni... A humoros történet és a vicces, fekete-fehér rajzok vidám perceket szereznek a kiskamasz olvasóknak.

 

A mű tartalmi jellemzője: gyermekregény

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

10

látogató értékelte



Átlag pontszám:

4.5



Értékelje Ön is: