Amíg olvasunk

Gévai Csilla

Amíg olvasunk. Budapest, Pozsonyi Pagony, 2017. 47 p., ill., 21 cm (Most én olvasok!)

A sorozat újabb, kezdő olvasóknak első önálló olvasásra szánt darabjának szerzője Gévai Csilla, aki folytatja Panni és Doma történeteit. Az első nehézségi szintű kis kötetben Panni – teljes nevén Szabó Anna Margit – most fejezi be az első osztályt, s a bizonyítvány mellé egy szép könyvet is kap, hogy gyakorolhassa az olvasást. Az ugyanis még nehezen megy neki, időnként eltéveszti a betűket, és hamar el is fárad. A kislány egyes szám első személyben meséli el nekünk a vakáció történéseit, amelyekben fontos szerepet játszik Bali bácsi, akivel a betűk világa egyáltalán nem olyan ijesztő. Egyszer betűket formáznak az összegyúrt tésztából, és a sütibetűkből kirakják a családtagok neveit, máskor meg régi betűkockákkal játszanak. Panni ezután már könnyedén olvassa fel az aznapi fagyi kínálatot a cukrászdában, kellemes meglepetést szerezve ezzel a szüleinek… A rövid mondatokból álló, érdekes, humoros, könnyen követhető történet, melyet a megszokottnál nagyobb méretű betűkkel, szellősen nyomtattak, sok színes, mozgalmas rajz kíséretében buzdítja olvasásra a kisiskolásokat.

 

A mű tartalmi jellemzője: mai mesék, mesék, képeskönyv

 

Ajánljuk 6-8 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: