Az ÁLSZAKÁLL

Kertész Edina

Az ÁLSZAKÁLL. Ill. Horváth Mónika. Budapest, Naphegy, 2015. 131 p., ill., 17 cm (Pötyi és Pepita nyomoz)

A Pötyi és Pepita nyomoz sorozat harmadik kötetében nem meglepő módon megint nagy veszély leselkedik a városra. Látva az állatkerti állatok elszabadulását a gyerekek megalakítják az Állatkertből Elszabadult és Elkóricált Állatok (ÁLSZAKÁLL) összegyűjtésére szakosodott csapatot, azonban hamar kiderül, hogy sokkal nagyobb kihívás előtt állnak. Bódog zenedoboza ugyanis a városba csalogatta Bajkötő mestert, a világ leggonoszabb varázslóját, aki - kihasználva Sanya helyzetét - arra készül, hogy megvalósítsa nagy álmát, a Minden Idők Legagyafúrtabb és Legfurmányosabb Tervét. Szerencsére az ÁLSZAKÁLL-nak sikerül meghiúsítania a gonosz tervet, méghozzá Edömér segítségével. A fordulatos történet nyelvezete igényes, könnyen érthető. Olyan 8-11 éves gyerekeknek ajánljuk, akik már önállóan olvasnak. A hangulatos borító és a kedves rajzok remekül segítik a gyerekek képzeletének fejlődését.

 

A mű tartalmi jellemzője: mai meseregény

 

Ajánljuk 8-11 éves lányoknak
Előzmények: A rejtélyes kulcs, A zenélő doboz

A művet eddig

16

látogató értékelte



Átlag pontszám:

4.75



Értékelje Ön is: