Az utolsó padban

Halasi Mária (1931-1978)

Az utolsó padban. 6. kiad. Budapest, Móra, 2010. 218 p., 19 cm (Pöttyös könyv)

A közel 50 esztendeje írt, kamaszlányoknak szóló regény sajnos ma sem vesztett aktualitásából. Főszereplője a vidéki cigánylány, Kati, aki falujából Budapestre költözik édesanyjával. A kislány feltűnő jelenség az osztályban, hiszen tarka szoknyája és háncsból készült szatyra, amelyben a tankönyveit hordja, igencsak elüt a városi gyerekek viseletétől. Az osztály hamar ki is közösíti, egyetlen fiú barátkozik vele, ám lassan mindketten inkább az iskola mellé járnak. Kati az őt ért csúfolódások miatt dönt úgy, hogy messzire elkerüli az iskolát. Osztályfőnöke azonban kedvesen rábeszéli, hogy járjon be a tanításokra és osztálytársai számára lassan az is kiderül, hogy Kati szorgalmas és okos lány, aki az otthoni háztartási teendőket is egymaga végzi. Az utolsó padba száműzött kislány sorsa így hamarosan jóra fordul, mert egyre több barátja lesz, és egyre jobban érzi magát a nagyvárosi forgatagban. Érdemes ajánlani a regényt, már az előítéletek eloszlatása okán is.

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény, regény

 

Ajánljuk 8-11 éves lányoknak

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: