Nanny McPhee: a varázsdada

Brand, Christianna (1907-1988)

Nanny McPhee: a varázsdada. Budapest, Móra, 2006. 138 p.

Aki olvasta Travers Csudálatos Mary történeteit, annak egészen bizonyos, hogy utánérzésként fog hatni a mostani meseregény. A viktoriánus Angliában játszódó regényben a főszereplő a Brown család (Traversnél még Banks), amely a kedves anyukából és apukából valamint a számos, megregulázásra szoruló csemetéből áll. A hatalmas házban, ahol laknak a nagy család mindennapi kiszolgálását a komornyik, komorna, szakácsnő, szobalány, két szolgáló és egy konyhalány végzi. És természetesesen az egymást sűrűn váltó dadusok, akiknek nem kis fejtörést okoz, hogy a gyermekek testi, lelki fejlődését előremozdítsák. A gyerekek azonban rendre elüldözik dadáikat és az ügynökség sem küld már hozzájuk vállalkozó szellemű hölgyeket. A tehetetlen szülők már csak egyben reménykednek, Matildában, a varázsdadában, aki bár nem túl megnyerő külsejű, de igencsak határozott elképzelésekkel rendelkező segéderő hírében áll. A dadus miután megérkezik a „katasztrófa sújtotta területre” azonnal nekilát a gyermekek neveléséhez. Ehhez pedig vastag, fekete botját hívja segítségül. Természetesen nem fizikai fenyítést alkalmaz, hanem varázsol mágikus botjával. És ezzel kezdetét veszi a gyermekek megregulázásának sorozata, amelyhez számtalan mágikus erővel bíró eszköz is szolgál… Edward Ardizzone bájos illusztrációi kísérik a kötetet, amely a 2005-ben a regény alapján készült film okán vélhetően már nem lesz ismeretlen a kisiskolások körében

 

A mű tartalmi jellemzője: meseregény

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

1

látogató értékelte



Átlag pontszám:

5



Értékelje Ön is: