Pályázati felhívás a Minősített Könyvtár cím elnyerésére

A pályázat célja a minőségfejlesztés és a minőségirányítás módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek munkájának elismerése.
 
A pályázatok benyújtásának határideje 2013. július 31.

A pályázat dokumentumai

Szinnyei József-díj 2013

2013. január 1-én lépett hatályba az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről  szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet. (http://www.magyarkozlony.hu/pdf/15306). A rendelet 1. számú mellékletének 29. pontja tartalmazza a Szinnyei József-díjra, illetve adományozására vonatkozó rendelkezéseket.

Az elismerés adományozására vonatkozó kezdeményezéseket 2013. május 20-ig a következő címre kell eljuttatni: EMMI Közkapcsolati és Protokoll Osztály, 1054 Arany János utca 3. A határidőn túl érkezett kezdeményezéseket – az utasítás 5.4.1. a) pontja szerint – a következő kitüntetési alkalomra érkezettnek kell tekinteni.

A Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója

A világtalálkozó helyszíne és időpontja: Budapest, 2013. május 28-29.

A világtalálkozó fővédnöke: Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke

A világtalálkozó rendezői: az Országos Széchényi Könyvtár, a Könyvtári Intézet, az Országgyűlési Könyvtár

A konferencia címe: Határtalan együttműködés – stratégia, integráció, megújulás

Közlemény a Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozójának megrendezéséről

A 3K 2013. áprilisi számának online verziója

Az előfizetők számára online már olvasható a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros napokban megjelenő áprilisi száma.

A tartalomból:

Könyvtárpolitika
Amberg Eszter: Az 1997. évi CXL. törvény, valamint a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékének 2012. évi változásairól

Segédkönyvtáros képzés - OKJ-s képzés

A Könyvtári Intézet (akkreditációs lajstromszám: AL-1919, felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0258-04) 2013 őszére meghirdeti segédkönyvtáros képzését (OKJ azonosító: 52 322 01).

A tanfolyam időpontja: 2013. szeptember 2 - 2014. június 15.

Jelentkezési határidő: 2013. június 30.

A kulturális javak védetté nyilvánításáról szóló rendelet tervezete

A társadalmi vitára bocsátott jogszabálytervezetek között elérhető a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól szóló EMMI-rendelet tervezete (a zip-file-ban: rendelettervezet, hatásvizsgálati űrlap).

Véleményezési határidő: 2013. május 21.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas [at] emmi [dot] gov [dot] hu

"Könyvtár, ami összeköt" - pályázat

Kövér László, az Országgyűlés elnöke harmadik alkalommal hirdeti meg a "Könyvtár, ami összeköt" című pályázatot. A pályázat célja a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködésének támogatása.

Pályázati felhívás 

Online már olvasható a Könyvtári Figyelő hamarosan megjelenő száma

Tájékoztatjuk a Könyvtári Figyelő előfizetőit, hogy akik online hozzáférést is kértek, a mai naptól jelszavukkal elérhetik a folyóirat 2013. 1. szám teljes szövegét.

Betelt létszámok az Intézet akkreditált továbbképzésein

Örömmel és köszönettel vesszük tudomásul az akkreditált továbbképzéseink iránti – különösen a TÁMOP 3.2.12-es pályázat nyomán kialakult - fokozott érdeklődést.

Az idei tanfolyamokra a jelentkezés 2013-as képzési tervünk tavaly decemberi közzététele óta folyamatos, így bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az akkreditációs határozatban engedélyezett létszám már a jelentkezési határidő előtt betelik. Az indítást mindig befolyásolja oktató- és géptermi férőhelyeink száma, valamint - a tréning-jellegű képzések esetén - a csoport sikeres működtetéséhez szükséges ideális létszám.

A K2 kísérleti műhely következő szakmai napja

A Könyvtári Intézet a K2 kísérleti műhely következő szakmai napját április 4-én 10.30-kor tartja. A rendezvény központi témája az elektronikus könyvekkel kapcsolatos kételyek eloszlatása, és az ezek által hordozott lehetőségek felderítése lesz.

Valamennyi résztvevő számára (elektronikus) könyvajándékcsomagot, valamint
több kiadó kínálatából kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítunk.

Az iskolai könyvtárakat érintő 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet módosítása

A Magyar Közlöny 2013. évi 48. számában megjelent az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 22/2013. (III.22.) EMMI rendelet, amely módosította a  nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet egyes, iskolai könyvtárakat érintő rendelkezéseit (6372-6390. p.).

EMMI-rendelet az egyes kulturális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A Magyar Közlöny 2013. évi 46. számában megjelent az emberi erőforrások minisztere 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelete az egyes kulturális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról (4753-4759. p.) (benne: a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről... szóló rendelet, a szakfelügyeletről szóló rendelet, a Minősített Könyvtár cím... adományozásáról szóló rendelet, a kulturális szakértői tevékenységről... szóló rendelet módosítása)

Állami kitüntetés március 15. alkalmából

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából, a köztársasági elnök megbízásából március 14-én a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést adta át

Szabó Erika, a Károli Gáspár Református Egyetem könyvtári főtanácsadója részére,
és
Tarján Mária, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Könyvtára vezetője részére,

Soltész Anna könyvtárosnak és Németh István Péter tanárnak több évtizedes, magas színvonalon végzett szakmai tevékenységéért Balog Zoltán Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott.
A kitüntetést Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára adta át 2013. március 13-án.

Gratulálunk!

A NKA Könyvkiadás Kollégiumának pályázati felhívása

A NKA honlapján mától elérhető a Könyvkiadás Kollégiuma pályázati felhívása, a 4., 5., 6. pontban a pályázók körében: a nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak.

Benyújtási határidő (az NKA portálján keresztül): 2013. április 18.

Új jogszabályok a Magyar Közlönyben

A 2013. évi 44. számú Magyar Közlönyben megjelent
- a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról szóló 80/2013. (III.14.) Korm. rendelet;
- a Nemzeti Információs Infrastruktúra  Fejlesztési Programtanács létrehozásáról, valamint szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 1129/2013. (III.14.) Korm. határozat;
- a települési önkormányzatok és társulásaik létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 5/2013. (III.14.) BM rendelet.

Megújul a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára

A 1088/2013. (II. 28.) Korm. határozat szerint 116 millió forintot biztosít a Kormány a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára felújítása céljára.

A KSZR működéséről szóló rendelet tervezete

A társadalmi vitára bocsátott jogszabálytervezetek között elérhető a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről szóló EMMI-rendelet tervezete (a zip-file-ban: rendelettervezet, hatásvizsgálati űrlap).

Véleményezési határidő: 2013. március 14.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas [at] emmi [dot] gov [dot] hu

A kötelespéldányszolgáltatás rendelettervezete

A társadalmi vitára bocsátott jogszabálytervezetek között elérhető a kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról szóló kormányrendelet tervezete (a zip-file-ban: rendelettervezet, hatásvizsgálati űrlap).

Véleményezési határidő: 2013. március 14.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas [at] emmi [dot] gov [dot] hu

EMMI-utasítás a kitüntetések kezdeményezésére vonatkozó eljárásról

Az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelethez kapcsolódóan a Hivatalos Értesítő 2013. március elsején kiadott 11. számában (1561-1569. p.) megjelent az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerések és egyes állami kitüntetések kezdeményezésének részletes szabályairól szóló 7/2013. (III. 1.) EMMI utasítás.
 

A NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pályázati felhívása

A NKA honlapján elérhető a Közgyűjtemények Kollégiuma pályázati felhívása.

Benyújtási határidő (a NKA portálján keresztül): 2013. április 11.

EMMI-rendelet a a települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatásokról

A Magyar Közlöny 2013. évi 23. számában (1844-1848. p.) megjelent a települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatások részletes szabályairól szóló 13/2013. (II.14.) EMMI rendelet.

A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ pályázati hírei

Az EMMI Könyvtári osztály felhívja a figyelmet a a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ által összeállított, 2013. februári pályázati lehetőségekre.

Mobilizált könyvtári szolgáltatások - rendezvény előadásai

A Könyvtári Intézetben február 7-én lezajlott Mobilizált könyvtári szolgáltatások című rendezvényének prezentációi elérhetőek a http://blog.konyvtar.hu/k2/ weboldalon.

NKA pályázati eredmények

2013. január 15-én döntés született a NKA Folyóirat-kiadás Kollégiumához benyújtott pályázatokról.

EMMI rendelet az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről

A Magyar Közlöny 15. számában megjelent az emberi erőforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről. A könyvtárostanár szak leírása a közlöny 1147. oldalán található.
 

Átadták a Minősített Könyvtár címet

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Petőfi Irodalmi Múzeumban adta át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a Minősített Könyvtár címmel járó oklevelet az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak.

A Könyvtári Intézet vizsgaszervezési joga

A Magyar Közlöny 2013. évi 8. számában megjelent az emberi erőforrások minisztere hatáskörébe tartozó egyes szakképesítések komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt intézményekről szóló 5/2013. (I. 18.) EMMI rendelet. A rendelet 1. § (5) bekezdése a Könyvtári Intézet OKJ-s vizsgaszervezési jogát rögzíti a segédkönyvtáros, a segédrestaurátor papír és könyv szakmairánya, és a könyvesbolti és antikváriumi kereskedő szakképesítés tekintetében.
 

Tervezet az EMMI kulturális tárgyú rendeleteire vonatkozó jogszabályok módosításáról

A társadalmi vitára bocsátott jogszabálytervezetek között elérhető az egyes kulturális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló EMMI rendelet tervezete (benne: a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről... szóló rendelet, a szakfelügyeletről szóló rendelet, a Minősített Könyvtár cím... adományozásáról szóló rendelet, a kulturális szakértői tevékenységről... szóló rendelet módosítása)

Véleményezési határidő: 2013. január 22.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas [at] emmi [dot] gov [dot] hu

 

Közlemény a Nyilvános könyvtárak jegyzékéről

A  Hivatalos Értesítő 2012. évi 56. számában (XII. 21.) megjelent a 40. Nyilvános könyvtárak jegyzéke, benne 2 új könyvtárral.

Bővebben: http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/12/PDF/2012/56.pdf

Új akkreditált továbbképzési programok

A Könyvtári Akkreditációs Szakbizottság új táblázatban tette közzé a 2012-ben akkreditált továbbképzési programok jegyzékét, adatait. A továbbiakban e táblázatba kerülnek majd az újonnan akkreditált programok. A 2012 előtt akkreditált és még érvényes (az engedély ötéves időtartamra szól) programok listája a Szakbizottság oldalán továbbra is itt érhető el.

Tartalom átvétel