A könyvtárbuszos szolgáltatás jelene és jövője Magyarországon

Kategória: 2019/11

Interjú négy megyei könyvtárigazgatóval

Kijelenthető, hogy folyamatos fejlődésben van a magyarországi könyvtárbuszos szolgáltatás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2019 szeptemberében átadott egri és miskolci könyvtárbuszok, valamint az, hogy Baranyában és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már évek óta folyamatos a szolgáltatás. Két páros interjúban négy megyei könyvtárigazgatóval beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról és a most induló szolgáltatásokról. (tovább…)

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Megvalósult egy álom…Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a Nyíregyháza környéki bokortanyákon

Kategória: 2014/10

1997, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, igazgatói iroda. Az ajtó belső oldalán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképe, amelyen a szomszédos országok megyéhez közel eső területei is láthatóak.
A térképen különböző színű gombostűk egy-egy település neve mellett. A színek, az álom megvalósításának ütemeit jelezték: 1 ütem – Fehérgyarmat és környéke, 2. ütem – Nyíregyháza környéki bokortanyák, 3. ütem – Határon túli települések (Szatmár, Kárpátalja, Felvidék). (tovább…)

Címkék: , ,

Mire jó a megyei sajtóbibliográfia?

Kategória: 2003/ 1

Gondolatok a szabolcs-szatmár-beregi összeállításról*

Nem is olyan régen, szinte napra pontosan másfél évvel ezelőtt az ország túlsó végén, Győrben ünnepeltük az ottani megyei sajtóbibliográfia megjelenését. Most pedig itt, Nyíregyházán köszönhetjük e műfaj legújabb – és szeretném rögtön előre bocsátani: meggyőző, kiváló – termékét, annak összeállítóját és kiadóját. (tovább…)

Címkék: ,

Nyolcvannégymilliós beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtáraiban

Kategória: 2011/ 2

Napjainkban, a modern világ gyorsan változó információs környezetében jelentősen módosult a könyvtárak szerepe is. A XXI. század megköveteli, hogy a gyűjtemények mind nagyobb része legyen elérhető távoli felhasználók számára is. A könyvtárak megújulására és tartalomszolgáltató szerepének növelésére új lehetőségek nyíltak meg a TIOP- és TÁMOP-pályázatok segítségével.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár mindkét pályázaton sikeresen szerepelt. Míg a TIOP támogatásával jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtottunk végre a megye több könyvtárában, addig a TÁMOP pályázatban a tartalomszolgáltatás bővítésére helyeztük a hangsúlyt. (tovább…)

Címkék: , ,

Elindult a “Tudásdepó-Expressz” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Kategória: 2010/ 4

TIOP és TÁMOP pályázatok a megye könyvtári fejlesztésében

Az, hogy a Portál programban közzétett, 2008-2013 közötti időszakra vonatkozó könyvtárfejlesztési stratégia és az abban megfogalmazott célok megvalósítása milyen fontos a kulturális politika számára, jelzi, hogy napjainkra a könyvtárak visszavonhatatlanul az élethosszig tartó tanulás tevékeny és megkerülhetetlen részesei lettek.
A könyvtárak szerepének további növelésére az élethosszig tartó tanulásban soha nem látott lehetőségek nyílnak a stratégia megvalósításához szükséges európai uniós források lehívásával, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által hirdetett TIOP és TÁMOP programok segítségével. A TIOP 1.2.3 konstrukciói a számítástechnikai géppark bővítésével, új, nagyobb teljesítményű szerverek beszerzésével, esetenként a meglévőnél korszerűbb integrált könyvtári rendszer alkalmazásával megteremti a szükséges technikai hátteret a TÁMOP 3.2.4 pályázatok célkitűzéseinek megvalósításához. A digitális tartalmak mennyiségi növelésével, valamint országos szinten megtervezett kezelésével (metaadatolás, tárolás, megőrzés és szolgáltatás) az oktatás számára is kimeríthetetlen tartalombázist jelentene.
A könyvtári hálózatok összekapcsolása, az informatikai rendszerek fejlesztése, az elektronikus és mozgó könyvtár létrehozása – többek között ezekre a beruházásokra nyílik lehetőség abból a jónéhány milliárd forintból, amelyre a könyvtárak pályázhattak, pályázhatnak a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. A pénzből többszáz könyvtár szolgáltatásainak összehangolt informatikai fejlesztésére nyílik lehetőség. (tovább…)

Címkék: , ,

Címkék