Nagyfalusi Tibor (1937-2014)

Kategória: 2014/ 9

Nem szokványos dolog ügynöki jelentéssel kezdeni egy nekrológot, de engedtessék meg nekem, hogy ezúttal így tegyek. Mert egyfelől a leírtak – bár szegedi diákévei alatt születtek az ifjú Nagyfalusi Tiborról (aki akkor még verselt is – nem is rosszul!) – tökéletesen jellemzik világlátását, művészeti irányultságát, politikai elkötelezettségét élete már azon korai éveiben is; másfelől pedig az a tény, hogy az akkori hatalom, a pártállam, amely tudjuk, milyen eszközökkel védte egyeduralmát, felfigyelt rá, szintén egyfajta minősítés. (tovább…)

Címkék:

Nagyfalusi Tiborra emlékezem

Kategória: 2014/ 9

Ismét elment közülünk egy segítőkész barát, a tudásáért, megértéséért tisztelt tanár, majd könyvtárigazgató, akit szerettek a beosztottjai. Végleg eltávozott egy nagyra becsült esztergomi polgár, akinél többet az utóbbi harminc évben szeretett városának kultúrájáért csak nagyon kevesen tettek. Pedig élete, ez a csaknem hetvenhét év olyan történelmi időszakra esett, amikor nem volt könnyű senki számára sem az emberi helytállás. (tovább…)

Címkék:

Címkék