Könyvtár és innováció

Kategória: 2012/ 8

Vándorgyűlési interjú Figula Anikóval, a Széchenyi István Egyetem győri Egyetemi Könyvtár igazgatójával

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 44. Vándorgyűlését 2012. július 12. és 14. között rendezték meg Győrött, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar könyvtára és a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár szervezésében. A helyszínt a Széchenyi István Egyetem biztosította.
A konferencia fő témája, illetve címe Stabilitás-innováció-inspiráció. Könyvtárak változó környezetben volt. Már akkor, amikor a Vándorgyűlés “nulladik” napján Figula Anikó igazgató asszonnyal beszélgettem, számomra egyértelművé vált, hogy a három fogalom közül az innováció lesz az, amelyik dominánsan jelenik meg ezen a Vándorgyűlésen. A két nap pedig bizonyította is számomra ezt a feltevést. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen nem is volt olyan régen, amikor még csak terv volt a Vándorgyűlés megszervezése. Anikóval innen kezdem a beszélgetést. (tovább…)

Címkék: ,

Az MKE 44. Vándorgyűlésének ajánlásai

Kategória: 2012/ 8

A Bibliográfiai Szekció ajánlása
A nemzeti kultúra megmaradásának záloga a teljes kulturális örökség digitalizálása, majd mindenki számára hozzáférhetővé tétele oly módon, hogy a hozzájuk kapcsolható adatok legyenek egy közös nemzeti névtérbe rendezve. A névtér létrehozásában, építésében kulcsszerepet kell kapniuk a feldolgozó munkatársaknak valamennyi közgyűjteményben.

A Helyismereti Szekció ajánlása
Az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete szekcióülésének egyik legfőbb eredménye, hogy ismételten hangsúlyozta a közgyűjtemények együttműködésének fontosságát, és az internetes eszközök új formáinak alkalmazását a helyismereti munkában.
Az előadásokban bemutatott példák bizonyítják, a fiatal generáció érdeklődése felkelthető a könyvári, levéltári, múzeumi gyűjtemények iránt. (tovább…)

Címkék:

Címkék