Eszéki T. István könyvhagyatéka : a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtárában / Éger Gábor. – Sárospatak : Hernád Kiadó, 2020. – 222 p. ; 24 cm. – (Nemzet, egyház, művelődés, 12.)

Ritkán olvashatunk a szakfolyóiratainkban, és ritkán hallhatunk a szakmai fórumokon az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Könyvtártudományi Szekciójának dolgozatairól. Holott a kétévente megrendezett pályázatokon egyes egyetemi hallgatók nemegyszer igényes pályamunkákkal jelentkeznek. Összességében ők a jövő ígéretei. A tudományos diákköri konferenciákon részt vevő hallgatók szorgalma, sikere azt ígéri, hogy a könyvtár- és információtudománynak nálunk is lehet, lesz jövője. (tovább…)

Út a szakszervezeti könyvtártól a közkönyvtárig

Az Óbudai Platán Könyvtár jelenlegi székhelyén húsz éve gyűjt, rendszerez és szolgáltat a III. kerület és vonzáskörzete változó információs igényei szerint. Az évforduló alkalmából visszaemlékeztünk, hogyan vált intézményünk az évek során szakszervezeti könyvtárból közkönyvtárrá. (tovább…)

Könyvtári (?) problémák / Monok István. – Budapest : MTA KIK, 2020. –
272 p. ; 24 cm

(tovább…)

A magyar nemzeti hadsereg megszervezése során először természetesen az alapvető intézményrendszer és infrastruktúra kiépítése, illetve a szükséges személyi állomány biztosítása élvezett prioritást, mindazonáltal már 1867. augusztus 5-ével megindult az új haderő „A Honvéd” című hetente megjelenő szakmai orgánuma, mely „teljesen fejlett sajtóviszonyok mellett, korszerű nyomdatechnikai eszközökkel”  készült és szolgálta közösségét.¹ A kiadvány alcíme szerint „az első magyar katonai hetilap”, és célja a fiatal hadsereg elvi-elméleti alapjainak kidolgozása, a vonatkozó katonai hazai és külföldi hírek közvetítése, a magyar hadsereg történeti gyökereinek bemutatása és az aktuális kérdések megvitatása. (tovább…)

Arató Attila 90 éves

Hazánkban meglehetősen alacsony azoknak a könyvtárosoknak a száma, akik megkapták a legmagasabb állami kitüntetést, az Állami Díjat (korábban a Kossuth-, később a Széchenyi István-díjat). A kevesek közé tartozott Arató Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár igazgatója, akinek munkásságát 1973-ban ismerte el a kormányzat az Állami Díjjal. Ekkor még viszonylag fiatal ember, 43 éves volt, de már tíz esztendeje irányította a debreceni intézmény munkáját. Amikor eljött a jogszabályban meghatározott idő (azaz betöltötte a hatvanadik életévét), 1990-ben kérte nyugdíjazását. Teltek, vagy inkább repültek az évtizedek, és mi, egykori munkatársai, barátai hirtelen rádöbbentünk, hogy Arató Attila – hála szívós fizikumának – is elérte az aggastyáni kort, kilencvenéves lett. (tovább…)

Könyvek magántulajdonban (1771-1820)
/ szerk. Dóbék Ágnes. – Budapest : Reciti, 2020. – 242 p. : ill. – (Reciti konferenciakötetek, 6.)

Közelítés egy konferenciakötethez

A magyarországi magánkönyvtárak sok száz éves, lényegében a középkortól kezdődő históriájának három jelentős korszaka különíthető el. Az első a magyarországi humanizmus kora, melynek kiemelkedő példája a Bibliotheca Corviniana, Mátyás király gyűjteménye. A második a felvilágosodás időszaka, amikor nagyszerű főúri és főpapi könyvtárak keletkeztek, és ezek tekintélyes része ma is meglévő, fontos nemzeti intézmények alaprétegét képezi. A harmadik pedig a 19. század vége, 20. század eleje, nagyjából az első világháborúig terjedően. Ezt a harmadik korszakot alapvetőn az jellemzi, hogy immár nem enciklopédikus gyűjtőkörű könyvtárakat hoztak létre a nagy bibliofilek – gróf Apponyi Sándor, Ráth György, Todoreszku Gyula, hogy csak néhány nevet említsünk a kor kiemelkedő gyűjtői közül – hanem speciális tematikájú bibliotékákat. (tovább…)

Előzmények

Harmadik éve gondozom a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola könyvtárát, viszonylag új vagyok a régi könyves szakmában. Előttem igen elismert gazdái voltak az iskolai és a muzeális könyvtárnak, hiszen Kisari Ottilia és Balogh Mihály kollégáim igazán szívükön viselték a könyvtár sorsát. Az ő tudásuknak és hozzáértésüknek köszönhető az a gyűjtemény, mely immáron feldolgozva áll rendelkezésünkre. Röviden szeretném összefoglalni a könyvtárunk történetét és azt, hogy hogyan és honnan jutottunk el arra a szintre, amikor már azt mondhatjuk, hogy az állomány rendszerezve, áttekinthetően a végleges helyére került. (tovább…)

„A honvédorvos magasképzettségű szakmai káder,

akitől joggal elvárhatjuk, hogy mindennapi gyakorlati munkáját

korszerű tudományos színvonalon folytassa.”[1]

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51., 2019. évi Vándorgyűlésének központi gondolata a „Hiteles hely – mindenhol mindenkinek” különlegesen aktuális ma, az információs és tudástársadalom, az okoseszközök, az okosintézmények és okosvárosok korában. De különlegesen aktuális az MKE Bibliográfiai Szekciója számára is, hiszen a könyvtárak aggregátor, tudás-, hagyomány- és kultúraközvetítő feladatának nélkülözhetetlen alapfeltétele a hiteles információforrás, a rendelkezésre álló tudás szabatos feldolgozása, többletértékkel való felruházása, vagyis a hozzáférhetővé, használhatóvá tétele. (tovább…)

A Zeneakadémia könyvtárának története dokumentumokban (1875-2005) / Gádor Ágnes. – [Budapest] : Gramofon Könyvek, 2017. – 638 p. ; 24 cm

Zenei dokumentumok – hangjelzett kódexek formájában – már a középkori bibliotékákban is jelen voltak és a barokk időkben létrejött székesegyházi kottatárak tekintélyes mennyiségű nyomtatott és kéziratos zeneművet birtokoltak, mégis, mai értelemben vett zenei könyvtárak csak a XIX. században szerveződtek meg. Ezek a gyűjtemények is elsősorban az akkoriban megalakuló zeneiskolákhoz kötődtek, illetve a nemzeti könyvtárakban kezdtek különgyűjteményként helyet kapni a kották és a zenei szakirodalom. A legjelentősebb hazai zenei gyűjtemény az 1875-ben megalakult Zeneakadémia – 1925 óta Liszt Ferenc nevét viseli – keretében működő könyvtár. Az intézmény közel másfélszáz éves történetéről a közelmúltban jelent meg a Zeneakadémia könyvtárának története dokumentumokban (1875-2005) című terjedelmes forráskiadvány, Gádor Ágnes szerkesztésében és összeállításában. (tovább…)

Villám Judit: Az Országgyűlési Könyvtár / Villám Judit. – Budapest : Országgyűlés Hivatala, 2017. – 77, [3] p. : ill. ; fotók ; 19 cm. – (Országházi séták / sorozatszerk. Kerekes Margit, ISSN 2416–1594)                 
Képjegyzék: p. [80.] Bibliogr.: p. 76.

2017 tavaszán új kiadvánnyal bővült az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelenő Országházi séták című sorozat. (tovább…)

E tanulmánnyal egyrészt emlékezni szeretnénk e jeles évfordulóra – amelyet az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum a közeli költözése miatt csak 2007-ben, konferencia keretében kíván méltó módon megünnepelni – továbbá szeretnénk ráirányítani a kollégák és a tisztelt olvasók figyelmét a múltra, annak értékeire, helyenként párhuzamot vonva a jelennel. (tovább…)

Füzéki István emlékének

Amikor megkaptam a szerkesztőség felkérését ennek a kísérleti önvizsgálatnak a megírására, első reakcióm természetszerűleg az elhárításé volt. Nem olyan téma ez, mely bárkit is vonzana megnyilvánulásra. Nem lehet erről hűvösen, távolságot tartva, érzelemmentesen szólni, sőt a különféle elfogultságok is könnyen felszínre törhetnek. (tovább…)

2. rész

E tanulmány szerzője az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ illetve az Országos Könyvtári Központ katalogizálási szabályait tekintette át. Az előírások ismertetéséből nyomon követhető volt a magyar feldolgozó munka önállóvá válása, a német példától, a porosz instrukciótól való fokozatos eltávolodása, de ekkor még nem végérvényes szakítása a germán iskolával. Ezen normatívák azonban még csak Központi Címjegyzék számára készített bejelentésekre vonatkoztak, nem pedig az ország összes könyvtárában kötelezően követendő rendelkezéseket foglaltak magukban.

Az új címleírási szabályzatoknak M(NO)SZ 3424-52 Könyvtári címleírási szabályok, illetve MNOSZ 3401-52 A betűrendbe sorolás szabályainak egyrészt a magyar könyvtárak katalogizálási gyakorlatát kellett volna egységessé tenniük, másrészt megalkotásuk a központi feldolgozás megkezdésének elengedhetetlen előfeltételét jelentette. A katalogizálás magyarországi szabványosításának megindítása előtt azonban egyértelműen dönteni kellett a formai feltárás angol-amerikai vagy német iskolája mellett. (A XX. század első felének katalogizálási térképét uraló harmadik irányzat, az újlatin iskola ekkorra már beleolvadt az angol-amerikai módszerbe, így az 1950-es évek elején csak két szembenálló metódus közötti választásról lehetett szó.)

(tovább…)

1. rész

A (XVIII-)XIX. század számos területen hozott a külföldi és a hazai könyvtárügy szempontjából meghatározó változásokat: a nyomtatványok számának növekedése, új könyvtártípusok és más előképzettségű, ebből következően a korábbitól eltérő könyvtárhasználati szokásokkal rendelkező olvasóközönség kialakulása, az egyre növekvő gyűjtemények és a velük szemben támasztott mindinkább tudományos elvárások, valamint a könyvtárak közötti együttműködések fontosságának felismerése a könyvtárosszemléletben és az önállósodó szakma megítélésében is változásokat indukált: fellépett a könyvtári munkával kapcsolatban a könyvtári szaktudományosság igénye, amely a rendszeres és intézményesült szaksajtó megindulásában, szakmai egyesületek megalakulásában és a képzés infrastruk­túrájának létrejöttében testesült meg nemzetközi viszonylatban és (némiképp megkésve) Magyarországon is.

A megváltozott körülmények természetes következménye volt tehát a könyvtárosság professzionalizálódása: a könyvtári munka – többek között a leíró katalogizálás – módszereinek tudományos alapokra helyezését, az ösztönös eljárásoktól az elméleti megalapozottság felé való elmozdítását tették szükségessé. Joris Vorstius – viszonylag korai – korszakolását 1 elfogadva:

• a könyvtári (leginkább a formai) feldolgozó munka történetének első szakasza, a “Gelehrtenkatalog”-ok kora egészen a XVIII. század végéig tart, tehát még az önálló könyvtáros hivatás kialakulása előtti időszakra tehető;
• a második fázis – a német szakirodalom tekintetében – a Kayser, Schrettinger, Seizinger nevével fémjelzett felfogás, az úgynevezett tankönyvkorszak, amikor a bibliotékák kezelése már nem a tudóskönyvtárosok sine cura elfoglaltsága és nem csupán a hagyományban átörökített tapasztalatokon alapul, hanem könyvtáros-tudósok által rendszerbe foglalt metódust követ;
• a XIX. század második felével kezdődő harmadik korszak pedig már a kodifikáció kora, amikor egyre inkább egy-egy könyvtár falain túlra terjedő hatású, illetve hatályú szabályzatok, konkrét szabványok, rendelkezések határozzák meg a könyvtári munkában alkalmazandó eljárásokat. (tovább…)

I.

Minden valamirevaló intézmény, de szakma életében is a kerek évfordulók nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy az érintett, a jubiláló – visszanézve múltjára – “megcsinálja” a maga történetét, és egyúttal felmutassa környezetének, megszólítsa a társadalmat, s vele mintegy elbeszélgetve visszajeleztesse: tudnak róla, ismerik jelentőségét, értékeit és számolnak vele a jövőben is. (tovább…)

Gondolatok a közhasznú információról,
a helyismeretről, a könyvtáros feladatairól a helytörténet-
és a könyvtártörténet-írásban

Ezt a kacskaringós címet, illetve alcímet adtam most következő mondanivalómnak, ám ha nem féltem volna attól, hogy megijednek tőle, azt a rövid kérdést teszem fel, és arra próbálok felelni, miként lehet és legyen is tudóssá egy városi, kisvárosi, netán községi könyvtár. A válaszért először is tegyünk egy kis kitérőt:

A Könyvtárosegyesületek és -intézmények Nemzetközi Szövetsége, az IFLA időnként felülvizsgálja azokat a célokat, amelyek a könyvtárak tevékenységét irányítják, és az adott történelmi helyzetnek, valamint a könyvtárakat körülvevő társadalmi viszonyokban bekövetkezett változásoknak megfelelően újból megfogalmazza a könyvtáraknak (esetünkben a közkönyvtáraknak, jelesül a közművelődési könyvtáraknak) a feladatait, a feladatok rendszerét. E könyvtártípusról például az 1986-os IFLA-irányelvek egyebek között a következőket szögezik le, illetve mondják ki:

“Minden közművelődési könyvtár egyben tudományos könyvtár és információs központ is a saját székhelyére vonatkozó témákban.”

Mi következik ebből?

1)   Egy kisvárosi könyvtár is lehet, sőt: kell, hogy legyen tudományos könyvtár, úgyszintén a falusi könyvtár is, ha magas színvonalon gyűjti, rendszerezi, feltárja és szolgáltatja a településére vonatkozó dokumentumokat, illetve információkat, ismereteket.

2)   Minden könyvtáros tudományos szakembernek számíthat ezen a területen, sőt tudósnak tekinthető is, ha ismereteinek összessége, tevékenységének produktumai tudományos színvonalon állnak.

(tovább…)

Látomás és indulat – Füst Milán könyvet írt ezzel a címmel, abban a meggyőződésben, hogy nélkülük nem hozható létre műalkotás. Vajon egy igazi városi könyvtár létrehozható-e? Budapest városi könyvtárának történetét szemlélve úgy tűnik, hogy ennek az intézménynek a megteremtésében és újjáformálásaiban ugyancsak a látomás és az indulat játszott vezérszerepet, “indulat”-on a látomás megvalósításához szükséges elszántságot és akaraterőt értve. Mint a cím jelzi: az itt következő írásban nem a fővárosi könyvtár rövid történetével fog találkozni az Olvasó, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor egy-egy személyiség látomása és indulata meghatározta az intézmény jellegét, s eldöntötte, hogy a sík mezőben szertefutó hármas úton merre induljon el a könyvtár.

A városi könyvtár elvileg lehetséges hármas útjáról van szó, három vállalható szerepről. A fővárosi könyvtár ezekkel már indulásakor szembesült. Gárdonyi Albert (az egyik “alapító atya”) az intézmény 1908-as Értesítőjében feltette a kapitális kérdést: mi a városi könyvtár voltaképpeni feladata? Három választható szerepet sorolt fel: lehet az intézmény a gyakorlati várospolitikai feladatokra orientált közigazgatási könyvtár, lehet általános-tudományos, a múlt értékeit és a humánum örök értékeit őrző történeti, mindenekelőtt várostörténeti könyvtár, és lehet a városlakók legszélesebb rétegeit megszólító, szociálpedagógiai és szociális küldetést vállaló nyilvános közművelődési könyvtár.

Gárdonyi saját korának könyvtárairól beszélt, de a leírt típusokban sikerült megragadnia a városi könyvtár korokon átívelő archetípusait is. A három eltérő könyvtári feladatvállalás mögött három eltérő könyvtárosi mentalitás és világkép áll. A magát ekkor közigazgatásinak nevező modellt a jelen és még inkább a jövő kérdései vezérlik, a város társadalmi életének vagy szélesebben a társadalom életének megoldandó problémái, a társadalmi haladás, a progresszió szolgálata. A másik városi könyvtártípus a várostörténetet hordotta pajzsán, de természetesen itt is többről van szó, mint egy különgyűjtemény kiemeléséről. Az értékrendszere más: nem a társadalom látványos javulásában bízik, hanem az örök emberi értékekben, a humánum erejében, a progresszió szolgálata helyett a konzervatív értékek közvetítésében látja elsődleges feladatát. Gyűjteményének központjában ezért nem a társadalom aktuális kérdéseit feszegető művek kerülnek (mint a szociológia, közgazdaságtan stb.), hanem a humaniórák, a nemzet és a város története. A városi könyvtárak harmadik típusát, mely nevében a nyilvános szerepet hangsúlyozza, a szociális éthosz vezérli. Gondoskodó könyvtár kíván lenni, hivatását abban látja, hogy a társadalom minden rétegéhez, de elsősorban minden rászorulóhoz eljuttassa a könyvet. Ez a könyvtár nyitja legtágabbra kapuit, beengedi azokat az igényeket s azokat a műveket is, amelyektől a másik kettő ódzkodott.

A fővárosi könyvtár évszázados története során e három típus keveredett és harcolt egymással, hol egyik, hol másik került fölül, hol ennek, hol annak zászlaja lengett a homlokzaton, míg a másik kettő szövetségessé, tűrtté vagy tiltottá vált, de valami módon mindig jelen maradt, készen az újrarendeződésre. Ismeri a kedves Olvasó a kaleidoszkópot? A lexikon szerint “optikai játékszer, ha mozgatják, a benne elhelyezett különböző színű darabok folyton változó képet mutatnak.” A fővárosi könyvtár története is ilyen: időnként megmozgatták – többnyire egy ambiciózus könyvtárigazgató, máskor, sokkal durvább kezekkel, a történelem -, s akkor a három összetevő, mely a kezdet kezdetétől jelen volt, látványosan helyet cserélt. A jelen írás a könyvtár-kaleidoszkóp elmozdulásait veszi sorba, témáját ezúttal kizárólag a Központi Könyvtárra szűkítve. (A hálózat története, a központ és a hálózat viszonya egy másik, érdekes de hosszú história.)

(tovább…)

A könyvtártörténet-írás fontossága, szerepe, módszertana*

Bevezetés

Bár a hazai könyvtártörténet-írásnak nagy adósságai vannak, és még mindig sok a fehér folt, mégis úgy vélem, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi időben megélénkült a könyvtári kultúránk múltja iránti érdeklődés. Figyelemre méltó kötetek – tanulmányok, adattárak, forráspublikációk – jelentek meg vagy éppen kiadásra várnak; jó néhány doktori értekezést védtek meg; a Nemzeti Kulturális Alapprogram könyvtári kollégiumának ésszerűsített pályázatai immár lehetővé teszik a valamivel hosszabb (legalább egy-két esztendős) előkészítést; és mintha a szaksajtó is gyakrabban adna helyet históriai közleményeknek. (tovább…)

Emlékezzünk jeles elődeinkről

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Szekciója és az MTA Művelődéstörténeti Bizottsága 2005. január 12-én tudományos ülésszakot rendezett az OSZK-ban a fenti címmel a Nemzeti Könyvtár 120 évvel ezelőtt alakult Országos Hírlapkönyvtárára emlékezve. A következőkben három előadás megszerkesztett szövegét adjuk közre.
——————————————————————————–

  Az Országos Hírlapkönyvtár és utódai.
Történeti áttekintés

 A magyar nemzet kultúrájának fejlődésében – hasonlóan más nemzetekéhez – rendkívül nagy szerepet játszottak és játszanak a hírlapok és folyóiratok, amelyek minden más írott dokumentumnál korábban jelzik az idők változásait, a fejlődés avagy visszafejlődés irányait. (tovább…)

A gondolatok keletkezésének, megjelenésének és terjesztésének ellenőrzésére a történelem folyamán számos technikát találtak ki azok, akiknek ez érdekében állt. Az öncenzúráról, az előzetes cenzúráról, a kiadott művek és a könyvkereskedelem ellenőrzésének történetéről könyvtárnyi irodalom született. (tovább…)