Kísérlet
a magyarországi nemzetiségek könyvkiadásának elemzésére,
1990–1999

A közgazdászok úgy tartják, hogy a világ legizgalmasabb olvasmánya: a statisztikai táblázat, de mi, bölcsészek tudjuk, hogy ez megmosolyogni való elfogultság, a legérdekesebb olvasmány ugyanis: a bibliográfia. Előadásomban megkísérlem, hogy mindkét szemlélet híveinek eleget tegyek: ismertetem azt a statisztikai összesítést, amely a hazai kisebbségek könyvkiadásának adatairól készült, és beszámolok annak a bibliográfiának az előmunkálatairól, amely az elmúlt tíz év valamennyi magyarországi nemzetiségi könyvét kívánja rendszerezni. Vagy mégse? Mindezt megtekinthetik ugyanis szakfolyóiratokban, főhatósági közleményekben. Ehelyett sorra vennék néhány olyan problémát, amelyekkel a statisztikusnak és a bibliográfusnak egyaránt meg kell birkóznia ha munkáját hitelesen akarja végezni.

A nemzetiségi könyvkiadás érzékeny barométer: pontosan jelzi azokat a szemléleti és szervezeti átalakulásokat, amelyek a rendszerváltozás folyamán végbe mentek. Maga a rendszerváltozás – ma már megállapíthatjuk – hozzávetőleg tíz év alatt zajlott le, kezdeti jelei már az 1980-as évek közepén megmutatkoztak, a megújult struktúra pedig az 1995 körüli években vált általánossá és működőképessé. A nemzetiségi könyvkiadás területén ez idő alatt megszűnt az egyetlen kiadó (Kossuth) korábbi egyeduralma és ellenőrző szerepe, megszűnt a művek tartalmában megmutatkozó szűkkeblűség, eltűntek a történelmi-világnézeti tabuk. Szabad lett a kiadóválasztás – egyúttal kiszámíthatatlanabb a költségvetés és esetlegesebb a támogatás. Megismerkedtünk olyan kifejezésekkel mint: identitástudat, anyaországi támogatás, pozitív diszkrimináció és hasonlók, mindezek hatása a kisebbségi könyvkiadásban is megmutatkozik.

A nemzetiségi könyvkiadás (és ezzel együtt a bibliográfiaszerkesztés) határai az évtized előrehaladtával egyre bizonytalanabbakká váltak. Kit tekinthetünk nemzetiségi szerzőnek? Aki önmagát származása szerint valamelyik nemzetiséghez sorolja? Aki valamelyik nemzetiség nyelvét vallja anyanyelvének? Aki csak nemzetiségi anyanyelvén írja műveit? És akkor vajon a kétnyelvű alkotók tevékenységét hasítsuk ketté, felét a magyar, felét a kisebbségi irodalomban tartsuk számon? És mitévők legyünk a nemzetiségüket vállaló, de anyanyelvként a magyart használókkal? A kérdésekre aligha adható egyértelmű válasz, nemzetiségi hovatartozás, anyanyelv és irodalmi tevékenység egymást nem törvényszerűen fedő fogalmak. (Csak emlékeztetni szeretnék a magyarországi nemzetiségek három jelentős alkotójára, akik a föltett kérdésekre merőben eltérő választ adtak: a cigány származású Osztojkán Bélára, a német Koch Valériára és a szlovák eredetű Závada Pálra. Az íróháborúnál bizonyára mindhármuk esetében fontosabb a szándék, hogy a megszólalók képesek legyenek meghatározni és felelősséggel vállalni helyüket a nemzetek, a nyelvek és a művek között.)

(tovább…)