Alulról szervezett önművelődés – könyvek és egyletek

Kategória: 2015/11

Első ránézésre nem látszik egyértelműnek a bemutatandó könyv címe (Társadalmi egyletek a két világháború között és a koalíciós időszakban Hódmezővásárhelyen) alapján, hogy az ismertetésnek biztosan itt lenne a helye az idén 24. évfolyamában járó könyvtárszakmai folyóiratban. (tovább…)

Címkék: ,

A hódmezővásárhelyi sajtó megújulása az 1970-es évektől

Kategória: 2013/ 4

A városban az első nyomda megalapításától, 1869-től a II. világháború végéig megjelent 106 különféle sajtóorgánum közül még a háború évei alatt is kiadtak három napilapot, legtovább a Vásárhelyi Reggeli Újságot, 1944. október 5-ig. A koalíciós években aztán egymás után indult meg a három legnagyobb politikai párt napilapja. A frontok átvonulása után a dezorientált, rémhírekkel teli zűrzavart először a Vásárhely Népe próbálta eloszlatni. Első száma 1944. október 23-án hagyta el a nyomdát. A szociáldemokrata Alföldi Újság 1945. július 3-án jelent meg, a kisgazda Vásárhelyi Független Újságot 1946. február 1-jétől adták ki. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék