A magyar könyvtárügyben a könyvtárosok alkalmazása területén az első között a Fővárosi Könyvtárban jelentek meg gyakornokok. Katsányi Sándor nemrég megjelent nagyívű monográfiája* szerint Szabó Ervin egy hivatalos levelében már 1904 júniusában javasolta, hogy “kevésbé kvalifikált, de szintén szellemi vagy nagyobb intelligenciát és tudást követelő munkát végző egyéb alkalmazottakkal” egészítsék ki a könyvtár meglévő könyvtárosi, könyvtártiszti és könyvtárszolgai státusait. A gyakornoki állással a könyvtár vezetői nemcsak ösztöndíj-kiegészítést kereső jog- és bölcsészhallgatókat vagy állástalan értelmiségieket segítettek (a gyakornoki állás ugyanis kezdetektől fogva napidíjas fizetéssel járt…), de a státust gyakran a könyvtári hierarchiában való feljebb jutás első lépcsőfokaként értelmezték és alkalmazták.
A gyakornokok alkalmazásához az 1910-es évek elejétől képzés is tartozott, amelyet a Múzeumi és Könyvtári Értesítő az egyetemi könyvtáros képzéssel és Gulyás Pál egyetemi oktatói tevékenységével összehasonlítva igen hatékonynak és eredményesnek tartott, amint ezt Katsányi kötete is idézi: “…jobb módszer ez, mint a célon túllövő, az egyetemi ifjúság által különben is a legkevesebb szimpátiával fogadott s így be nem vált kísérlet, mely a könyvtárnoki tudományoknak és teendőknek egyetemi tanszéken való oktatásával akart a könyvtári intézmények részére szakmunkásokat nevelni”. A képzés igen magas követelményeket támasztó könyvtárosi szakvizsgával (írásbeli: dolgozat egy könyvtári kérdésről, magyar és idegen nyelvű művek katalogizálása, gépírás diktálás után; szóbeli: könyvtártani és könyvészeti ismeretek, tudomány- és irodalomtörténetben való jártasság, nyelvismeret) zárult. A vizsgabizottságban minden alkalommal ott ült a könyvtár igazgatója, aligazgatója, a tanügyi osztály vezetője és a könyvtár egy felkért tisztviselője. A sikeresen letett vizsga komoly előnyt jelentett a személyzeti hierarchiában a kinevezéseknél.

(tovább…)