Ismeretes, hogy az ELTE Egyetemi Könyvtár állományának legjelentősebb bővülése szoros kapcsolatban áll Mária Terézia jezsuita rendet és II. József szerzetesrendeket feloszlató rendelkezéseivel. A XVIII. századi abolíciós intézkedéseket követően összesen mintegy 450 új kézirat, köztük 66 középkori kódex került az ekkor már államosított egyetem könyvtárába. Ehhez az állománygyarapodáshoz mérhető újabb, minőségi bővülés 1877-ben volt. Ekkor – mint ismeretes – II. Abdülhamid török szultán 35 kódexet, a török fél véleménye szerint kivétel nélkül Magyarországról egykor hadizsákmányként „elhurcolt” corvinákat, ajándékozott a budapesti egyetemistáknak, és ezek őrzőhelye az egyetem könyvtára lett.1 Miután a „törökországi” kódexeket 1877-ben rövid ideig nyilvános kiállításon mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeumban, átszállították a könyvtárba. A könyvészeti kutatás nagyra értékelte és fokozott figyelemmel kísérte a kódexek Magyarországra kerülését, „könyvtáraink és könyvészetünk történetének egyik legörvendetesebb eseményeként” értékelte.2
A kódexeket a XIX. század második fele magyarországi tudományos életének több jeles szakértője vizsgálta meg, kutathatóságukhoz elengedhetetlenül hozzátartozott könyvészeti számbavételük és leírásuk. Ennek elkészítéséhez a francia nyelven készült, török záradékkal ellátott eredeti átadási jegyzőkönyv (Catalogue de la Corviniana) – amit nagy becsben tart és őriz az ELTE Egyetemi Könyvtár (a J 256 jelzeten) – mindössze szerény alapot jelentett. Ebbe a jegyzőkönyvbe ugyanis csupán a kódexek azonosításához szükséges minimális adatok kerültek bele, így a szerzők neve rövid névalakban (például „Nr. 14. Cicero”; vagy „Nr. 24. Tacitus”), a kézirat tartalmának megjelölése (például „Nr. 28. Livre religieux”), esetleg a szerző és a mű együttes megnevezése (például „Nr. 30. Dante, comedia divina”; vagy „Nr. 35. Cicero in Verrem”). A kódexekhez rendelt, minden bizonnyal esetleges átadási sorszám a könyvészeti feldolgozás során megváltozott.
A katalogizálás feladatát elsőként Csontosi János végezte el 1877-ben. A Magyar Könyvszemlében megjelent, bőséges megjegyzésekkel kísért bibliográfia önálló kiadványként, mint különnyomat is hozzáférhetővé vált A Konstantinápolyból érkezett Corvinák bibliographiai ismertetése címmel. A kódexek „műtörténeti” leírásában Pulszky Károly nyújtott segítséget. Csontosi a 35 kódex corvina-jellegét – amint azt tanulmányának címe is jelzi – nem kérdőjelezte meg, viszont a kéziratokat három részre osztotta. A felosztás határozottan utal arra, hogy a szakemberek már 1877-ben felismerték, hogy a kódexeknek valószínűleg csupán egy része származhat Hunyadi Mátyás híres könyvtárából. Csontosi szerint az első csoportba tartoznak a „kétségtelen Corvinák, melyek Mátyás király egyenes megrendelésére írattak és a czímlapon az ő czímerét viselik”, a másodikba azok, melyeknél a „kiállítási jelleg vagy egyéb körülmény valószínűvé teszik, hogy Mátyás király könyvtárából származnak”, végül a harmadikba azok, „melyek a corvinák characteristiconját nem bírják, a mi azonban nem zárja ki azt, hogy […] Mátyás király könyvtárába kerültek, vagy a régi magyar királyi könyvtár alkatrészeit képezhették”. Csontosit követően, őt részben kiegészítve, Török Árpád XXXV Handschriften. Geschenk des Sultans Abdul Hamid II. (Budapest, Martin Bagó, 1878) címmel, német nyelven írt a kéziratokról. Csontosi külön utalt a kódexek átköttetésére, a kéziratokba arany festékkel bejegyzett ajándékozási szövegre és a kötetekben fellelhető korábbi könyvtári őrzésre utaló jelzetekre török, francia és latin nyelven, valamint arra, hogy csupán a „harmadik csoportba sorozott kéziratokat vágták újra körül”.
A Csontosi-féle „kétségtelen” tíz corvinán (Cod. Lat. 1-10) kívül további négy „valószínű” corvinát tekint ma a kutatás – Csapodi Csaba – Csapodiné Gárdonyi Klára Bibliotheca Corviniánája (Budapest, 1990) alapján – hiteles corvinának. A négy utóbbiból hiányzik az első levél, így címer sincs ezekben. Ezek a kódexek a következő jellegzetességek miatt corvinák. A Cod. Lat. 11-et jellegzetes, színes festéssel díszített budai aranymetszése (arany alapon zöld, fehér, vörös és kék virágdíszek között a kötet kapitális betűs címe, COMMENTARIA CESARIS), a Cod. Lat. 13-at „1487. 17. Augusti In dicionem Regis Mathie per longam obsidionem tandem venit Vyhel imperialis Austrie” bejegyzése miatt tekinti a kutatás corvinának. A Cod. Lat. 13 idézett bejegyzésének készítője magyar személy lehetett, amint erről Bécsújhely magyar névalakja tanúskodik. A Cod. Lat. 12 és 31 jelzetű kódexeket az emendáló, Vitéz János bejegyzései miatt sorolták a Bibliotheca Corviniana állományához.
A „törökországi” kódexek katalogizálása a könyvtár többi kódexének könyvészeti leírásával együtt készült el, mivel 1877 előtt behatóan csak a nyolc magyar nyelvemlék-kódexszel foglalkoztak, szövegkiadás is ezekről készült. Az 1881-ben napvilágot látott katalógusban (A budapesti M. Kir. Egyetemi Könyvtár codexeinek czímjegyzéke – Catalogus Codicum Bibliothecae Universitatis R. Scientiarum Budapestinensis) a „törökországi” kódexek („Codices a Turcarum imperatore dono dati”) – nyelvüktől függetlenül − kapták meg a Cod. 1−35 jelzetet. Ez a szignatúra rend az 1961-ben megjelent, Mezey László által készített latin kódexkatalógusban (Codices Latini Medii Aevi Bibliothecae Universitatis Budapestinensis, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961) megváltozott. A „törökországi” kódexek közül az első 32 tétel megtartotta korábbi (1881) jelzetét, míg a Cod. 33, 34, 35 jelzésű kódexeket – a kéziratok nyelvének figyelembevételével – a Cod. Ital. 1, 2, 3 jelzettel látták el, és a 33, 34, 35-ös számot a latin kódexek jelzésére használták fel. Azaz a corvina kódexek jelzete változatlan maradt.
A könyvtár corvinái között a Csontosi-féle „kétségtelenül” hiteles tíz corvina a Cod. Lat. 1-10 jelzetet viseli. Ezek közül több kódex olyan tartalmi és formai jegyeket hordoz, amelyek egyedülállóak a ma ismert corvinák között. E sajátosságok mérlegelésével kapták meg egykor ezek a kéziratok jelzeteiket. Így például a Cod. Lat. 1 jelzeten őrzött Theophrastus-kódex az egyetlen olyan corvina, amelyben a scriptor feltüntette, hogy a kódex Firenzében, Vespasiano műhelyében készült („Vespasianus librarius florentinus fieri fecit florentiae”). A Cod. Lat. 2−10 ilyen egyértelmű különlegességet nem tartalmaz, ezért ezek a szerzők, illetve a címek alapján betűrendbe sorolva kaptak jelzetet.
Cod. Lat. 2 Cicero, Marcus Tullius
Cod. Lat. 3 [Pseudo-] Clemes Romanus
Cod. Lat. 4 Curtius Rufus, Quintus
Cod. Lat. 5 Eusebius [Caesariensis] Pamphili
Cod. Lat. 6 Eusebius [Caesariensis] Pamphili
Cod. Lat. 7 Scriptores Historiae Augustae
Cod. Lat. 8 Silius Italicus
Cod. Lat. 9 Tacitus, Publius Cornelius
Cod. Lat. 10 Tertullianus, Quintus Septimius Florens
Ugyanakkor az úgynevezett hiteles corvinák szinte mindegyike őriz valamilyen egyéb sajátosságot is. Így a Cod. Lat. 1-, 2-, 3-, 5-, 6-, 7-, 8-, 9-, 10-nek színes festéssel díszített budai aranymetszése van. A Cod. Lat. 3 ezen felül tartalmaz egy olyan lapot (fol. 2v), amelynek miniálását utólag készítették Budán. Két hiteles corvina eredetileg Vitéz János könyvtárához tartozhatott, mivel ezekben a szövegjavítások tőle származnak (Cod. Lat. 3, 10). Egy kötet Beatrix királyné könyvtárával érkezhetett Budára (Cod. Lat. 4), ezt a Mátyás királyéval nem egyesített címer jelzi. Berkovits Ilona állapította meg (A magyarországi corvinák, Budapest, 1962, 113−115.), hogy a Cod. Lat. 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 10 Firenzében, a Cod. Lat. 4, 9 Nápolyban készült. Ezek a felsorolt sajátosságok azonban nem váltak jelzet-kiadást befolyásoló elemmé.
Az a további négy corvina, amelyekből hiányzik az első levél és így címer sincs bennük, a következő sorrendben kaptak jelzetet. A jellegzetes, színes festéssel díszített budai aranymetszés miatt a Cod. Lat. 11-es jelzetet kapta a Caius Iulius Caesar által írt, saját hadjáratait megörökítő művek együttese. A Cod. Lat. 12-őt Vitéz János javította, míg a Cod. Lat. 13 Bécsújhely Mátyás király általi elfoglalását tartalmazó bejegyzése miatt kapta a sorrendben következő szignatúrát. A Cod. Lat. 31 jelzetű kódexben a „törökországi” kódexek jelzeteinek kiadása után azonosították az emendáló, Vitéz János bejegyzéseit, ekkor változtatták meg a jelzet-rendet.
A kutatás azóta sem ért véget.3 Mikó Árpád 2014-ben publikálta Henszlmann Imre Isztambulban készített kiadatlan feljegyzéseit a Dante-kódex eredeti kötéséről. E feljegyzéshez egy rajz is tartozik, amely szerint a kódex kötése egy jellegzetes magyarországi kötéstípushoz tartozott, amely valószínűsíti, hogy a kódexet a XV. században Magyarországon őrizték – esetleg a királyi könyvtárban. Azaz a további forrásvizsgálatok − esetleg − lehetővé teszik a könyvtár corvinái számának további bővülését is.
JEGYZETEK
1 Knapp Éva: A „törökországi” kódexek a budapesti Egyetemi Könyvtárban. In: Erődi Béla: Csok Jasa! A török küldöttség látogatásának emlékkönyve. Budapest, Akadémiai Kiadó – Magyar-Török Baráti Társaság, 2001, 119−132.
2 Vö. pl. A Corvinák = Magyar Könyvszemle 2 (1877), 2. sz., Vegyes Közlemények, 141.
3 Mikó Árpád: Az Egyetemi Könyvtár Dante-kódexének (Cod. Ital. 1.) eredeti kötéséről. Henszlmann Imre kiadatlan feljegyzése = Művészettörténeti Értesítő 63 (2014) 397−399.