Ötven éves könyvtáros jubileum

Kategória: 2015/ 2

Bensőséges ünnepségre került sor 2015. január 19-én a Debreceni Református Kollégiumban. Ötven éves könyvtáros jubileumát és 75-ik születésnapját ünnepelték dr. Fekete Csabának, a könyvtáros szakma – és ezen belül az egyházi könyvtárak – kiemelkedő személyiségének.  Az ünnepeltet dr. Fekete Károly püspök és dr. Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményigazgató köszöntötték és idézték fel gazdag életpályáját.  Dr. Fazakas Gergely adjunktus az ünnepségre megjelent és Fekete Csaba által szerkesztett és sajtó alá rendezett Beythe István Ágendája című kötet ismertette és mutatta be a szép számú jelenlévőnek. Az ünnepségen ismerhették meg a Kollégiumi Nagykönyvtárnak szintén az erre az alkalomra kiadott könyvét, mely „Kezembe vészem, olvasom és arról elmélkedem” – Emlékkönyv Fekete Csaba születésének 75. és könyvtárosi működésének 50. évfordulójára címmel jelent meg és huszonkilenc tanulmányt tartalmaz 452 oldalon Gáborjáni Szabó Botond és Oláh Róbert szerkesztésében.

Idézzük fel Gáborjáni Szabó Botond bevezetőjéből a gazdag életút néhány mozzanatát. 1940. január 20-án született Gacsályban. Az éles észjárású kisdiák a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába került, 1958-ban ott érettségizett kitűnő eredménnyel és aktív tagja azóta is folyamatosan alma matere nagy családjának.  1958-ban kántori képesítést szerzett, majd rá egy évre már a Theológiai Akadémia hallgatója. 1965-ben lelkészképesítő vizsgáit kitűnő eredménnyel abszolválta. Módis László professzor szaktanári véleménye szerint „Az ószövetségi szaktárgyakban kezdettől fogva az átlagot messze felülhaladó tanulmányi eredményt ért el… Teljes díjazással jutalmazott pályamunkái és kitűnően minősített vizsgai dolgozatai az írásmagyarázás és bibliafordítás történetével kapcsolatosak…Az ószövetségi szaktárgyakon kívül érdeklődéssel foglalkozott újszövetségi kérdésekkel, a qumráni irodalommal, a héber és arám nyelvek egyes nyelvészeti kérdéseivel…Az egyházi zene területén is jól tájékozott, orgonajátéka figyelemre méltó…Tanulmányai keretében a könyvtárosi szakmai alapismereteit is elsajátította.”

A külföldi tanulmányutakkal tarkított gazdag, sokszínű munkásságát jelentős egyházi és tudományos megbízatások színesítették: Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Himnológiai Szekciójának titkári, a Református Generális Konvent Énekeskönyv-bizottságának elnöki és a Református Egyházzenészek Munkaközössége elnöki megbízatása. Évtizedek során kutatók százait segítette tanácsaival, de ő maga csak 2003-ban szerzett PhD-fokozatot, bár azt könnyedén megtehette volna bármikor. Gáborjáni Szabó Botond kiemeli: „Fekete Csaba ma is minden nap közöttünk van, publikál, prédikál és kántorkodik. Minden bizonnyal kiváló befektetés volt a református egyháznak, hogy az 1990-es évek óta jelentős részben kutatásainak élhet, egyedül pótolva egy kisebb kutatóintézetet.”

Ezt támasztja alá az emlékkötet végén található, a szerző annotálásával ellátott válogatás Fekete Csaba jelentősebb kiadványaiból, tanulmányaiból, összesen 218 tétel.

Isten éltesse Fekete Csabát, további gazdag alkotóéveket kívánunk neki.

Címkék