Kedves Éva!

Szeretett, nagy tudású tanítóm, kolléganőm és barátom, Te, a mi ragyogó szellemiségű és szépségű Lakatos Évánk, így — minden egyezségünk ellenére, amit nap, mint nap megkötöttünk Veled – itt hagytál engem és sokakat, akik a rajongóid és követőid voltunk.Szinte fáj ezt leírnom, mert most is itt élsz bennem, és ez már így is marad, mert mindenben a legfőbb oktatóm és mesterem voltál attól a naptól kezdve, hogy beléptem az OSZK-ba. Még a kórházból is SMS-ekkel támogattál az erdélyi fürdőkről készülő könyvemhez újabb hírlapbéli címadatokat küldve a sok száz után is, amiket korábban kaptam meg Tőled.
Szerencsésnek tartom magam, hogy egy olyan okos, szép és nagy tudású nővel hozott össze a sors, amilyen Te voltál. Most is látom, ahogy a mikrofilmtárba beléptem, és Te kedvesen magad mellé ültetve azonnal kezdtél beavatni a hírlapok és folyóiratok rejtelmeibe. Minden, amit erről a szerteágazó és hatalmas terjedelmű sajtó-világról megtudtam és megtanultam, azt Neked köszönhetem, mert éveken át együtt dolgozhattunk, ahol a Te szerkesztéseddel vette kezdetét a Mikrofilmek Címjegyzékei, Időszaki Kiadványok bibliográfiai sorozatának első kötete, amelynek folytatásaként aztán a nyomdokaidban haladva, a feladatkörömet is képezve, további 12 kötetet jelent meg eddig, szerencsénkre a szakavatott lektorálásod alapján. Te viszont evvel sem voltál megelégedve, mert mindig mondtad, hogy ”Zoli, még bennünk van és belénk ragadt 3 -4 kötet, hogy teljessé tegyük a Rákóczi lapjától a II. világháborút követő koalíciós időszak végéig, azaz1945-48-ig, a polgári sajtó megjelenésének megszűntetéséig a magyar sajtó teljes anyagát.” Sajnos, az OSZK Hírlaptárát és annak hírlap kötetei állományának védelmét megszüntető intézkedések nem tették már lehetővé ennek a több évtizeden át töretlenül haladó és eredményes nagy műnek a teljességre törekvő befejezését. Sokszor hallgattam az erről szóló bánatos szavaidat és panaszaidat, meg hogy többet kellene tennünk az egyre pusztuló történelmi értékű hírlapköteteink megmentéséért, amelyek zömében csak itt nálunk lelhetőek fel egyetlen példányban. De hiszen azért mikrofilmeztük „őket” — az OSZK hiányait is kiegészítve — hazai és a határon túli magyar gyűjteményekből, hogy kivonhassuk a forgalomból az eredeti példányokat, és így megőrzött állapotukban fennmaradhassanak épségükben az utókornak!
Irigylésre méltó vidám természeted segített át és adott erőt, ad ma is, ahogy mondtad a vállamra ütve: „Zolikám a végén sikerülni fog meglátod, mert ezek a vészesebb idők is elmúlnak egyszer, s ha nem is nekünk, de a Te és a mi tanítványainknak biztosan sikerülni fog ennek a hatalmas értékű, egész Közép-Európát átfogó sajtógyűjteményünknek a megőrzése és bibliográfiai feltárása, közreadása. Te csak támogasd ezeket a fiatal fiúkat és könyvtáros hölgyeket, kedves évfolyamtársam!”  Mert együtt jártunk a más szakokon már diplomát szerzettek részére az ELTE-n létrehozott hároméves könyvtáros szakra is, ahol több évfolyamtársunk is szerelmes lett a ragyogó szemű és szépségű Évába. Ezt is, amikor szóba került, csak szelíd mosolyoddal nyugtáztad, és azt mondtad nekem: „Ó Zoli, te csak tudod, hogy ilyen rajongóim és kitartó hódolóim az OSZK-ban is szoktak lenni a kollégáim között és még az olvasóim között is.” Igazat mondott, mert valóban többüket ismerhettem, és néha nap nekem is eszembe jutott: ”… bár csak köztetek lehetnék…”
A természetes szépséged mellett azonban a szellemednek ragyogása, a hírlapok iránti nagy szereteted áradt ki belőled, és ez az, ami megfogott engem is, és fogva tart már örökké.
Beigazolódott az a mondásod is: „Tudod, Zolikám, amikor az ilyen bibliográfusok és könyvfirkászok, mint mi is vagyunk, egyszer csak tankönyvekké válunk, akkor már egyáltalán nem lesz érdekes, hogy kik és mik voltunk, és mennyit és kikkel vívtuk napi harcainkat, csak az eredmény számit, hogy kézbe vegyenek és olvassanak minket a diákok, egyetemisták és a leendő könyvtárosok. Hátha használtunk valamit és segíteni tudunk az utánunk jövő lelkes és tehetséges fiataloknak, amilyenek talán mi is lehettünk egykoron.”

Drága Éva, Te már látod, hogy ez mind megvalósult, és így igaz öröm tölthet el ott fenn a magas évi mezőkön, ha olykor ránk veted majd a tekintetedet. Ezért aztán az itteni rögös földi világból annál nagyobb szeretettel köszönt Téged mindenkori lelkes híved.

Nagy Zoltán