A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban (1945-1956)

A tervezett történeti áttekintés

A szakmai önismeret számára nélkülözhetetlen lenne egy olyan alapos áttekintés, amely reálisan mutatja meg a korábban – esetünkben: két nemzedékkel előbb – történteket. A történelmi távlat elvben lehetővé teszi az igényes feldolgozást. Fő célunknak azt tartjuk, hogy olyan tudományos igényességű mű szülessen, amely a képzésben (továbbképzés, felsőfokú és posztgraduális szakképzés) jól használható, egyben kiinduló pontja lehet további kutatásoknak (szakdolgozat, PhD-disszertáció). A tervezett mű jelenlegi munkacíme: A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban (1945-1956).A Kovács Máté vezetésével összeállított A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében című kétkötetes gyűjtemény második része (Gondolat, 1970. 723 p.) 1849-től 1945-ig tekintette át a szakmai történéseket és folyamatokat, a korra jellemző és az összeállító-tanulmányíró Kovács Máté által képviselt bibliológia jegyében. Ennek egyik meghatározó tulajdonsága, hogy a könyvtárat az írásbeliség egész vertikumának – a papíripartól és nyomdászattól a sajtón és könyvkiadáson át az olvasásig – keretében helyezi el.
Tervezett vállalkozásunk – miközben e nagy művet közvetlen előzményként értelmezi – nem kíván ilyen széles megközelítést követni. Ez is indokolja a cím változtatását. Természetesen nem mondhatunk le a tágabb kontextus (művelődéspolitika, könyvkiadás, sajtó és rádió stb.) célzott bemutatásáról. Annál kevésbé tehetjük ezt, mivel a tárgyalt időszakban a mind zsarnokibb közpolitika korábban soha nem látott mértékben nyomult be a szellemi területek működésébe: fokozatosan felszámolva a relatív szakmai autonómiákat (a gazdaságtól és igazságszolgáltatástól a tudományig, oktatásig, művelődésig), hogy végül teljesen maga alá gyűrje azokat. A könyvtár története is csak ebben a szélesebb keretben értelmezhető. Talán még egy pontosítás helyénvaló itt: a mai értelemben vett (“élő”) könyvtárügy akkori történetét kívánjuk összegezni, ezért nem foglalkozunk a könyvtörténet akkori helyzetének és eredményeinek vázolásával. Amire még szeretnénk törekedni – bár előre látható, hogy csak töredékesen sikerülhet -, a nemzetközi környezet és tendenciák érzékeltetése.
Ha megközelítésünket egy szóval kívánjuk megjelölni, akkor talán kommunikációtörténetinek nevezhetjük.¹ Hogyan működött az adott időszakban a társadalmi kommunikáció, abban milyen szerepet kapott vagy ért el az írásbeliség, s főként annak egyik első számú csatornája, a könyvtárügy? (Egyébként talán nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a Rákosi-féle vezetés – szovjet mintára – a rádiót és a filmet előbbre helyezte az agitprop értékrendjében, egyenest a szóbeli “meggyőzés” és propaganda mellé.) Ezzel a megközelítéssel az ember kerülhet a középpontba, az írásbeliség terméke pedig visszanyeri tárgyi-közvetítői jellegét. De ez legyen egy másik diskurzus tárgya.
A korszakhatárok a mai történettudomány alapján aligha vitathatók. Utalhatunk a Romsics Ignác által szerkesztett 24 kötetes sorozat (Magyarország története, Kossuth K.) idevágó kötetére (Gyarmati György: Demokráciából diktatúrába 1945-1956. 2010.) vagy az ugyancsak Gyarmati György tollából született, gazdagon illusztrált monográfiára (A Rákosi-korszak: rendszerváltó fordulatok évtizede, 1945-1956. Rubicon, 2013.).²
A munka során fog kiderülni, milyen szerkezeti megoldás mutathatja meg legjobban témánk keretében a korszak lényeges eltéréseket mutató belső szakaszait (koalíciós időszak 1945-1947/1948, nyílt proletárdiktatúra 1948/1949-1953, “új szakasz” 1953-1956). Volt-e egyáltalán “új szakasz” a könyvtárügyben? Az 1956 végén kezdődő Kádár-korszak könyvtárügyének története – lehetőleg mielőbb – külön tárgyalást kíván.
A korábbi feldolgozások (Vértesy Miklós: 1945-1984. A magyar könyvtárak a szocializmus építése idején. In: Csapodi Csaba-Tóth András-Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet. Gondolat, 1987. 431-522. p. stb.) minden hasznosságuk és úttörő jellegük mellett is a mai igények szempontjából már aligha elégségesek, hiszen jobbára a felületen mozgó bemutatást nyújtottak. Emellett érthető módon kényszerűen kerülték a “kényes” kérdéseket. Jórészt az okok és kényszerek is rejtve maradtak, igazodva a korszak ismert tabusítási szándékaihoz.³ Ugyanakkor az elmúlt két-három évtizedben számos részkérdésben fontos és igényes dolgozatok láttak napvilágot. Példaként itt csak néhány szerzőt említünk: Bánfy Szilvia, Bényei Miklós, Kégli Ferenc, Markó Veronika, Papp István, Pogány György, Pogányné Rózsa Gabriella, Sipos Anna Magdolna, Tóth Gyula, Voit Krisztina. Páratlanul értékes, egyben számunkra is iránymutató Katsányi Sándor FSZEK-monográfiája második kötetének idevágó része (A főváros könyvtárának története 1945-1998., Bp., FSZEK, 2008.: az első három fejezet, 17-116. p.). Szintén nem lehet elég nagyra értékelni a megyei könyvtári műhelyekben készült történeti szintéziseket, főként ha forrásismereteinket is gazdagítják.⁴ Munkánk megkerülhetetlen támasza lesz Bereczky László korábbi (korszakunkra vonatkozó) és Gerő Gyula átfogó könyvtári kronológiája.

A tervezett kötet tartalma
A kötet az alábbi főbb tartalmi egységeket kívánja nyújtani:
- elemző tanulmány,
- szövegek (levéltári források, sajtóanyagok stb.),
- alapos bibliográfia (korabeli írások és későbbi feldolgozások),
- kronológia,
- név- és tárgymutató.

Nevezzük ezt minimális programnak. Ha a szakma – és a könyvtárpolitika – támogatandónak tartja a Rákosi-korszak könyvtártörténetének elmélyítését, akkor további munkálatok indíthatók. Magunk részéről ezt kifejezetten kívánatosnak ítéljük.
Minthogy az elemző tanulmány nem írható meg a kor levéltári anyagának feltárása nélkül, legkézenfekvőbb, hogy szülessen egy forrásokat gazdagon felvonultató külön összeállítás (párt- és főhatósági iratok, előterjesztések stb.). Úgy tűnik, a közelmúlt könyvtártörténet-írása változó mértékben támaszkodott az országos levéltári dokumentumokra, miközben több kapcsolódó tematikájú kiadvány (pl. Kövér György kiemelkedő biográfiája Losonczy Gézáról, a Népművelési Minisztérium 1949-1951 közötti államtitkáráról stb.) bizonyítja ezek kiterjedt és megkerülhetetlen voltát.⁵
Indokoltnak tűnik a főbb intézmények (nemzeti és egyetemi könyvtárak, dokumentációs és könyvtári központok) tevékenységének egyedi elemzése. Az idevágó tanulmányok sora kiegészülhetne a különböző megyék könyvtárügyének horizontális áttekintésével. E téren nem is állunk rosszul, minthogy számos munka látott napvilágot.
Hasonlóképp fontos lenne a tárgyalt korszak vezető könyvtárosai – Barabási Rezső, Berza László, Dezsényi Béla, Dienes László, Domanovszky Ákos, Goriupp Aliz, Haraszthy Gyula, Horváth Géza, Kőhalmi Béla, Könczöl Imre, Kondor Imre, Lipták Pál, Kovács Máté, Mátrai László, Páldy Róbert, Rácz Aranka, Sallai István, Sebestény Géza, Szentmihályi János, Telegdi Zsigmond, Trócsányi György, Varjas Béla, V. Waldapfel Eszter, Vértes György és mások – életútjának (idevágó életszakaszának) rövid, ám tanulmányértékű bemutatása. Ez is kitenne egy kötetet: 30-40 életrajz, egyenként 8-10 oldallal. Többüket – remélhetőleg – a szélesebb szakma is jól ismeri, ám másokról igen keveset tudunk. Van elmélyült elemzés a könyvtáros-könyvtártudós Varjas Béláról, hogy csak egy példát említsünk?
Egy szinte maximalista kívánság: a korszak érdemi könyvtári kiadványainak bibliográfiája szintén hasznos kézikönyv (adattár) lenne. Ez (is) kiváló kooperatív projektmunka-lehetőséget biztosít, ha van érdeklődés. Fontos lenne a határon túli magyar könyvtárak helyzetét is összegezni.

Így akár egy könyvsorozat készülhet:
1. alapkötet,
2. források,
3. intézményi és megyei történetek,
4. vezető könyvtárosok tevékenysége,
5. könyvtári kiadványok bibliográfiája,
6. határon túli magyar könyvtárak.

A Kovács Máté által összeállított szintézis nagy teret szentelt az eredeti (publikus) szövegeknek: a második kötet terjedelmének kerekítve közel 60 százalékát ez tette ki. Erre a tervezett (alap)kötet csak részlegesen vállalkozik (a terjedelem 30 százaléka): fontos lenne a levéltári források mellett a könyvtár-politikai értékű írások felmutatása a korszak olyan vezető sajtóorgánumaiból, mint a központi pártlap, a Szabad Nép.
Ne adjuk fel a reményt, hogy, a digitalizálás folyamata mielőbb érdemben kiterjed tárgyalt korszakunkra és azon belül témánkra vonatkozóan is. Eddig ezen a téren elég gyengén állunk. Kívánatos lenne, hogy mind az állami könyvtárpolitika, mind a szakmai együttműködés e tennivalónak mielőbb nagyobb figyelmet szenteljen.
Fontos elvárásnak tűnik, hogy a kötet tanulmányi része és a kiválasztott szöveganyag a korabeli szakmai-politikai közbeszéd nyelvezetét is mutassa meg, hiszen a diktatúrára jellemző stílusa önmagában fontos tünet.

Illusztrációk?
Az illusztrációkról most lemondunk: a Kovács Máté-féle szintézis gazdagsága e tekintetben irigyelni való. Mai viszonyaink közt erre aligha vállalkozhatunk. Elképzelhető, hogy ha a későbbiekben bővített kiadás készül, az többet vállalhat majd.

Fejezetek (egyben a bibliográfia tematikai határai)
- a hatalmi-politikai viszonyok, az ideológia és művelődéspolitika változásai (koalíciós évek, nyílt proletárdiktatúra, 1953-tól “új szakasz”);
- a magyar “bibliocídium”: több millió könyv vált gazdátlanná, ennek csak egy részét sikerült begyűjteni és hasznosítani;⁶
- a könyvkiadás és sajtó viszonyai, cenzúra, a terjesztés csatornái;
- a könyvtárügy állapota 1944-1945-ben (ez a négy rész “felvezető” jellegű);
(…)
- könyvtár-politikai szándékok, intézkedések és eszközök a koalíciós kormányzás éveiben, a szabadművelődés eszmekörében (1945-1948), illetve a kommunista diktatúra időszakában (1949-1956), amikor a pártállam ideológiai-agitpropos igénye dominált;
- az olvasás helyzete, új olvasói típusok és igények; a szűkülő magán- és a bővülő közcsatornák szerepe az igények kielégítésében; az olvasó nevelése;
- az iskolai és gyermekkönyvtári ellátás fejlődése;
- az egyházi könyvtárak helyzete;
- a könyvtári intézményrendszer radikális átalakítása: új típusok, hálózatok, szakmai dokumentációs és módszertani-irányító központok;
- a könyvtárügy szovjetizálása: a népkönyvtártól a tömegkönyvtárig;
- a könyvtári fenntartó változatai;
- a könyvtári infrastruktúra
- a tudományos és szakkönyvtárügy fejlődése, a dokumentációs tevékenység;
- a könyvtári állományok és szolgáltatások;
- az országos szolgáltatások és a bibliográfia fejlődése;
- a felsőfokú szakképzés megteremtése, egyéb képzési és továbbképzési formák;
- a könyvtártudomány fejlődése, szakmai közélet és kiadványok, könyvtári statisztika.

A könyv megszületése
Egy könyv létrehozásának sémája: anyaggyűjtés-megírás-lektorálás és szerkesztés-kiadás. Az anyaggyűjtésben kívánatos kooperációt szervezni. Például egyetemisták kereshetnék ki – tanári irányítás mellett – úgynevezett projektmunka keretében a korszak 25-30 legfontosabb sajtókiadványából a releváns cikkeket. Nagy örömünkre az ELTE részéről Kiszl Péter intézetigazgató jelezte, hogy lát lehetőséget erre és más jellegű közreműködésre is. Reményünk szerint a szakbibliográfia szerkesztését Dudás Anikó (PPTE) vállalja. Az OSZK Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtára munkánk egyik legfontosabb bázisa és támogatója. E példák – reméljük – sorolhatók lesznek tovább is.
A tanulmány megírása terén érdemi részt vállal Kégli Ferenc, Pogányné Rózsa Gabriella és Pogány György. Talán még néhány közreműködőre számíthatunk e téren.
Abban bízunk, hogy egy tág szakértői közösség folyamatosan segíteni fogja tanácsaival a mű minőségének elvárható szintre emelését: jó lenne számítanunk Papp István, Bényei Miklós, Sipos Anna Magdolna és mások támogatására. A lektorálás, majd a szerkesztés különösen igényes feladat, az ebben jártas kollégák segítsége nélkülözhetetlen lesz.
A kiadás keretében meg kell célozni az összes változatot (nyomtatott, e-könyv, internetes közzététel), majd a biztosított és remélt állami támogatás – anyagi keret – függvényében célszerű dönteni az aktuális változat(ok)ról.

Megjelenés?
Ha a kötet összeáll 2016 végére, akkor 2017-ben napvilágot láthat. E sorok jegyzője, mint javíthatatlan optimista, úgy gondolja, ez nem teljesen irreális elképzelés.

A kor “hullámhosszán”: hangok a korból

Alább néhány idézettel kívánjuk érzékeltetni, miként is vetődtek fel a művelődés, azon belül a könyvtárak tennivalói a tárgyalni kívánt korszakban.
Lukács György, 1946.: Az új demokráciában a kultúráért vívott harc felülről is folyik. Ez jelenti mindenekelőtt a kötelező népoktatás legszélesebbkörű kibővítését, a műveltség alapjainak igazán általánossá tevését. (…) Másodszor jelenti intézményes biztosítását annak, hogy a szegénysorsú dolgozó ifjúság tehetséges része (…) erejének felmorzsolása nélkül felsőoktatásban részesülhessen. Jelenti harmadszor intézményes lehetőségét annak, hogy a tehetséges felnőttek a gyakorlati életben szerzett tapasztalataikat, önnevelés segítségével szerzett tudásukat rendszeresen kiegészíthessék. Végül jelenti a kultúra értékeinek elterjesztését és népszerűsítését mindenki részére. Ez utolsó (…) az új demokráciában is messzemenően társadalmi szervezetek (munkás- és parasztszervezetek) tevékenységi tere lesz. (L. Gy.: Demokrácia és kultúra. 1946. január. In: L. Gy.: Irodalom és demokrácia. Bp., Szikra, 1948. 25-26. p. Kiemelés Lukácsnál.)
Illyés Gyula, 1946.: “Egy nép felszabadulása valóságos csak akkor lesz, ha minden tagja külön-külön is élni tud ezzel a szabadsággal. Szabadságukat csak szabad emberek védhetik és használhatják. (…) Csak a művelt ember szabad. (…) Hova jut ma az, aki első látásra nem veszi észre (…) a nagyhangú fogadkozásban a hazugságot, a nyúlfarknyi újságcikkben vagy vége nincs szónoklatban az ügyes jellemtelenséget? (…) Ha a szabadság felé az első lépés a harcos öntudat, öntudatban nálunk sem volt hiány. De semmit sem ér az öntudat, ha nincs kellő eszköz az érvényesítésére. A tudás ez az eszköz. (…) Mi segíthet? (…) Nem nyeritek meg a magatok és hazátok harcát, ha nem indultok meg, és ha nem indíttatjátok meg a gyermekeiteket a művelődés felé.” (I. Gy.: Kiáltvány A parasztság művelődése ügyében! In: I. Gy.: Naplójegyzetek 1946-1960. Bp., Szépirodalmi, 1987. 74-77. p.)
Márai Sándor, 1947.: “Ha én kormány lennék, falragaszokon szólítanám fel a nemzetet, (…) könyörögnék, hogy térjen észre és kezdjen végre olvasni (…) Mert nem olvas. Írni ír, többet is, mint kellene; de nem olvas. (…) S ha a nemzet azt feleli, hogy köszöni szépen a szíves figyelmeztetést, de őszinte sajnálatára nem tud olvasni, mert nem ér reá, kenyeret kell keresni, adót kell fizetni, korán kell munkába menni és este fáradt, és mert drágák a könyvek: akkor tovább könyörögnék, hogy szakítson napjában egyetlen órát. (…) Szépirodalmat, tudományos munkát, csaknem azt mondtam: mindegy, mit, de olvasson, mert különben elpusztul a nagy versenyben. (…) Írója van és lesz a nemzetnek; de írók nem tehetnek semmit, ha nincs olvasója a nemzetnek. (…) “Az olvasás a lélek lélegzetvétele!”… – ehhez hasonló szép buzdító falragaszokra gondolok. (…) De a nemzeten talán még lehet segíteni, ha olvasni kezd.” (M. S.: A teljes napló. 1947. Bp., Helikon, 2007. 82-84. p. Kiemelés Márainál.)
Páldy Róbert, 1948.: “Összesen 10 kultúrház van a 45 községben, 2 mozi, 1 vetítőgép (…), 26 közkönyvtár, ugyanannyi ezer forintra becsült értékkel, kereken 3 ezer könyvvel. (…) A közkönyvtárakból minden 153 lakosra jut egy könyv, a parasztságnak és a munkásságnak számottevő magán- és családi könyvtára nincs. Nagyon elavult a közkönyvtárak anyaga. (…) Az a tapasztalatunk, hogy az intenzívebb könyvolvasás elterjedése néhány jó könyv juttatásától s az első könyvek ügyes tálalásától függ. A többi megy magától.” (P. R.: Somlóvidéke. = Új Szántás, 1948. 8-9. sz. 551. p. Kiemelés Páldynál.)
Gellért Oszkár, 1949.: “Szülőm sírjánál álltam roskatag. / Magam is már az élet alkonyán. / De mellémállt s kézenfogott a Párt mint / Uj, nevelőanyám.” (G. O.: A lánc. = Fórum, 1949. 1. sz., 107. p. Gellért helyesírása szerint.)
Révai József, 1950.: “A kérdés, amiről (…) szó van: az a bizonyos ”selejtlista”, ami körül folyik a pofázás Nyugaton, és azért folyhat, mert a selejtre tettük a többi között Cervantest, a Kalevalát, Grimm és Andersen meséit, Gárdonyi Gézát, Benedek Elek által feldolgozott magyar népmeséket (…) stb.” (1950. december, Révai levele Rákosi Mátyás elvtárshoz, idézi Kövér György: Losonczy Géza 1917-1957. Bp., 1956-os Intézet, 1998. 204. p.). Révai a továbbiakban betiltotta a selejtlista kifejezést, helyette: “forgalomból kivonandó, illetve korlátozott forgalmú könyvek listája” szerepelhetett, s még szigorúbban tiltotta a “zúzdába küldés” szószerkezetet, ez utóbbi nemcsak hivatalos anyagban, de a “mindennapi levelezésben” sem fordulhatott elő (ld. uo. 207. p.).
Jánosi Ferenc, 1951.: “Pártunk, kormányunk minden eszközzel elősegíti, hogy népünk sűrűjében, munkásságunk és parasztságunk tömegeiben egyre gyorsabban növekedjék a kiművelt emberfők száma. Ezen a téren egyre fontosabb szerep jut a népkönyvtári hálózatnak, amelyhez ma 4500 könyvtár tartozik (üzem és falusi könyvtár együtt), s a könyvtárakban 2 és félmillió könyv várja a dolgozókat.” (J. F.: Kétezer falusi népkönyvtár. = Könyvbarát, 1951. június, I. évf. 1. sz.. 9. p. J. F. népművelési minisztériumi miniszterhelyettes avató beszéde a balatonszárszói népkönyvtár átadásakor.)
Horváth Márton, 1952.: “Párttag és pártonkívüli népnevelők többsége ma már nemcsak szavakkal, de tettekkel is agitál. Népnevelőink tízezreiből egyre nagyobb számban fejlődnek ki azok a helyi vezetők, akik megközelítik a bolsevik agitátor stílusát. Rendszeresen tanulnak, felfegyverzik magukat a csoportos és egyéni beszélgetésekre, a maguk körében naponta harcbaszállnak a párt és a kormány határozatáért.” (H. M.: A párt felvilágosító munkája a tömegek közt. Beszámoló a Magyar Dolgozók pártja Központi Vezetőségének 1952. június 27-i ülésén. Bp., Szikra, 1952. 6. p.)
Kőhalmi Béla, 1954.: “A Minisztertanács 1952. májusi határozata a magyar könyvtárügy fejlesztéséről a könyvtári munka hatásának növelését biztosította dolgozók művelődési igényeinek kielégítésére, de nem biztosította kellően a szocialista építés munkájának közvetlen támogatása érdekében. A segítségnyújtás arányainak eltolódásából (…) következett az, hogy (…) tudományos és szakkönyvtáraink a szocialista építést döntően érdeklő problémáikkal magukra maradtak. (…) Két év könyvtári tanulságai megmutatták, hogy az M. T. határozat sok helyes kezdeményezés ellenére gyengítette annak a jelentős “szellemi potenciál”-nak kibontakozását, amelyet tudományos és szakkönyvtáraink képviselnek. Működésük nem tudott eléggé (…) hatékony munkaeszköz lenni a termelést segítő kutatómunka szolgálatában.” (K. B.: Könyvtártudományunk feladatai. = A MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, 1954. 3-4. 371-372. p. Kiemelés Kőhalminál.)
Szabad Nép, vezércikk, 1955.: “Meg kell érteni, hogy a könyvtáros munkája a könyvek közt végzett mozgalmi munka,hogy a könyvtáros nem hivatalnok, hanem propagandista. (…) Könyvtárosainknak szép és fontos hivatásuk van: a kultúrforradalom első vonalában harcolnak a szocializmus építéséért. Könyvtárosaink akkor dolgoznak jól, ha munkájuk közben egy percre sem tévesztik szem elől a nagyszerű célt, amelynek megvalósításáért a maguk sajátos eszközeivel igen sokat tehetnek.” (Szabad Nép, 1955. július 14. – Idézi: Sallai István-Sebestyén Géza: A könyvtáros kézikönyve. Bp., Művelt Nép, 1956. 42. p.)

Jegyzetek

1 Erről sokat lehetne beszélni, most csak annyit érdemes megemlíteni, hogy korántsem kívánunk Benczik Vilmossal teljesen egyetérteni, aki így fogalmaz: “Olvasnunk nem azért kell, hogy »művelt« emberek legyünk – műveltséget már ma is, hát még holnap, bőségesen szerezhetünk olvasás nélkül. Kommunikációtörténeti vizsgálódásunk végén arra a következtetésre jutottunk, hogy írnunk-olvasnunk mindenekelőtt azért kell, hogy legféltettebb kincsünket, a gondolkodási képességünket megőrizhessük.” (B. V.: Nyelv, írás, irodalom kommunikációelméleti megvilágításban. Bp., Trezor, 2001. 15. p.). Kissé bizarrnak tűnik az első kijelentés: “műveltek” lehetünk olvasás nélkül? Második tézise annál inkább elfogadható.
2 Egyes szakterületek terén talán indokolt lehet az eltérő korszakhatár. Varga Sándor fontos könyve – A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem 1945-1957. Bp., Gondolat, 1985. – például avval indokolja a záróévet, hogy “1957. október 22-én (…) a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága első ízben tárgyalt egy előterjesztést a könyvkiadás helyzetéről és hozott határozatot”. (8. p.)
3 Vö. Varga László történész 2002-es megfogalmazásával: “(A)z 1945 utáni időszak megírását valóban elölről kell kezdenünk”. Idézi Standeisky Éva: Tétova újraértelmezések. Magyarország második világháborút követő évei a rendszerváltozás utáni történetírásban. In: Tudomány és ideológia között. Tanulmányok az 1945 utáni magyar történetírásról. Szerk. Erős Vilmos, Takács Ádám. Bp., ELTE Eötvös Kiadó, 2012. 134. p.
4 Ismét csupán példaként említjük alábbiakat:
- A Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár ötven éve. 1952-2002: Dokumentumok, tanulmányok, adatok. Szerk. Bényei Miklós. 2002. 323 p., 4 t.
- Kégli Ferenc: A Székesfehérvári Körzeti Könyvtár (a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár elődje) története. 1950-1952. 2002. 148 p.
http://mek.oszk.hu/07700/07785/07785.pdf
- A Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a megyei könyvtári ellátás története, 1950-2010. Szerk. Kiss Gábor, Sebestyénné Horváth Margit. 2012. 183 p.
- Örvendetes, hogy Kégli Ferencé mellett Takács Anna műve (A József Attila Megyei Könyvtár ötven éve. 1952-2002. 2002. 212 p.) is szabadon hozzáférhető a hálón: http://www.jamk.hu/ek/public/09112401/jamk_50.pdf (2014. május 8.)
5 A Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez (1945-1949). Összeáll. és bev. Dancs Istvánné. Bp., Kossuth, 1988. kötetben a könyvtárügy terén az öt év anyagából mintegy 100 oldalnyi hallatlanul érdekes levéltári dokumentum szövege olvasható. Nyilvánvaló, hogy a további hét évből is legalább ennyi érdemi dokumentum maradt fenn. Ezen kívül feltétlenül tanulmányozandó a pártarchívumok levéltári anyaga. Egyszerű extrapolálás útján így 300 oldalnyi anyag bizonyosan remélhető.
6 Tombor Tibor adatai szerint a II. világháborúban több mint 160 millió könyv pusztult el, ebből Csehszlovákiában 5,34, Lengyelországban 15 millió kötet. T. T.: Kulturális javak védelme fegyveres összeütközés esetén. = Magyar Könyvszemle, 1957. 409. p.