Csongor Rózsa 1961-től nyugdíjba vonulásáig, 1981-ig volt a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatója. Nem mindennapian nehéz út vezetett ehhez az életszakaszhoz és beosztásához.
Édesanyja tizenkét gyereket szült, s ő hat elemi elvégzése után már afféle családi háztartási alkalmazott, gyerekeket felügyel, takarít. Tizenöt éves korától a pestszentlőrinci fonógyárban dolgozott napi 12 órás műszakban. Rövidesen bekapcsolódott az ifjúmunkások mozgalmába, később részt vett a Demény Pál által szervezett frakció – amely szemben állt az emigráns kommunisták (azaz a moszkoviták) törekvéseivel – tevékenységében. Kivette részét az ellenállásból és az üldözöttek mentéséből. Demény közvetlen munkatársaként szállította a hamis születési bizonyítványokat, házasságleveleket, lakásbejelentő lapokat. Többek között Déry Tibort segítette, élelmiszerrel, pénzzel is, de bevásárló kosárban, aktatáskában olykor gránátokat is vitt az ellenállóknak. 1945 február 13-án, Budapest ostroma befejezésének napján Demény Pált letartóztatták és egészen 1956-ig tartották börtönben Rákosiék, Csongor Rózsát 1950-ben koholt vádak alapján vették őrizetbe. Ő 1953-ban szabadult a kistarcsai internálótáborból. Mint nem tiszta káderlappal bíró, csak fizikai munkát végezhetett, 1954-től Székesfehérvárott volt segédmunkás. 1957-ben rehabilitálták. Az esti egyetem befejezése után könyvtárigazgatói kinevezéséig a Fejér Megyei Tanács Művelődési osztályán dolgozott művészeti vezetőként.

Könyvtári igazgatóságának húsz esztendeje alatt a megye könyvtárügye látványos fejlődésen ment keresztül. A megyei könyvtár a Csók Képtárral egybeépült helyiségek átvételével és átépítésével, szabad polcos kölcsönzővel, zenei gyűjteménnyel bővült. Később a ciszterci gimnázium épületében kapott méltóbb helyet az olvasóterem, a gyermekrészleg. Kitartó munkájának eredményeként megújultak a járási könyvtárak, és ekkor létesültek az önálló községi könyvtárak is. Mint egy interjúban elmondta, “150 könyvtárat húztunk ki a szó szoros értelmében föld alól”. Ha a községi tanácselnököt nem lelte hivatalában, akkor utána ment a pálinkafőzőbe, és ott győzte meg a könyvtár szükségességéről. Rendkívül céltudatosan és eredményesen képviselte a hálózatfejlesztés érdekeit a legkülönbözőbb fórumokon, testületi üléseken Hozzájárult a könyvtárügyben elért sikereihez, hogy több megyei bizottság, illetve a megyei tanács tagja volt. Befolyását mindig a közjó érdekében vetette latba. A megyei tanács pénzmaradványaiból, póthiteleiből segítette az egy elhagyott malomból, egykori kocsmából stb. átalakított községi könyvtárak berendezését. Létszámfejlesztésre a minisztériumtól harcolt ki bérkeretet. Húszmillió forintos központi támogatásból (népművelési keretből) ekkoriban alapítottak negyven klubkönyvtárat a megyében. Következetes volt a szolgáltatások minőségének fejlesztésében is, munkatársainak továbbképzését támogatva az ehhez szükséges ügyszerető kollektívát alakított ki az évek során.
Fehérváron kezdődött írói munkássága is. Nyolc könyve – regények, novellák, esszék, interjúk – jelent meg; az első, a Hétköznapi emberek című 1962-ben, fél évszázad múltán a Hét Krajcár Kiadó adta közre válogatott novelláit (Fekete hárászkendő, 2003). Írt tanulmányokat (A Vörösmarty Kör története, 1960), regényeket (Kapaszkodó, 1976). Számos önéletrajzi fogantatású írás is őrzi emlékét. Könyvtártörténeti adalékként is olvashatjuk Az első című elbeszélését, amely érzékletesen idézi fel első könyvtári élményeit a Fővárosi Könyvtár pestszentlőrinci fiókkönyvtárában, ami egy könyvekkel zsúfolt, lelakatolt szekrény volt, s mindössze péntek délután volt nyitva. Az idős nyomdász könyvtáros, hogy “szellemileg megfelelően felvértezze” fiatal olvasóját, először Upton Sinclair Petróleum, című könyvét adta a serdülő lánynak, majd következett a Vaspata, az Érik a gyümölcs, az Anya, amiket Csongor Rózsa persze olvasatlanul vitt vissza. Amikor ez kiderült, egy megfelelő, vele egykorú ifjúmunkásra bízta olvasóvá nevelését… Majd’ három évtized múltán – “a nagyagyüzemi tudatformálás” jegyében – immár ő szervezete meg egy népes íródelegáció (Garai Gábor, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Szeberényi Lehel, Tolnai Gábor) székesfehérvári gyárlátogatását. A látogatás hangulatát, Illyés Gyulának a delegációt kísérő pártitkárral folytatott szarkasztikus ízű dialógusait felelevenítő jóízű emlékezése (Főhercegnő és irodalom) nemcsak élvezetes olvasmány, hanem tanulságos kordokumentum is.

Nehéz életútján való helytállása és alkotói lendülete példa lehet az utókornak.