Immár jó negyedéve annak, hogy eltemettük Surján Miklós címzetes igazgatót, a szeretetre és tiszteletre méltó embert, a kiváló könyvtárost, a helyismeret és helytörténet tudós kutatóját. Október 27-én nekem jutott az a megtisztelő, de nem könnyű feladat, hogy a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár és az MKE területi szervezete nevében köszönjek el tőle a pécsi köztemető kápolnájában, amely szűknek bizonyult a hozzátartozók, a kollégák és barátok gyászában osztozni kívánók befogadására. Mint kuratóriumi elnökét gyászolja őt a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, s mint alapító tagját és monográfusát a Pécsi Kamarakórus.Surján Miklós 2012. október 12-én fejezte be földi életét Pécs városában, ugyanott, ahol 1933. április 30-án megszületett. Ez évben töltötte volna be a 80. életévét. Nemcsak gyászt és pótolhatatlan űrt hagyott maga után, hanem igazi kincseket is, egy tehetséges és szorgalmas ember sokoldalú munkásságának eredményét. Munkájának elismerését a kitüntetések (Szocialista Kultúráért 1975, 1980, Szabó Ervin Emlékérem 1987, Közművelődésért Díj 1995) és a szakmai előmenetel állomásai jelzik (1956-tól feldolgozó könyvtáros, osztályvezető, 1979-től 1990-ig igazgatóhelyettes, 1991-től 1994-ig igazgató a Csorba Győző Megyei Könyvtárban), és nem utolsó sorban az általa jegyzett publikációk. 1995 végén, immáron nyugdíjasként, a helytörténeti osztály munkatársa lesz, s mondhatni, ekkor új alkotói korszak kezdődik az életében.
Az általa szerkesztett retrospektív bibliográfia, a Baranya megye sajtóbibliográfiája, 1832-1984 már korábban, 1992-ben napvilágot látott a Baranya Megyei Könyvtár Pannónia Könyvek sorozatában, Horváth Eszter és Kerekes Imre közreműködésével. Az újabb munkálatok eredményeképpen előbb a Ki kicsoda Baranya megye könyvtáraiban? című hézagpótló kiadvány jelenik meg a szerkesztésében (Baranya Megyei Könyvtár, 2002), majd pedig a terjedelmével is tiszteletet parancsoló munka, a Pécs bibliográfiája, 1960-2005 (Pécs Története Alapítvány, 2008). E nagy bibliográfiai vállalkozásban Kerekes Imre és Tengely Adrienn voltak a munkatársai. Boda Miklóssal, Kalányos Katalinnal és Tüskés Tiborral együtt részt vett A könyv- és könyvtárkultúra ezer éve Baranyában című tanulmánykötet (Csorba Győző Megyei Könyvtár, 2000) szerkesztésében is. Ötletadója és Szauer Dezsővel szerkesztője volt a nemzetközi hírű Pécsi Kamarakórus történetének 45 évét dokumentáló, helytörténeti vonatkozásban is jelentős kiadványnak (Nevelők Háza Kórusalapítvány, 2003).
Surján Miklós az ELTE bölcsészkarán előbb (1955-ben) könyvtár szakon diplomát szerez, ezt később (1958-ban) magyar szakos tanári diplomával is kiegészíti. 1955-ben a Somogy Megyei Könyvtár “gyakornok” munkatársa lesz, de 1956-ban már a Baranya Megyei Könyvtárban dolgozik. Neve a ’60-as évek végén szakmai körökben már ismerősen cseng megyehatáron túl is, kivált, hogy 1968-ban a KMK kiadványaként megjelenik a Szakkatalógus szerkesztés csoportképzés alapján a közművelődési könyvtárakban című munkája, amelynek Bereczky Lászlóné volt a társszerzője. 1975-ben a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont adja közre eredetileg a Pécsi Tanárképző Főiskola levelező hallgatói számára készített segédletét, Bevezetés a könyvtár és a szakirodalom használatába címmel. Oktatott is könyvtári ismereteket a főiskolán, a Megyei Könyvtárban rendezett könyvtáros-asszisztensi tanfolyamokon pedig osztályozást, dokumentumismeretet, könyvtártant. Könyvtárszakmai írásainak a többségét országos és helyi szakfolyóiratokban publikálta. A bibliográfiai feldolgozás, az osztályozás, a repertorizálás és általában a helyismereti munka műhelyproblémáival foglalkozott a legszívesebben, de könyvtárigazgatóként érdeklődése a könyvtárfenntartás és a közkönyvtári feladatellátás általánosabb kérdéseire is kiterjedt. A könyvtárosság, a könyvtárosok szakmai érdekvédelmét is a szívügyének tekintette. Egyetemet végzett könyvtárosként elemi kötelességének tartotta, hogy résztvegyen a Magyar Könyvtárosok Egyesülete munkájában. Két cikluson át (1981-1989) elnöke volt az MKE Baranya megyei szervezetének.
Surján Miklós címzetes könyvtárigazgató, a szerető férj, három gyermek édesapja, öt unoka nagyapja meghalt. A családi értesítőn “végtelenített” Weöres Sándor-mondat vezeti be a szomorú tényközlést:
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind elindulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk…
(Bolero)
