A városban az első nyomda megalapításától, 1869-től a II. világháború végéig megjelent 106 különféle sajtóorgánum közül még a háború évei alatt is kiadtak három napilapot, legtovább a Vásárhelyi Reggeli Újságot, 1944. október 5-ig. A koalíciós években aztán egymás után indult meg a három legnagyobb politikai párt napilapja. A frontok átvonulása után a dezorientált, rémhírekkel teli zűrzavart először a Vásárhely Népe próbálta eloszlatni. Első száma 1944. október 23-án hagyta el a nyomdát. A szociáldemokrata Alföldi Újság 1945. július 3-án jelent meg, a kisgazda Vásárhelyi Független Újságot 1946. február 1-jétől adták ki.Miután az utóbbi kettő az egyre jobban eltorzuló társadalmi, politikai viszonyok közepette egymás után megszűnt (Alföldi Újság 1948. április 30., Független Újság 1949. április 2.), az egyetlen túlélő a volt Vásárhely Népe maradt, amelyet a Szociáldemokrata Párt fölszámolása után megalakult Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottsága adott ki 1949. október 30-tól 1956. november 13-ig Viharsarok néven. (November 1-jétől 13-ig nyolc száma Szabad Viharsarok néven jelent meg!) Az 1956. november 20-án, természetesen továbbra is pártlapként újrainduló, valamivel színesebb utód, a Csongrád Megyei Hírlap, a szegedi Délmagyarország mellett, az ötvenes évekhez hasonlóan a megye egyetlen napilapja volt.1 Az újság a Vásárhely Népe évfolyamszámozását folytatta, és 1961. december 31-éig Vásárhelyen is jelent meg. Miután a megyeszékhelyet Szegedre helyezték, 1962. január 1-jével a lap is a szomszéd városba került, és bár 1991-ig még az egykori Vásárhely Népe évfolyamszámozását vitte tovább – már többé nem számítható vásárhelyi lapnak. A város és a megye háború utáni első hírlapja így, az utódaival együtt 48 évfolyamot számlálhatott, és 1991-ben a 48. évfolyam 227. számával szüntette meg jogfolytonosságát, vágta el az utolsó, formai szálat, amely még a Vásárhely Népéhez kötötte. (Ezért tartható sajátosnak, mint később majd tárgyaljuk, a mai szegedi Délvilág azon gesztusa, amely a kommunista Vásárhely Népéhez kötve magát, történelmi eredetet vindikált magának; sokáig a következő alcímmel jelent meg: “Alapítva 1944. október 23-án.”)2
A város 1962 után hosszú időre újság nélkül maradt, igaz, a korábbi éveket, az ötvenes évek időszakát is bátran nevezhetjük sajtó nélküli periódusnak, mivel a megyei lapként Vásárhelyen megjelenő Viharsarok agitációs anyaggal, párthírekkel tömött, sivár számait, évfolyamait alig nevezhetjük sajtónak. Üdítő kivétel volt akkoriban Moldvay Győző (1925-1996) költő, újságíró kezdeményezése, aki 1955-
1956-ban másfél évig a Petőfi Kultúrház igazgatójaként kulturális havi folyóiratot adott ki, Vásárhelyi Szó címmel, a forradalom idején pedig, 1956. október 28-ától november 13-áig megjelentette a Vásárhelyi Nemzeti Újságot. Egyébként az ötvenes-hatvanas években csak olyan brosúra-szerű, üzemi híradók jelentek meg, mint a Csongrádmegyei [!] Népnevelő, a Népfront Tájékoztató, a Verseny Híradó vagy a Boltos Értesítő. Külön híradója volt a tanácstagoknak, a kisiparosoknak, a propagandistáknak, a termelőszövetkezeteknek, a KISZ-szervezeteknek stb. Az érezhető, érzékelhető hiányt ezekkel próbálták pótolni.3
Pótolni próbálta a Csongrád Megyei Hírlap is, amikor mutációként, 1971. február 28-ától 1989. március 31-éig egy úgynevezett vásárhelyi kiadást rendszeresített, amelyben egy oldal mindig helyi anyagot hozott. A monolitikus rend bomlása azonban igazán csak a hetvenes évek közepén indult meg. Ekkor sorra engedélyezték a nagyobb gazdálkodó egységeknek üzemi lap indítását. A HÓDIKÖT, a HÓDGÉP és a Tangazdaság 1974 januárjában indult, Székkutas község és a helyi Új Élet Tsz által kiadott lap, a Kutas Népe 1975 januárjában. A Rákóczi Híradó (a Rákóczi Tsz lapja) egészen későn, csak 1987-ben csatlakozott hozzájuk, és 1991-ben már meg is szűnt. Sokáig ezek az újságok jelentették a helyi sajtót Vásárhelyen, a kiadó üzemek felbomlásáig meg is jelentek, kisebb közösségüket hasznosan tájékoztatták. (A HÓDGÉP 1989 decemberében, a HÓDIKÖT 1990 júniusában szűnt meg, a Tangazdaság 1992 decemberéig, a Kutas Népe 1993 decemberéig élt.)4
A nyolcvanas évektől a felgyorsuló gazdasági, politikai változások következtében, egyre sürgetőbben jelentkezett egy valóban vásárhelyi lap megindításának igénye. A kezdeményezés a városi tanácstól indult ki. Csizmadia Sándorné tanácselnöknő a lapalapításra vonatkozó első kérelmét 1987. február 27-én írta a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalához. A kurta, néhány soros elutasító válasz után a város a hivatal elnökéhez, Bányász Rezsőhöz fordult. A meggyőző erejű, alaposan megindokolt, április 3-ai föllebbezés azonban szintén negatív “eredménnyel” járt. Sajátságos, talán a politikai helyzet rendkívül gyors változásának tudható be, hogy (amint a fennmaradt dokumentumok is bizonyítják) fél évvel később, 1987. november 23-án a megyei tanács művelődési osztálya már engedélyezhette a Vásárhelyi Tükör című negyedéves periodika kiadását és terjesztését. Az anyagi alapot a városi költségvetés mellett a vállalatok támogatása biztosította. (Ez utóbbira az üzemi lapok közeli megszűnése is lehetőséget adott.) A Csongrád Megyei Hírlap korábbi munkatársa, Ocsovszky László által szerkesztett, helyi erőket foglalkoztató, könyvformátumú, 24 oldalas periodika háromezer példányban készült, közérdekű városi híreket, tudósításokat tartalmazott. A lapot tanácstagok, vállalatok terjesztették.
A Tükör mindössze egy évig jelent meg negyedévenként, az igények csakhamar túlléptek rajta, és kikényszerítették a hetilappá alakulást. Az azonos című, változatlan munkatársi gárdával készülő hetilap 1989. április 16-án indult. A Tükör életében döntő fontosságú változás történt, amikor a lapot fenntartó városi tanács 1990. szeptember 17-én megtartotta utolsó ülését, feloszlatta önmagát, és szeptember 30-án megtartották az önkormányzati választásokat. Mivel ez nem hozott eredményt, az új városvezetés az október 14-ei második forduló után alakult meg, és Rapcsák András (1943-2002) fizikust választotta polgármesterré. A vállalkozó szellemű új városvezetés 1991 februárjában megszüntette a Vásárhelyi Tükör támogatását, illetve teljesítményhez kötötte. Három hónapos versenyt hirdetett az erre az alkalomra szervezett Vásárhelyi Promenád nevű lap és a Tükör Vásárhely és Vidéke néven megújuló szerkesztősége között. A versenyt a már több mint három éve működő, bejáratott, ismertebb Vásárhely és Vidéke nyerte, egyedül maradt a színen.
Az 1991. március 3-án induló új napilap felelős kiadója és főszerkesztője előbb Ocsovszky László volt, helyettese Fehér József, de csakhamar, még az év nyarán segítségül hívták a vásárhelyi ügyek mindenkor önzetlen támogatóját, Moldvay Győzőt. Decemberben csatlakozott a szerkesztőséghez a Szerbiából egy időre áttelepült Beszédes István vajdasági költő, szerkesztő, a következő évben Szegedről a tapasztalt újságíró, Mórász Attila (1937-1995) és mások. Az indulás ezerötszázas példányszámát még a Jelen című aradi melléklet (!) után sem bírták háromezer fölé emelni, a lapkiadás nehéz feladatával a még Ocsovszky által szervezett Lokálpatrióta Lapkiadó Betéti Társaság, később a Hód-Hír Könyv- és Lapkiadó Kft. nem igazán tudott megbirkózni, állandó likviditási gondokkal küzdöttek. A városvezetés a példányszám emelését várta tőlük, a szerkesztőség szerint pedig a város szeretne ugyan saját lapot, de támogatás alig csordogált. A széles érdeklődésű, színes, jól szerkesztett napilap így szűk négyévi megjelenést követően, 1994. december 31-én szomorú véget ért. Megszűnt, jókora adósságot hagyva maga után. Nem bírta a versenyt a majd’ ötven éve fennálló megyei lappal, amely ráadásul, 1991 óta privatizálási körülményei folytán egyszerre két variánsban jelent meg.5
A Csongrád Megyei Hírlap átalakulása megyei pártlapból tőkés vállalkozó csoport lapjává – bonyolult, kissé zavaros színjáték keretében zajlott le. A lap magánosítása – azt kell mondanunk – magán viselte a privatizáció minden kelet-európai vonását.
Maga a szellemes, tömör Délvilág név (Őrfi Ferenc leleménye) 1990. március 15-én jelent meg. Alig egy hónap múlva, április 13-án megalakult a Délvilág Kiadó Részvénytársaság, és május 2-ától már ez, a még élő Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalattól független társaság adta ki a Délvilágot. 1990. szeptember 13-án a Csongrád Megyei Lapkiadó szerződést kötött a kevéssel azelőtt megalakult Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Társasággal, amelyet fele részben egy francia tőkés csoport, a Nice Press Invest, fele részben a Délmagyarország Újságírói Egyesület hozott létre. A szerződésben a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat a Délmagyarország mellett a Délvilág kiadási jogát is eladta a Délmagyarország Kft-nek, noha – mint láttuk – annak már majd’ féléve saját kiadója volt, s nem is szerepelt a Lapkiadó pályázati kiírásában. A színfalak mögött megindult a vita, pörre mentek, a helyzet látványos, külső megnyilvánulásaként pedig (alighanem az országban egyedül) 1991. november 11-étől egyszerre két napilap jelent meg a régi Délvilág örököseként majdnem azonos címmel. Mivel a Délmagyarország csoport is jogot formált Délvilág kiadására, a fejlécében lila, illetve kék színt viselő két Délvilág közül a lila, “a régi” fölvette a “Reggeli” előnevet, s a “kék” maradt a “sima” Délvilág. A groteszk állapot csaknem öt évig tartott.
(Volt tehát már újság, a Vásárhely és Vidékével éppen három. Nem is szólva arról, hogy 1994. november 24-én egy független vállalkozó megindította A 7 Napról című hetilapot.)
Érdekes, jellemző, ahogyan a két lap évfolyamjelzését változtatja; a “kék” Délvilág 1993. február 1-jéig nem jelölt évfolyamot, fejlécén csak az évszám és a lapszám szerepelt. 1993. február l-jén azonban 50. évfolyam 26. számot jegyez. [!] A dologhoz hozzátartozik, hogy a kettészakadás előtt néhány héttel, (tehát 1991-ben!) a “lila” Délvilág a 48. évfolyammal befejezte a Vásárhely Népével kezdődő évfolyamszámozását. 1996. április 1-jétől a Délmagyarország mutációjának számító szegedi, polgári lap, a Délvilág már nemcsak évfolyamszámozásával vállalta az egykori, vásárhelyi, kommunista lappal való jogfolytonosságot, hanem – miután 1996 februárjában bírósági ítéletre hivatkozva elfoglalta a “lila” Délvilág szerkesztőségi helyiségeit, és a munkatársaknak öt kivételével fölmondott – április 1-jétől alcímében is hirdette a jól hangzó történelmi eredetet: “Alapítva 1944. október 23-án.”
Ezt követően az immár színmegjelölés nélküli, “sima” Délvilág, mérsékelt mennyiségű vásárhelyi anyaggal, folyamatosan megjelenik. Igaz, az alcímet, csak az évszámot hagyva, később, e sorok írójának javaslatára, megváltoztatták.
Jól kivehető vonulat már a XIX-XX. század fordulójától a városban a kulturális folyóiratok megjelentetése, illetve ilyenek kísérlete. (A kétségtelenül meglévő igény – amely a város Németh László által is tisztelt, sajátos szellemiségére utal -, többek közt olyan magas színvonalú folyóiratokat teremtett, mint Gonda József
A Jövendője (1910-12), amelynek Ady is munkatársa volt; meg az 1946-48-as Puszták Népe, és a Délsziget, az akkor itt tanító Németh László drámáival.) A rendszerváltozás körüli években a Petőfi Művelődési Központ – követve Moldvay Győző 1955-56-os példáját – folytatta a kulturális, közéleti orgánumok sorát, megindítva 1988-ban a rendszerváltozás egyik szellemi előkészítőjének számító Juss című negyedéves szemléjét. (A lap Szoboszlai Zsolt főszerkesztő távozása miatt csak két évig jelent meg Vásárhelyen.)6
A kilencvenes években, majd az ezredforduló körül a lapindítási kedv tetőzése idején a nyilvánosság igényével lépett föl az önkormányzat, de az olvasókörök, civil szervezetek, sőt még az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet is a kiadók sorába állt. Az élet más területeire is kitekintő havi Egészségügyi Krónika kivételesen hosszú ideig, egy teljes évtizedig élt (1996-2006). Az Ausztráliából hazatért Endrey Antal kis példányszámú Nemzeti Újságja a rendszerváltozás kezdetétől hirdette tulajdonosa kereszténydemokrata eszméit. A kilencvenes évek elején alapított négy nyomda, üzeme folyamatos működését elősegítendő, hirdetési, programajánló lapokkal, ingyenes szóróanyagként terjesztett reklámkiadványokkal jelentkezett. Lapot indított Mártély község is. Az önkormányzati kiadványok a Vásárhelyi Kurir, a Vásárhely, a Vásárhelyi Napló, a Jövőkép, és a Vásárhelyi Polgárok elsősorban az Európa-parlamenti, az országgyűlési és az önkormányzati választások kampányait szolgálták, miközben a városvezetés munkájáról is igyekeztek beszámolni.7
A különféle egyéb periodikák legtöbbje azonban rövid életű volt, jellemzően sok az egy-két hónapot megért hirdető újság. (A civil szervezetek, olvasókörök havi lapjának, a Vásárhelyi Krónikának is mindössze tizennégy száma jelent meg 1995-1996-ban.) A vállalkozó kiadók nem tudtak kitörni a szándék és lehetőség ellentmondásának ördögi köréből.
A változatos korszak túlélője a Délvilág mellett A 7 Napról című hetilappal 1994-ben indult vállalkozás, amely a kommunikációs lépcsőn egyre följebb lépkedve, 2006-ig megjelenő hetilapja mellett 1996-tól rádiót, sőt Promenád néven 2002 óta internetes hírportált is működtet.
Az írott sajtónak a számítógép előretörése mellett való fönnmaradása szempontjából fontos cselekedet volt a Vásárhelyi Látóhatár című folyóirat indítása 2010-ben. A negyedéves periodika igyekszik átfogni a város helytörténeti, művészeti, kulturális életének teljes spektrumát.8

JEGYZETEK

1 Kárász József: A Csongrád megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1843-1970. Szegedi ny. 1974.
2 Az idézett lapok bekötött évfolyamai megtalálhatók a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban (NLVK).
3 Kárász József: i. m.
4 Kőszegfalvi Ferenc: A Csongrád megyei sajtóbibliográfia hódmezővásárhelyi kiegészítései. = Magyar Könyvszemle, 2004. 4. sz. 395-401. p.
5 Ocsovszky László személyes közlései a szerző számára.
6 A magánosítással, a közleményben leírt eseményeknek a szerző közvetlen tanúja, illetve szereplője volt. Ismeretei innen erednek.
7 A lapok számai, évfolyamai a NLVK-ban.
8 Fuchszné Benák Katalin: Értékmentés a XX. században Hódmezővásárhelyen. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2012. 7. sz. 49-51. p.