(Fotó: Mándli Gyula)
Akik ismerték, biztosan nem hiszik el, hogy elment, mint ahogyan annak idején, az ezredfordulón azt sem tudták elhinni, hogy nyugdíjba vonult. Győri Erzsébet több mint fél évszázadon át a magyar könyvtárügy egyik meghatározó, számos területén maradandót alkotó, bátran mondhatni, nagy hatású személyisége volt. Pedig a kegyetlen valóság az, hogy szeptember második hétvégéjén itt hagyta a földi világot, és mindhalálig érdeklődő tekintete immár nem pásztázza a honi könyvtárügy újabb és újabb fejleményeit.
Erzsi – mindenki így szólította – Miskolcon, vasutas családban született. Érettségi után, 1954-ben – meglehetősen csekély életismeretre vallóan – latin-görög szakra jelentkezett. “Természetesen” helyhiányra hivatkozva elutasították felvételi kérelmét. Naivitásából hamarosan kigyógyította a nagybetűs Élet: 18 évesen Sajószentpéteren lett az egyszemélyes könyvtár vezetője. Télen-nyáron, hidegben-hőségben, porban-sárban biciklin, vonaton, traktor- vagy autóstoppal járt dolgozni abba a könyvtárba, amely “odaérkezésemkor két egymásra tett falusi lócából és néhány könyvből állt” – mondta egy interjúban. “Két évig dolgoztam itt. Amikor eljöttem, három helyiségből álló, ötezer kötetes, katalogizált könyvtárat és ezerkétszáz olvasót hagytam az utódomra”. Nem elsősorban azért érdemes idézni emlékező szavait, mert felidéző hatású pillanatfelvételt adnak az ’50-es évek elejének vidéki könyvtári állapotairól, hanem kivált azért, mert ez az “epizód” jelképi módon összefoglalja egész későbbi munkásságát: ahol megfordult, ott maradandót alkotott. Ott minden jobbá, működőképesebbé, tartalmasabbá, igényesebbé vált, mint azelőtt volt.
Erzsi hosszú és gazdag pályafutása során szinte minden közkönyvtár-típusban és csaknem minden könyvtárosi beosztásban dolgozott. Szikszón szervező volt, Encsen járási könyvtárigazgató, a miskolci megyei könyvtárban módszertanos, aztán a Megyei Tanács művelődési osztályán volt könyvtári előadó. Ez utóbbi – igaz, rövid időszakban – megismerte a szakma és a közigazgatás kapcsolatának gyakorlatát és fontosságát, aminek később jó hasznát vette. Aztán visszatért a napi könyvtárosi feladatokhoz, előbb igazgatóhelyettesként dolgozott a megyei könyvtárban, majd a miskolci városi könyvtárat vezette. Itt is maradandót alkotott, az ő vezetése időszakában épült ki a borsodi megyeszékhely könyvtári hálózata. Ezekre az évekre így emlékezett: “Kevés embernek adatik meg, hogy könyvtárakat létesítsen. Például ekkor épült az első olyan könyvtár az országban, amelynek önálló képzőművészeti kiállítóterme is volt; össze lehetett kapcsolni a könyvtár működését a művészeti gyűjtemény megalapozásával.” Időközben levelező tagozaton elvégezte a könyvtár szakot; neki is – mint akkoriban annyiaknak – Kovács Máté volt a mestere.
1976-ban érkezett Budapestre. Rövid ideig a Könyvtártudományi és Módszertani Központban (KMK) dolgozott, azután öt évig a Művelődési Minisztérium könyvtári osztályán a közkönyvtárak ügyével foglalkozott. 1981-ben a Könyvtárellátó Vállalat vezetői székét kínálták föl neki, az akkori megyei igazgatók biztatására el is fogadta. 1985 őszén került ismét a KMK-ba, a Gyűjteményfejlesztési osztály vezetését vállalta el, ami egyben azt is jelentette, hogy az Új Könyvek felelős szerkesztője lett. Kiterjedt és sokfelé elágazó életművére talán ez a kéthetente megjelenő állománygyarapítási tanácsadó folyóirat tette fel a koronát. Az Új Könyvek szerkesztősége – ahogyan valaki némi malíciával, kicsit lenézően, de nem egészen alaptalanul “recigyárnak” nevezett – igazi műhely volt, értelmiségi műhely, a szónak abban az értelmében is, hogy Erzsi vezetésével a kollégák és nemkülönben a külsős recenzorok Művekkel foglalkoztak. Erzsi az olykor csakugyan rohamtempójú munkák során példát mutatott munkabírásban is, meg abban is, hogy a Művet mindenkor tisztelettel kell kézbe venni, empátiával kell megismerni és értő módon, illő stílusban, találóan kell ismertetni, értékelni, ajánlani vagy épp lebeszélni róla a szerzeményező könyvtárost. A lap mindvégig megőrizte tárgyilagos szemléletét és magasra tett szakmai, illetve esztétikai mércéjét. 1985 és 2001 között az Új Könyvek persze rengeteg változáson ment át, de abban a tekintetben mindvégig következetes maradt, hogy elfogulatlan és tárgyilagos volt, tehát biztos mércével szolgált a könyvtárak, könyvtárosok számára. Azaz betöltötte hivatását. Lehetett tavaszi Könyvhét vagy karácsonyi könyvvásár, Erzsi a könyvkiadás dömping-időszakaiban sem engedett a recenziók minőségéből, azaz a folyóirat hiteléből. Az Új Könyvek története nem csupán a KMK (majd a Könyvtári Intézet) történetének egyik jelentős fejezete, de talán 1964-től az ezredfordulóig tartó időszak egész hazai könyvtárügyének is.
Erzsi a Gyűjteményfejlesztési osztály vezetése és az Új Könyvek főszerkesztése mellett a KMK mb. igazgatója is volt hosszabb időszakokban. Ez utóbbi vonatkozásban nemcsak az volt elévülhetetlen érdeme, hogy az “interregnumok időszakában” vezette az intézményt, de az is – ahogyan Csabay Károly megvallotta a Katalisten -, hogy a hivatalosan kinevezett igazgatóknak is nélkülözhetetlen támasza, tanácsadója, segítője volt. És nem utolsó sorban segítőkész előkészítője annak a folyamatnak, ahogyan a régi KMK-ból korszerű szakmai törekvéseket megvalósító Könyvtári Intézet vált. Itt is, ekkor is maradandót alkotott. Imponáló munkabírással és kitartással dolgozott az ezredfordulóra eső nyugdíjazásáig. Nem ismerte a munkaidő fogalmát, kevés olyan este volt, hogy ne a könyvtár zárásakor hagyta volna abba a munkát. A Szinnyei-díj átvétele után készült interjúban erről így beszélt: “Ha nem volna olyan összeszokott és egymásra figyelő a kollektíva, akkor ez a nagyon feszes, rigorózusan rövidre szabott időkeret nem volna tartható. Ahogy nektek valamennyiőtöknek, nekem is az éjszakába csúszik a munkám.” Hétvégre pedig hazavitte a munkanapokon felgyűlt “restanciát”, például egy-egy Új Könyvek szám több száz recenzióját átolvasni, hogy jellegzetes, határozott kézvonású, piros betűs javításait megtegye.
Munkásságát a szakma magas elismerései is jutalmazták: 1996-ban Szinnyei József-díjat kapott, 2001-ben Széchényi Ferenc Emlékérmet. De a legrangosabb kitüntetésnek mindig kollégái tiszteletét, barátságát tartotta. Mert ő még ahhoz a könyvtáros nemzedékhez tartozott, amelyik a munkatársban, a beosztottban vagy éppen a főnökben nemcsak a kollégát látta, hanem a lehetséges barátot, az értelmiségi partnert, akivel – a munka ritka szüneteiben – le lehet ülni beszélgetni könyvekről, filmekről, politikáról, a világ dolgainak állásáról.
Erzsi munkahelyeinek és munkaköreinek felsorolása közel sem mond el mindent kiterjedt munkásságáról. Ott volt az utóbbi fél évszázad magyar könyvtári életének valamennyi fontos eseményén, Budapesten és vidéken, megyeszékhelyen és falun, a vándorgyűléseken, a helyismereti könyvtárosok évenkénti konferenciáitól a döntéshozó kuratóriumokig. A rendszerváltozás idején a határon túli magyar könyvtáraknak küldendő könyvcsomagok összeállításában és célba juttatásában működött közre, közben tanácsot adott vidéki kollégáknak gyarapításhoz és állományapasztáshoz, és mindeközben többed magával jó ideig szerkesztette a Könyv, Könyvtár, Könyvtárost, amelynek 2011-ig szerkesztő bizottsági tagja volt. Mindig szívügyének tartotta a folyóiratot, amelyet – nehezebb korszakaiban – aprómunkájával, napi közreműködéssel is átsegített a jövőbe.
Nyugdíjazása után is aktív maradt, hetente két nap bejárt a Könyvtári Intézetbe, szakmunkákat lektorált, cikkeket írt, tagja volt a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros szerkesztő bizottságának, bölcs tanácsaival és rendkívüli tájékozottságával segítette egykori kollégáit, illetve a 3K szerkesztőit. Mert Erzsi kivételesen tájékozott ember volt. Hogy könyvtárosként, az Új Könyvek felelős szerkesztőjeként napra készen ismerte a magyar és a világirodalmat, elmélyülten tanulmányozta a társadalomtudományok és az újkori történelem szakirodalmát – az szinte természetes. De ugyanilyen tájékozott volt a kultúrpolitika, a jog, a pénz- és adóügyek vagy éppen a vezetéstudomány kérdéseiben. Ugyanúgy érdekelte a pszichológia, mint a képzőművészet. Annak idején az Új Könyvek szerkesztőségében egy megválaszolhatatlan kérdés láttán azt tartottuk: – Kérdezzük meg Erzsitől, ő úgyis minden olyasmit elolvas, amit senki más a szerkesztőségben… Rendkívüli tájékozottsága rendkívüli nyitottságából következett. Azon ritka emberek közé tartozott, akivel nem volt reménytelen vitázni, mert az érvek előtt meg tudott hajolni. Igen ritka emberi tulajdonság! Ugyanakkor keményen határozott, nagyon eltökélt is tudott lenni – ha kellett. De ha arra volt szükség, rendkívül diplomatikus volt; aki ismerte, az bizonyosan tud példát mondani arra, hogyan “simított el” zűrös ügyeket; egymással szóba sem álló embereket tudott egy asztalhoz ültetni, kibékíteni, lecsendesíteni. Hány történet volna felidézhető Erzsi találékony békítő képességéről, amikor olyan könyv felháborodott szerzője jelent meg a szobájában, amely műről nem éppen kedvező recenzió jelent meg az Új Könyvekben… Ebben is hihetetlenül ötletes, diplomatikus, azaz lefegyverző volt.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem karakterét, azt mondanám: korrekt volt. A végtelenségig korrekt. A legstresszesebb, legreménytelenebb helyzetekben is megőrizte nyugalmát, nem veszítette el a türelmét, megőrizte tárgyilagos stílusát, és mindig volt ötlete a megoldásra. A hatékonyan dolgozó vezető minden fontos emberi erényét is birtokolta.
2012 szeptemberében a magyar könyvtárügy az elmúlt fél évszázad egyik meghatározó, a magyar könyvtárügy arculatát jelentősen formáló vezető egyéniségét veszítette el. Erzsi minden munkahelyén, valamennyi munkakörében, tisztségében maradandót alkotott. Aki ismerték, akik dolgozhattak vele, tisztelték tudásáért, rendkívüli tájékozottságáért, kollegialitásáért, korrektségéért, egyenességéért, segítőkészségéért és nem utolsó sorban könyvtárosi elhivatottságáért.
Emlékét híven megőrizzük.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Bartók Györgyi: Az Új Könyvek története – kronológiában elbeszélve. = Könyvtári Figyelő, 2010. 4. sz. 755-768. p. (Győri Erzsébetről: 762-765. p.)
Mezey László Miklós: “Szerencsésnek mondhatom magam, mert a közkönyvtárak minden típusában dolgozhattam.” Beszélgetés a Szinnyei-díjas Győri Erzsébettel. = OSZK Híradó, 1996. 7-8. sz. 8-11. p.
Vajda Kornél: A magyar könyvtárügy Mädchen für alles-e. A hetvenéves Győri Erzsébet köszöntése. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2006. 4. sz. 56-58. p.
Vajda Kornél: Győri Erzsébet köszöntése a Széchényi-emlékérem átadása alkalmából 2001. április 26-án.
http://tortenet.oszk.hu/html/magyar/kiemszem3.htm