Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy Pápayné Kemenczey Judit, szolnoki könyvtári kollektívánk egyik meghatározó személyisége az 1955 és 1992 közötti években, múlt év december 6-án váratlanul eltávozott közülünk. Néhány napja még részt vett egy rendezvényünkön, a halála előtti napon is telefonon beszéltünk vele. Betegségekkel küzdött, de hirtelen elhunyta mindnyájunkat váratlanul ért.
Ahhoz a könyvtáros nemzedékhez tartozott, amely aktív éveinek egészét a Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár munkatársaként töltötte el, itt kezdte pályáját, abszolválta egyetemi tanulmányait, érte el pályafutása csúcsát és a nyugdíjas kort. Nem könyvtárosnak készült pedig. Minden vágya az volt, hogy orvos lehessen, a Rákosi-érában azonban polgári származása miatt (az édesapja kisiparos volt, gyönyörű bútorokat készített) nem kerülhetett be az egyetemre. Harmadik gimnazista korában mint osztályidegent a DISZ-ből is kizárták. De Kemenczey Judit másik pályán is tudott bizonyítani.
Sokoldalú tevékenységét néhány mondatban összefoglalni: megoldhatatlan feladat. 1955-ben az önállósuló gyermekrészleg kialakítását, majd vezetését bízták rá. 1973-ig vezette a gyermekkönyvtárat, amikortól is igazgatóhelyettesi beosztásban, 1991-ben rövid ideig megbízott igazgatóként működött. A gyermekkönyvtári állomány tematikus feltárásának, fejlesztésének irányítása mellett gyermekirodalmi és olvasás-lélektani kutatásokat folytatott. Rendszeresen publikált szakmai folyóiratokban, kiadványokban. Írásai megjelentek a Könyvtárosban, később a Könyv, Könyvtár, Könyvtárosban, a Könyvtári Figyelőben, az Együttben, a Verseghy és az Országos Széchényi Könyvtár füzeteiben, a Magyar Olvasástársaság kiadványaiban, a Helikon Kiadó Gyermekirodalom című kötetében, napilapokban. 1984-től öt éven át (megszűnéséig) szerkesztette az Együtt című kiadványt, a Szolnok megyei könyvtárak együttműködési körének híradóját. Az Egri csillagok című Gárdonyi-regény befogadásvizsgálatának anyagát (amelynek kutatását Pápayné Kemenczey Judit tervezte és irányította) a Tankönyvkiadó jelentette meg.
Országos és nemzetközi szakmai továbbképzéseket szervezett, ahol mint előadó is gyakran részt vett. Főiskolán oktatta a gyermek- és iskolai könyvtári munkát, nyugdíjba vonulása után is előadott a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának alapító tagja és alelnöke, majd elnöke volt 1994-ig, 1986-ban egy cikluson át az országos szervezet alelnöki tisztét is betöltötte.
Nevéhez fűződik az 1976-ban meghirdetett, 1987-től országossá bővült Verseghy Ferenc nyelvművelő verseny megálmodása és megszervezése, amelyhez 1989-től a szomszédos országokból, majd Svédországból is csatlakoztak résztvevő diákok. Később a Verseghy-verseny bővítéseként a hazai és határon kívüli résztvevők egyhetes nyelvi-művelődési táborban tanáraikkal készülhettek fel a döntőre. Az 1990-es évek elejétől az általános iskolai tanárok is pályázat keretében mutathatták be a nyelvtanítást megújító, játékos, a 10-14 évesek életkori sajátosságainak megfelelő módszereiket, majd az 1993 őszén megindított Verseghy Akadémián, négy féléves kurzuson gazdagíthatták anyanyelv-tanítási módszertani ismereteiket. Pápayné könyvtárunk névadójának kultuszához a másik (a tudományos kutatói) vonalon is hozzájárult: előadott a Szolnokon rendezett Verseghy tudományos ülésszakok egyikén, s ő állította össze a Verseghy Ferenc-ábrázolások képes albumát.
Szakmai kvalitásai mellett kiváló emberi tulajdonságokkal bírt. Kitartó, céltudatos vezető volt. Megtalálta s méltó feladatokkal inspirálta tehetséges munkatársait, felkarolta jó kezdeményezéseiket. A nehézségek sem tántorították el, megbirkózott velük. Ezt tette családi és baráti körben is. Helyt állt férje, két gyermeke, unokái mellett. Fáradtságról nem beszélt, gyengeséget nem mutatott, betegsége alatt sem panaszkodott soha.
A kiváló szakembert, a szeretetreméltó és segítőkész kollégát nemcsak közvetlen, hanem országos viszonylatban is jelentős számú munkatársai szintúgy tisztelték és szerették. Elvesztése mindannyiunk közös fájdalma.